Kritika

Adrien pokla – Meghasadva

Meghasadva (Wrecked)

Michael Greenspan, kanadai filmrendező első nagyjátékfilmjében láthatóan eredeti alkotás létrehozására törekedett. Filmje a kanadai erdőkbe komponált realisztikus szenvedéstörténet. Útkeresés a valóság és az elme vadonjában.

A film

A Meghasadva a thriller műfajában fogant, vagyis nem esett túl messze attól a bizonyos almafától, amely Hollywood napfényes műfaji tájain terem. A klasszikus thriller zsánerétől eltérően azonban itt a borzongás, a rettenet, amely puszta létezésével lelkünkbe tipor, nem materializálódik. Nem köthető egy ténylegesen létező és cselekvő skizofrén portáshoz (Pszicho) vagy egy őrülten bölcs sorozatgyilkoshoz (A bárányok hallgatnak, Hetedik). A film egy pszichologizáló kamaradráma, ahol az autóroncsban ébredő névtelen hősnek nem csak az erdőből kell kiutat találnia, hanem az egyre sűrűbb és kuszább emlékei közül is.

Az emlékezés retrospektív folyamat, így bármilyen furcsa, de a múltunk legalább olyan relatív és változékony, mint a jelenünk, vagy a még be sem következett jövő. Személyiségünk, Énünk könnyen befolyásolhatja emlékeinket, főleg ha agyi működésünk sérülést szenvedett -amnézia-. Az ember racionális lény. Mindenben ok-okozati összefüggéseket keres. Ha az emlékezés folyamatában szakadás következik be, azonnal igyekszik más, eddig nem létező hidakat, kapcsokat kiépíteni múltjához vagy annak töredékeihez, hogy kerek egész képet kaphasson a jelenben. Christopher Nolan felejthetetlen műve, a Memento is e téma köré épül. Mindkét film hőse saját elméjének és emlékezetének rabja, ugyanakkor alakítója is egyben. A jelen elmosódott darabkáiból építik fel múltjukat. Önkéntelen, esetenként szándékos tévedéseik pedig fordulatot hoz(hat)nak a jövőben.

A film első perceiben a látványos közelik és az elmosódó, szinte absztrakt – kísérleti filmes szubjektívek tökéletes atmoszférát teremtenek. Az Adrien Brody által alakított férfi két hulla, egy pisztoly valamint egy zsák pénz társaságában ébred. A hatásos és ígéretes felütés, azonban a továbbiakban kissé leülepszik. A majd félórányi egyhelyben szenvedés talán egy csöppet vontatottnak is tűnhet, de a színészi játék, az apró információfoszlányok értelmezése és a húsbavágóan feszült, szorongató szituáció képes fenntartani a figyelmet. Szétroncsolt arccal, lábbal és egy sor megválaszolatlan kérdéssel együtt vág neki végül az antagonista (?) a vadonnak, hogy kiszolgáltassa magát az égieknek. Dante-i elszántsággal küzd meg minden egyes újabb napért, elveszve térben, időben és az emlékezésben. Brody alakítása kifogástalan. Visszafogott, ösztönös színészi játékot hoz, ami tökéletesen illik a puritán környezethez, és a látszólag eseménytelen történésekhez.

A film egy olyan spirituális utazást tematizál, amelynek mind kiindulópontját, mind a célállomását homály fedi, ily módon egyedül a választott út számít. S bár a Meghasadva előreláthatóan nem válik kultuszfilmmé soha, figyelemre méltóan erős bemutatkozás egy fiatal elsőfilmes rendezőtől. Markáns képek, erős kompozíciók és emlékezetes jelenetek árulkodnak arról, hogy hallunk még az alkotóról.

A lemez

 A Ristretto Distribution által forgalmazott lemezre nem kerültek extrák.

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com