Kritika

A bűn anatómiája – Mellékszereplők

mellekszereplok - jászberényi gábor - telek babita

Sopsits Árpád legújabb filmje, a Mellékszereplők őszintén beszél bűnről és bűnhődésről, és több kortárs, magyar közéleti problémáról, miközben a fotográfia segítségével tár fel egy régi titkot.

Sopsits Árpád A martfűi rém után rendez újra nagyjátékfilmet, mely alacsony költségvetéssel és elenyésző állami támogatással készült. Mindez azonban nem válik kárára, sőt számos olyan szükségszerű megoldást is hordoz magában, mely végtére is a Mellékszereplők előnyére válik. Továbbá maga Sopsits – mint Vincent Gallo a Buffalo 66 vagy a Barna nyúl esetében – több feladatot is magára vállalt, ugyanis nem csupán rendezője és társírója, hanem szereplője, producere, zeneszerzője és látványtervezője is a mozgóképes alkotásnak.

A rejtély a központi elem, de mellette a karakterek filozofikus értekezései a bűnről, a lelkiismeretükkel való vívódások, a feldolgozatlan tragédiák általi szenvedések mind-mind azt bizonyítják, hogy

a Mellékszereplők nem egy klasszikus értelemben vett bűnügyi film, sokkal inkább emberi sorsokkal egyedi módon foglalkozó, realista melodráma, mely markáns szerzői kézjeggyel rendelkezik.

Sopsits – mint a Céllövölde és a Torzók esetében – itt is ellentmondásos tulajdonságokkal ruházza fel karaktereit. A bűnről mélyrehatóan értekezik, különböző rétegeit tárja fel, ámbár sokszor a karakterek szubjektív perspektívája szerint is elmosódnak a határok. A Mellékszereplők olyan nagyszerű, kortárs, magyar filmek táborába csatlakozik, melyek szintén reflektálnak a jelenkori magyar társadalom égető problémáira. A Larry egy borsodi fiúval foglalkozik, aki az apja toxikussága alól és a nyomorból egyszerre törne ki, a Magyarázat mindenre pedig egy ideológiák mentén kettészakadt nemzetet mutat be.

A Mellékszereplők története párhuzamosan fut: az oligarcha Árpád (Sopsits Árpád) és fiatal felesége, Franciska (Farkas Franciska) közösen nevelnek egy kislányt, Babitát (Telek Babita), aki a fiatal nő elhunyt húgának, Lilinek (Vokó Lili) a lánya. A pár szeretne saját gyereket is, de a férfi impotenciája ezt nem teszi lehetővé. Gábor (Jászberényi Gábor), aki egy fotós és stúdiójában egyesével fényképezi a többi karaktert, miközben kikérdezi őket. Gábor barátnője a keramikus Edina (Dömök Edina), akivel nem igazán tudnak egymáshoz kapcsolódni, ráadásul még karrierjükben sem érnek el átütő sikereket. Amikor pedig a pénzhiány felüti a fejét, a nő egy morálisan megkérdőjelezhető lépésre szánja el magát – mellyel Gábor egyáltalán nem tud azonosulni – és megfenyeget egy papot. Ő Tibor (Telek Zoltán Tibor), aki miséket tart egy börtönben.

A filmben három idősíkot különböztethetünk meg: a stúdiós jelenetek, a három héttel azelőtt kezdődő, fő idővonal, valamint a fekete-fehér flashback jelenetek arról az időszakról, amikor Lili még élt. A három idősík tökéletesen kiegészíti egymást, az alkotás fő feszültségforrását is ez az időkön átívelő, szubverzív felépítés szolgáltatja.

A Mellékszereplők Telek Balázs fotográfus emlékére készült, így adódott a lehetőség, hogy a Telek család három tagja is szerepel benne, akik mind amatőrök, de mégis többnyire hiteles alakítást nyújtanak. Egy fotókiállítás során Gábor beszédekor a fikció és a valóság eggyé válik, mivel ténylegesen az elhunyt Telek Balázs képeit állítják ki és az ő személyéről emlékeznek meg. Ahogyan Gábor sem a testvérét utánozva igyekszik maradandót alkotni, úgy a film sem Telek Balázs anamorf fotózási stílusát mintázza, hanem a saját maga útját járja. A fényképész viszont előszeretettel használta a camera obscurát, melyhez hasonlóan viszonyul Sopsits is azáltal, hogy felmagasztalja azt. Minden fényképezőgép ősét szentséges eszközként definiálja. A film keretes szerkezete is ezt sugallja, ugyanis nyitó- és záróképén is egy lyukkamerát látunk.

