Kritika

Ha az élet citrommal kínál… – Megyek a híd alá

Az Anilogue többek közt azért egy izgalmas fesztivál, mert olyan filmekkel is találkozhatunk, amiket valószínűleg soha nem láthatnánk máshol. Ilyen például a dél-koreai Megyek a híd alá is, melynek ábrázolásmódja helyenként olyan frissítő, mint egy munkanap előtti dupla kávé.

Családapaként óriási felelősség van a válladon. Meg kell teremtened a többiek számára azokat a feltételeket, amikre fel lehet építeni egy korrekt életszínvonalat, még akár saját álmaid feláldozása árán is. Ha te vagy az első számú kenyérkereső, nincs helye válogatásnak, a kockáztatást pedig érdemes elfeledni. Ami a legtöbbet hoz a konyhára, afelé kell menni, mert egy óvatlan pillanatban minden tönkre mehet, és – ahogy a cím is mutatja – mehetünk a híd alá.

Egy ilyen helyzetbe nyerhetünk betekintést. Főszereplőnk egy középkorú színész, aki jelenleg egyetemen oktatja a színjátszást – aki nem szerepel, az tanítja, jelen esetünkben, de Jun-koo számára két lehetőség is megnyílik, és így válaszút elé érkezik: vagy megpróbál visszatérni a színjátszásba egy tévésorozat mellékszereplőjeként, vagy elvállalja az előléptetését az egyetemen, ezzel biztosított jövedelmet hozva a család számára.

Jun-koo a szíve után megy, ám úton a casting felé megtudja, hogy felesége elköltötte minden vagyonukat egy új lakásra.

A lakás azért kellett, hogy a rosszcsont gyerekük végre jobb gimnáziumba járhasson, ám a kizárólag saját magával foglalkozó Jun-koo túlságosan el volt foglalva dilemmáival ahhoz, hogy részt vegyen a gyors döntéshozatalban.

Hősünknek tehát gyorsan meg kell gondolnia magát, és útnak indul, hogy megszerezze a professzori állást, melyhez addig nem fűlt a foga – most viszont az egyetlen esélye, hogy visszarántsa családját a szakadékból. Nincs segítségére az sem, hogy az állását elhagyó szaktekintélynek a memóriája már nem a régi, de még szexuális zaklató is. Az ő ajánlólevele viszont nélkülözhetetlen az állás betöltéséhez, így egy eszeveszett éjszaka kezdődik el Jun-koo számára, ahol meg kell találnia az elveszett professzort, és a zaklatott felet is rá kell vennie a feljelentés visszavonására.

Száraz humorú, kizárólag felnőtteknek szóló történet a Megyek a híd alá, mely fő viccforrása a félreértések mellett az emberi kicsinyesség és gyarlóság. Bemutatja azokat az alkukat, amiket meg kell kötnünk az élet minden területén a nagyobb jó érdekében. Jun-koonak a végére már nem marad méltósága, mert az este úgy kifacsar belőle minden reményt, hogy teljesen kivetkőzik magából. A megbecsült tanáremberből a történet során egy agresszív idióta válik, majd egy szánalmas, térden csúszó szerencsétlen. Bár nem szerethető figura, azonosulásra mégis alkalmas, főleg mert körülötte egytől-egyig számító, önző és vizet kizárólag a saját malmukra hajtó embereket látunk – kezdve a feleségétől a diákokon át a kollégákig.

Olyan emberek ezek, akik környezetében joggal ideges az ember, és a készítők ezt igen érzékletesen ábrázolták.

A rajzolás olyan, mintha képregénykockákat néznénk egymásra pakolva. A szereplők intenzitása, az idegességük fázisai elképesztően kifejezők: néha ki se lehet venni, hogy egy arcot nézünk a vásznon, annyira eltorzultak a dühtől. A film második felében – ahol a történet bepörög és teljesen elszabadul – Jun-koo kétségbeesésének állomásait tekinthetjük végig. Már semmi sem számít, csak legyen meg a nyomorult állás, hogy gürizhessen a hátralévő életében egy olyan pozícióban, amiért feladta az álmát. A happy end ki van zárva: egy olyan célért kell törekedni, amit sosem akart igazán, de már csak ez maradt számára.

A Megyek a híd alá során elgondolkozhatunk azon, mi mit tennénk hasonló helyzetben. Sarkunkra mernénk állni és keményen felvállalni, hogy „márpedig én az álommelóm után megyek, mert egy életen át bánom majd, ha nem próbálom meg”, vagy meghunyászkodva és hosszú távon gondolkodva a jólétet választjuk, de a keserűség ízével. Jun-koo ott van bennünk: nem az ember, aki lenni akarunk, hanem akik mind lehetünk, ha nem állunk ki határozottan magunkért.

Ez a dél-koreai animációs komédia a hétköznapi nyomoron alapszik, és bár van sodrása az eseményeknek, mégis sokszor szétesik – mint az ideges karakterek animált fejei.

Hiába követhető a történet, a sok szereplő bemutatása miatt gyakran félresiklik.

Jun-koon és a professzoron kívül fontos lett volna látnunk, hogy a temérdek kisebb figura saját sztorija hogyan illeszkedik ebbe a káoszba. Valamint a kihívások sora egy idő után már repetitívvé válik, és a főszereplővel együtt mi is csak szenvedni tudunk a nézőtéren, melyet csak néhány vicc old fel, meg egy rendkívül aranyos pisilős történet.

Ám a Megyünk a híd alá ezekkel a hibákkal együtt is ajánlható darab, mert túlzó hiperrealisztikus ábrázolásmódja ellenére az átlagember küzdelméről szól a való világban.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés