Fókuszban Kritika

Eltört vagy eltörték? – Megrepedve

Hitchcok Londoni randevúját nem először, és szinte biztos, hogy nem utoljára dolgozták fel. De képes-e a Sam Worthington főszereplésével készült Megrepedve (Fractured) újat mondani a témában? Vagy a Netflix filmje megmarad egy ötlettelen utánzatnak?

Alfred Hitchcock immáron bő 80 éve rendezte meg a Londoni randevút, amely a thriller műfaj egy markáns ágazatának vetett ágyat: a főszereplő szentül hiszi, hogy valaki eltűnt, míg környezetében mindenki váltig állítja, hogy soha nem is látták a szóban forgó illetőt. Automatikusan merül fel a kérdés, vajon mindenki hazudik, és egy alaposan átgondolt összeesküvésről van szó, vagy a főszereplő elméje bomlott meg? Míg azonban Hitchcock és a film előtt talán legszebben tisztelgő Légcsavar erőteljesen hangsúlyozza az első megoldást, addig

a Megrepedve korántsem engedi el ennyire egyszerűen a nézőt.

A történet egy alkoholizmusból felépülő apáról szól, aki feleségével és lányával utazik egy Hálaadást ünneplő családi összejövetelre. Egy útszéli megállás azonban örökre megváltoztatja az életüket: míg az anya a mosdóban keresi a lány elveszett púderes játékát, addig az apa a kocsit túrja fel ugyanezért. Közben azonban a gyermeket megkörnyékezi egy veszett kutya, de mire az apja a segítségére siethetne, a lány egy építkezési területen tátongó gödörbe zuhan.

Ahogy a legközelebbi kórházba érnek, hogy ellássák a kislányt, az apa egyre több baljós dologra figyel fel: titkos emeletekre a kórházban, vészjósló telefonhívásokra, meglepően nagy mennyiségű emberi hulladékot és szerveket szállító dobozok sorára. Amikor pedig se a lánya, se a felesége nem térnek vissza egy rutin vizsgálatot követően, a férfi egyre biztosabb benne, hogy a kórházban valami borzalmas folyik.

A Netflix thrillerét készítő Brad Anderson nem zöldfülűként ült neki a filmnek:

mind az elme megbomlásának lehetőségét, mind a fenyegető kórházi helyszínt vizsgálta már korábban. A Stonehearst Elmegyógyintézet és A gépész révén sikeresen kísérletezett már a valóság és a szereplők képzeletének összemosásával. A Gyilkosság és a Drót egyes részeinek rendezése pedig utat adott neki, hogy a gyerekek ellen elkövetett bűntettek világában is kirándulást tegyen. És bár közel sem mondható, hogy ezen alkotásokból a legjobb elemeket felhasználva gyúrta össze a Megrepedvét, a film minden negatívuma ellenére érdemes a műfaj kedvelőinek figyelmére.

A hangulata a legelejétől kezdve fojtogató, fullasztó és már-már idegesítően zsigerig ható. Már az első képkockák éreztetik a közelgő tragédiát, ami a zuhanást követően egyre csak fokozódik. Végig érezhető, hogy valami nem stimmel, de nem lehet eldönteni, hogy a film éppen a korábban felvázolt A vagy B-verziót követi-e: tényleg van egy titkos szervkereskedős hálózat a kórház eldugott alagsorában vagy a férfi kezdi elveszíteni a kapcsolatát a valósággal?

Függősége és első feleségének elvesztése taszítja őt a mélybe?

Míg a hasonló alkotásoknál szinte mindig biztosra tudjuk, de legalább is majdnem biztosan érezzük, hogy merre billen a mérleg nyelve, addig Anderson filmje éppen erre a kínzó bizonytalanságra épül. A feszültség pedig az utolsó percekig fent is marad, hogy aztán kicsit kiábrándítóan feloldódjon. Bár az átgondolt és hatásos építkezés ellenére se hiszem, hogy bármelyik befejezéssel maradéktalanul boldog vagy elégedett lettem volna, ami szintén egy kicsit ismeretlen érzés: se nem pozitív, se nem negatív; minden esetre valami új.

Kár, hogy se Sam Worthington, se a feleséget alakító Lily Rabe játéka nem ért fel a film gondolati komplexitásához, ahogy a párbeszédek mélysége és természetes hitelessége sem volt a helyén. Nem úgy azonban a mellékszereplők! A film tudatosan és hatásosan tolja el a közönség néző- és azonosulási pontját, miközben képes fenntartani a kétely szikráját. Ehhez pedig leginkább a férfit megkérdőjelező karakterek adnak hozzá sokat: a sok szempontból gyanúsan és olykor kegyetlenül viselkedő kórházi személyzet egy új szemszögből nézve csak a munkáját végzi. Kérdés persze, hogy melyik felfogás, melyik hozzáállás a helyes, a valós.

És ha a film nem is igazán eredeti, nem emelkedik ki színészi játék vagy dialógusok terén és a végső megoldás sem száz százalékig kielégítő, a nézőkkel nagyon ügyesen játszik. Sok tekinteteben lehetne jobb is a Megrepedve, de egy vasárnap esti Netflix-filmnek teljesen jól működik a maga szürkés-sárga kórházi hangulatával és a megtippelhető, de biztosan nem kitalálható befejezéssel.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..