A Mellékszereplők című filmben a fényképezőgépek vallási értelmezésben afféle “Isten szemei”, melyek tudni vélik az igazságot.

Egy fénykép indítja el a bonyodalmat is, ugyanis Franciska, Gábor fotókiállításán észreveszi évekkel ezelőtt elhunyt húgát egy képen, amint az egy ismeretlen férfival ölelkezik, így pedig esély mutatkozik rá, hogy fény derüljön a lány évekkel ezelőtti öngyilkosságának felelősére. És habár maga a fénykép a fikció részét képezi – tehát a valóságban nem Telek Balázs készítette – de révén, hogy ő az elhunyt fotós a filmben, ily módon őt is méltatják az alkotók. Sopsits Árpádra nagy hatást gyakorolhatott Telek Balázs személyisége és munkássága. Ezen impresszióját a rendező azonban a fikció nyomán fordítja le a filmnyelvre és teszi átélhetővé azok számára is, akik eddig nem ismerték a fotográfust.

A Mellékszereplők egyszerre élteti a fotográfiát és ruházza fel cselekményformáló erővel, ebben pedig hasonlóságot mutat Michelangelo Antonioni Nagyítás című filmjével, melyben a megszállott fotós véletlenül lencsevégre kap egy gyilkosságot, amit csak a képek előhívásakor vesz észre. A fénykép pedig nem csupán a cselekmény, hanem a fotós karakterének is a katalizátora. A Mellékszereplők is hasonlóan viszonyul az ominózus fényképhez, itt azonban több karakter életébe is radikális változást hoz. Valamennyien ismerik Lilit, az áldozatot és ezáltal egymást is.

Árpád, a kormányközeli vállalkozó egy bátor utalás az oligarchákkal teli, magyar rendszerre

a rendező rendkívül hiteles megformálásában. Az interjús jelenetben Árpád felháborodása a riporter kérdésein a propaganda abszurd magyarázkodásaira utal. Ez pedig olyan konkrét esetekre is emlékeztet, mint a „Kérdésekkel provokált az újságíró” című hír. Árpád révén megjelenik még a növekvő magyar kivándorlás okozta szakemberhiány problémája is, amikor a férfinak egy építésvezető panaszkodik, hogy nincsenek szakképzett emberei egy munka elvégzésére. Továbbá kendőzetlenül nyerünk betekintést egy olyan tanácskozásba is, mely során Árpád egy kormánytisztviselőt kvázi megfenyeget, hogy nem támogatja pénzzel a kampányát, ha bizonyos dolgokat nem intéz el neki.

A magát a fotózáson is abszolút bűnösnek valló Árpád a gátlástalanul nyerészkedő nagyvállalkozók tökéletes metaforája.

Van némi irónia abban is, hogy Árpád pont egy börtönben adja át a cége által készített, új gépeket.

Tibor börtönhöz kapcsolódó viszonya már sokkal mélyebb rétegű, ugyanis a pap szintén tudatában van bűneinek, de neki saját bevallása szerint is egy önostorozás, hogy börtönben dolgozik. Míg Árpád vétkesként még a bűnből is hasznot húz, profitot és presztízst termelve vállalkozásának, addig Tibor ezzel ellentétes módon lemond karrierjéről és kvázi száműzi magát egy börtönbe. Azonban a pap némileg képmutatóvá válik azáltal, hogy nem mondott le a foglalkozásáról, ugyanis Tibor csupán Isten előtt vallja meg legnagyobb bűnét, ennek ellenére egy rabnak például azt hangoztatja, hogy tisztességes módon adja fel magát és az igazat vallja a bíróságon.

A pap karaktere egy univerzális jelenségre reagál, azon egyházi emberekre utal, akik súlyos bűnöket követtek el vágyaik miatt és mégsem ítélték el őket.

Ugyanakkor a jámbor pap karakterével és súlyos bűnével nem az a célja a filmnek, hogy példát statuáljon. Az ő esetében is törekszik a hiteles ábrázolásra, ebbe pedig nem fér bele a szélsőségesség.

Franciska karakterével kapcsolatban az „aranyásó” jelenség egy formája elevenedik meg, azonban a Mellékszereplők ebben az esetben sem a sztereotípiák erősítésére törekszik.

Franciska ugyanis nem csupán önös érdekből, hanem Babita miatt is választotta ezt az életmódot. A Mellékszereplők rámutat arra, hogy még egy ilyen ritka, érdekeken alapuló kapcsolatban is helye van érzelmeknek. Árpád odaadó, apai gondoskodással kompenzál az üzleti életben elkövetett aljas tetteiért, ezzel szemben Franciska a karrierjének feláldozása miatti frusztrációval küzd és képtelen szorosabb, anyai kötelék kialakítására Babitával.

A film egyik legnagyobb erőssége, hogy árnyalja a karaktereit. Az empatikus hozzáállással – mely során minden karakter motivációjának, sérelmének, bűnének, tragédiájának feltárására jut elég idő – elkerüli az ítélkezést és számos eklatáns azonosulási pontot fektet le.

Babita és nagyapja karaktere némileg különbözik a többiekétől, ők az ártatlanság szimbólumai. Nem véletlen, hogy az egyik jelenetben ők égetik fel a sátánisták helyét, mely tisztítótűz elpusztítja a gonoszságot. Azonban hiába egy érdekes adalék a sátánisták szála, abszolút elhanyagolható lett volna. Az ehhez tartozó jelenetek túlságosan manírosak, a rituálékor a fényképezés túlstilizált, a hangeffektek erőtlenek, nem beszélve a sátánisták alakításáról és a megkínzott fiú ordításairól, melyek egy amatőr film hatását keltik, és ez kizökkent az egyébként intuitív módon megalkotott cselekményből. Az álomjelenetek szintén szükségtelenek és a filmtől idegenül hatnak.

Mindezek ellenére a képi világ összességében igényes és szemléletes. A koncepcióval és a vágással együtt pedig szenzációs összhangot képez. Rendkívül egyedi módon csúcsosodik ki ez a stúdiós jelenetekkel, ugyanis a film ekkor önreflektíven kitárulkozik.

A karakterek gyónnak a fényképezőgépnek és félelmeikről, beteljesületlen vágyaikról vallanak.

A képek fekete-fehér kimerevítése során megannyi titok sejlik fel a szemekben. Az igazi művész képes rá, hogy alávesse magát a témának. Nem irányít, hanem empatikusan megfigyel, a végére pedig az őszinteség teljesen kitör a látszat gyarló fogságából, így összeáll minden kép, immár színes, valós formájában.

Mindazonáltal a gyónás csupán megkönnyebbülés, önmagában nem megoldás és nem a változásra való törekvés. Amikor egyszerre szűnik meg a lyukon keresztül beáramló fény, akkor a karakterek kétségbeesve, levetkőzve addigi önteltségüket, egymással összefogva bontják le a doboz falait, hogy visszaszerezzék egyetlen valós reménysugarukat. A film azt üzeni, hogy bűntudatot érezni és azt megvallani nem elég a változáshoz és nem garancia rá, hogy azáltal jobb emberré válhatunk.

A változás olykor súlyos lemondásokkal jár, van, hogy azt kell feláldozni, amire az addigi életünket felszenteltük.

A Mellékszereplők tanulsága, hogy sokan olyan munkához, életmódhoz, döntésekhez ragaszkodnak, melyek romlottságba taszították őket, de anyagi okból vagy gőgös büszkeségből mégis kitartanak mellette. A film végén csupán az kaphat esélyt a megváltásra, az újrakezdésre, aki képes kitörni az egocentrikusság fojtogatásából.

A Mellékszereplők október 26-tól látható a magyar mozikban a Pannonia Entertainment forgalmazásában.

Antalovics Dániel

Antalovics Dániel az EKKE mozgóképkultúra és média szakán tanulta a filmkészítés fortélyait. A lélektelen filmeket megveti. Kedvencei a szürreális, a disztópikus és a társadalmi problémákat feszegető filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!