Kritika

Apám műhelyfaláról a pornósztár vagyok – Méltatlan a szeretetre

Személyes indie film a Méltatlan a szeretetre, megértő hangnemben egy kis zenével. Charlene deGuzman saját szexfüggőségét vitte vászonra, és a főszereplő is ő maga. Őszinte szembenézés végtelen empátiával.

Félsz a közelségtől, nem is tudod, hogyan kell. Amikor ez a feszültség a végletekig fokozódik, akkor már nem segíthet semmi, csak valami, ami nagyon közel van hozzád, annyira közel, hogy már benned. Távolságtartás és intimitástól való félelem: nem; az újdonság erejével ható, orbitális dugás egy idegennel: igen. Logikátlan, de az érzelmek ilyenek, amíg nem ismerjük őket. Aztán persze rögtön az aktus után mélyebben vagy, mint ahonnan indultál, szégyenérzet, bűntudat, főleg, ha van egy pasid, aki épp azt kérdezi, mit szeretnél reggelire, abban az ágyban, ahová pár órája osontál csak be, amíg ő aludt. 

Körülbelül így néznek ki Joy (Charlene deGuzman) mindennapjai, amíg a pasija el nem hagyja, a munkáját és a lakását el nem veszíti. Nem hisz a terápiában, de már minden mindegy, ezért újra megpróbálja. Akárcsak deGuzman a való életben (akinek terápiás módszere volt a 12 lépés program alatt, hogy megírja történetét, amely végül a film alapja lett), úgy Joy is egy csoportos terápián fedezi fel, hogy valóban beteg, szüksége van segítségre. Mentort követel magának, Maddie (Melissa Leo) azonban csak szigorú szabályok betartása mellett vállalja. Első szabály: hagyja békén és kerülje el mentálisan beteg testvérét, Jim-et (John Hawkes).

Innentől veszi kezdetét az önfelfedező kaland, ami miatt annyira értékes ez a film!

Aki közvetve vagy közvetetten, de kapcsolatban van bármilyen szenvedélybetegséggel, az tudja ennek a végtelenségét. Nincs olyan, hogy vége, hogy valaki már jól van és többet nem is kell foglalkoznia az egésszel. Végtelen hullámzás, amely a felismerést és a segítségkérést megelőzően életveszélyes amplitúdóval csapdos, de kitartó, türelmes munkával és tudatossággal egy könnyen kezelhető fuvallattá csillapodhat. Szélcsend azonban sosem lesz. Mindig lesznek olyan kiváltó események, illatok, pillanatok, bármi (ezek a triggerek), amelyek újra és újra elindítják a vágyat, amit le kell csillapítani. És ezt el kell tudni fogadni.

Hiteles és erős magyar példája a szenvedélybetegség bemutatásának a Dizájneren, amelyben ugyanezt a végtelen körforgást járjuk körül a drogok vonatkozásában.

Joy és Jim (hiszen Joy, az első és legfontosabb szabályt szinte azonnal felrúgja és kapcsolatba lép Jim-mel) rájönnek, az egész elbaszott világ egy óriási trigger számukra és nekik ebben kellene valahogyan boldogulniuk. Joy Jimtől lesi el a próbálkozásokat, látjuk, ahogy egyikőjük fest, a másik főz, táncol, próbál bármit találni, amiért érdemes élni. Aztán akárcsak a szintén független film Band Aid, a Méltatlan a szeretetre hősei is a zenétől kapnak bátorítást és motivációt. Zenekart alapítanak, amelyben Joy a dobos, Jim pedig gitározik.

John Hawkes (A kezelés, Small Town Crime) legutóbb a szintén az indie The Peanut Butter Falconban tűnt fel mesebeli rosszfiúként, és a drámai hangvételű End of Sentence feleségét elvesztő, fiához közeledni próbáló apafigurájaként. Mindkét utóbbi szerepében, akárcsak Jim, ambivalens karakter, nem számít, hogy pár percre a háttérben, vagy végig a középpontban látjuk a vásznon, karakterét mélyen átérezzük.

Újra, újra és újra.

Rózsaszín csíkok a falon, amelyek azokat a napokat jelölik, amik sikeresen, megtartóztatással teltek Joy számára. Rendre letépi őket, ha elbukik. De újrakezdi. A zene megsegíti, amely titkos nyelv a két barát számára. Intenzív és intim, miközben kellő távolságban maradnak egymástól. Anna és Ben számára a Band Aidben a párkapcsolati kommunikációt segítette a zene: kiabáltak, ordítottak egymással, kiüvöltötték magukból a feszültséget és a fájdalmat. Joy és Jim lassan, óvatosan, finoman közelednek, miközben más titkos nyelveket is felfedeznek maguk körül. Megértenek olyan embereket, akiket az sosem fog, aki nem kényszerül rá, hogy figyeljen.

A film zenéje néhány kiegészítéssel tényleg deGuzman és Hawkes produktuma. 

A film úgy nyúl a szexualitás témájához, hogy semmilyen értelemben nem használja ki azt. Ami igencsak ritka manapság, elég, ha csak Lars von Trier A nimfomániás című filmjére gondolunk, de a végtelenségig lehetne sorolni, lásd sexploitation. A Méltatlan a szeretetre a függőség és a gyógyulás története.

A film rendkívüli előnye a megbocsátó, könnyed, együttérző hangneme,

ami a bohókásság, az „önmagunk előtt már nincsenek titkok és ez mennyire felszabadító!” és a szenvedélybetegségekkel együtt járó folytonos határhelyzet egyvelege.

A film vége felé a drámai hangnem megjelenése ugyan nem tesz jót ennek a egésznek, de szerencsére nem tudja elrontani. Motiváló, friss, vidám film, amely végre elhitetheti az újra-újra-újrakezdés előtt állókkal, hogy lehetséges, és hogy ez az egész nem is annyira nagyon szörnyű, mint ahogyan elképzeljük. Fontos film a Méltatlan a szeretetre, jó, hogy elkészült!

A film az HBO GO-n látható!

Avatar

Szin Karolina

Szin Karolina az ELTE filmtudomány szakán végzett, majd grafikai- és product design tanulmányokat folytatott, többek között MOME-n. Jelenleg a filmgyártásban dolgozik. Szereti a szép grafikájú filmeket, animációkat (Tomm Moore, Sylvain Chomet, Gabrielle Vincent munkái), a magával ragadókat (Iñárritu, Jamin Winans), a kortárs magyart, illetve az ehhez részben viszonyítási pontként szolgáló rendszerváltó alkotásokat. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya