Clive Owen mindeddig elég biztos kézzel választott filmeket, a Kettős játszma azonban nemcsak dögunalmas, de a színész nagy alakításai közé se fog bevonulni.
A film
Az ír függetlenségi harcok hálás, de alaposan körbejárt filmes témát kínálnak, amiben ma már nem igazán könnyű erőset mondani. Olyan filmek után, mint A síró játék, Az ördög maga vagy legutóbb a Felkavar a szél, komolyan el kell gondolkodnia egy alkotónak, milyen témával rukkol elő az IRA háza tájáról. Az írországi tudósító Tom Bradby saját bestsellerében izgalmas új nézőpontot adott a témához, amiből akár kiváló film is kerekedhetett volna.
A Kettős játszma (mely magyarul sokkal erőtlenebbül hangzik, mint az eredeti cím, a Shadow Dancer) dokumentarista eszközökkel mutatja be Colette McVeigh (Andrea Riseborough) IRA terrorista történetét, akit az angol titkosszolgálat ügynöke (Clive Owen) beszervez informátornak – bemutatja, de nem ítélkezik felette, hűvös távolságtartással megfigyeli. Nincs miért meglepődnünk ezen, ha tudjuk, hogy Marsh többek között olyan dokukat tett le az asztalra, mint a 2009-ben Oscar-díjat nyert Ember a magasban. A szenvtelen stílus azonban egyáltalán nem tesz jót a filmnek, olyannyira elidegeníti szereplőit, hogy azokkal képtelenség azonosulni.
A film hősei, álljanak a hatalom bármelyik oldalán, érzéketlenek, köpönyegforgatók, kegyetlenek és csalók. Miért akarnánk, hogy ilyen emberek megússzák szörnyű tetteiket? Nincs kinek drukkolni, nincs kinek szorítani. Az egyetlen valamelyest szerethető karaktert Clive Owen nyerte meg, de neki sem sikerült valódi mélységet adnia Mac alakjának. A film középpontjában Colette van, de egyetlen másodpercig sem tudunk vele szimpatizálni, pláne nem tudjuk szeretni. Az a tény, hogy anya, egy rövid ideig ad némi létjogosultságot létezésének, de a gondolkodás nélküli ölést semmilyen cél érdekében nem látom igazolhatónak. Andrea Riseborough remekül megoldja a rábízott feladatot, és hitelesen közvetíti a nő alakját, akinek azonban a fentiek tükrében mégsem érdeklődünk a sorsa iránt.
A film talán egyetlen erőssége a váratlan finis, mely – még ha nem is kellőképpen megalapozott – nagyot üt, és az utolsó néhány percre megragadja a néző figyelmét. Ettől eltekintve azonban nem lesz, ami miatt emlékeznénk a Kettős játszmára.
A lemez
A lemez nélkülöz minden extrát.
