Kritika

Megosztó szépség – Az élet fája

Sosem baj, ha egy filmről sokat lehet beszélni. Az sem baj, ha indulatokat korbácsol, ha vitákat gerjeszt, ha imádni és gyűlölni is lehet. Ez azt jelenti, hogy valami komoly dologba lépett bele, hogy olyan helyen érinti meg az embert, ami fáj,  amit nem lehet szó nélkül hagyni. Ilyen film Az élet fája is.

Terrence Malick filmje felrúgja a megszokott kereteket és formákat, semmit sem úgy csinál, ahogy azt a belénk vert filmes szabályok szerint kellene, kísérletezik velünk. Filmje egyszerre sötét családi dráma (de történet nélkül), egyszerre természetfilm (de a gyönyörű képek nem a természetet, hanem a természetfelettit magyarázzák), egyszerre keresztény fohász és eretnekség. Így aztán, bár valamelyik oldal biztosan megragadja a nézőt, nagy a valószínűsége, hogy az ellentétes oldal taszítani fogja. Az élvezheti igazán a filmet, akit vonzanak az ellentétek, és szeret azzal játszani, hogy magában oldja fel őket. Ez persze igen aktív részvételt kíván a nézőtől – aki csak passzívan nézni szeret, az csalódni fog.

Hiába vannak gyönyörű, könnyen élvezhető részei is – ha ezek összeegyeztetése a film másik felével, az értelmezés bizony komoly befektetés árán sem biztos, hogy sikerélményt nyújt. Pedig Az élet fájának minden képe szokatlanul gyönyörű. Olyan szögből, olyan kameramozgásokkal követi a család életét, a felcseperedő gyerekeket, a lázadó kamaszokat, légies anyjukat és két lábbal a földön járó, tömör vasból öntött apjukat, ami egészen különleges esztétikai értékkel rendelkezik. Talán a sok közeli felvétel miatt nagyon erős hatást kelt, ugyanakkor hosszú távon nagyon fárasztó. Szokatlan az is, hogy a Hubble-űrtávcső képeit, és hasonló, extrém természetfilmes eszközöket is használ, sok, hangsúlyosan számítógép nélkül készült, látványos effekttel. De akadnak azért CGI-dinoszauruszok is, igaz, ez az a jelenet sem mindennapi. Különösen, ha belegondolunk, hogy a felszínen egy család életéről szól a film…

Mégis, hogyan jön össze ez a sok különböző dolog egy filmbe? Nehezen – mégis meglepő természetességgel. A kerettörténet – már ha beszélhetünk ilyenről – az, hogy a Sean Penn alakította főszereplő visszatekint a gyerekkorára, ellentétes világokat képviselő szüleire, testvérére, aki korán meghalt, és arra, hogyan fedezte fel annakidején a világban a jót és a rosszat. Közben pedig párbeszédbe keveredik Istennel – valahogy így jöhet be a képbe a Teremtés, az Univerzum és a földi élet keletkezése. Ez a „keret” tehát nagyon elnagyolt, minden irányban kilóg belőle a film, ráadásul, mivel az időrend kibogozhatatlan, és tele van képzeletbeli és/vagy szimbolikus jelenetekkel, nincs is igazán mit közrefogjon. Egy biztos: a tagadhatatlan, a hatásvadászat határát súroló szépsége ellenére nyomasztó hatást keltő, nagyon nehezen értelmezhető alkotásról van szó.

Ugyanakkor nagyon erősen látszik az is, hogy a Terrence Malick erős víziójának mindenki, aki filmen dolgozott, maximálisan a hatása alá került. Az operatőrtől kezdve Brad Pitten és Jessica Chastainen át a ritka jól teljesítő gyerekszínészekig mindenki a legjobbat nyújtja ami csak tőle telik.

A sok nagyszerű teljesítmény összeadódik: az összhatás gyönyörű, mégis disszonáns mestermű, amit lehet ugyan szeretni, de még jobban lehet utálni is – mindkettőt teljesen megalapozottan. Egy dolgot nem lehet – elvitatni az értékeit.

The tree of life (Az élet fája)
színes, feliratos, amerikai filmdráma, 139 perc, 2011

rendező: Terrence Malick
forgatókönyvíró: Terrence Malick
zeneszerző: Alexandre Desplat
operatőr: Emmanuel Lubezki
producer: Brad Pitt, Dede Gardner, Sarah Green, Grant Hill, Bill Pohlad
vágó: Hank Corwin, Jay Rabinowitz, Daniel Rezende, Billy Weber, Mark Yoshikawa

szereplők:
Brad Pitt (Mr. O’Brien)
Sean Penn (Jack)
Jessica Chastain (Mrs. O’Brien)
Fiona Shaw (nagymama)
Joanna Going (Jack felesége)
Kimberly Whalen (Mrs. Brown)
Michael Showers (Mr. Brown)
Bryce Boudoin (Robert)

Imdb

foxsearchlight.com/thetreeoflife/

 

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya