Kritika

Nyugodt zajban, lassú csendben – Memoria

A lassú mozi thai szakértője Tilda Swintonnal meditál, és bár a Memoriához valóban kell türelem, a műfajhoz képest különösen szokatlan fordulataival meghálálja azt.

Az online térben minden egyre rövidebbé válik: a videók hossza, a posztok szövege, a figyelmünk és a kitartásunk egy-egy téma vagy tartalom iránt. A jelenség a mozgóképeket is sújtja oly módon, hogy a nézők igénye egyre inkább a rövidebb epizódok felé vándorol, egészestés filmek helyett ma már sokan jobban szeretnek sorozatokat nézni, még akkor is, ha összességében a kibontakozó történet több időt vesz el. A trendnek azonban számos árnyoldala van a figyelemzavartól a komoly koncentrációt igénylő feladatok egyre nehezebb ellátásáig. Ilyen körülmények között természetes módon megnő az ún. lassú mozi létjogosultsága: a zsáner alkotásai menedéket kínálnak rohanó világunkban. És erre nem is lehetne alkalmasabb hely a zárt és sötét mozitermeknél.

Apichatpong Weerasethakul neve kevesek számára lehet ismerős, nem lepődnék meg azonban, ha a kevesek között aránytalanul sok lenne a rajongó. A thai kortárs rendező ugyanis erős stílusjegyekkel alkot, melyek maguk is felfedezhetők az ázsiai film megannyi darabjában (különösen Kim Ki-duk alkotásaiban). A hosszú snittek, az elégikus történet, a főhős belső válságára koncentráló narratíva, vagy épp az, hogy a lényeges események a háttérben, gyakran a néző számára láthatatlanul bonyolódnak – ezek mind olyan elemek, amelyek Weerasethakulnál visszatérnek, gondoljunk csak a 2010-es, Arany Pálma-díjas Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című filmre.

Legújabb alkotása, a tavaly Cannes-ban szintén kitüntetett (ezúttal a Zsűri díjával méltatott) Memoria a műfaj megannyi jegyének felmutatásán túl szorosan kapcsolódik a rendező életművéhez, azon belül is a Boonmee bácsihoz.

Narratív értelemben ismét a jelenből a múlt felé halad a történet. Jessica Holland (Tilda Swinton) kolumbiai látogatása során egyszer csak hall egy különleges hangot. Hamar rádöbben, hogy ezt csak ő hallja, ez azonban nem téríti el attól, hogy kiderítse, mi ez a hang, és honnan jön. A nyomozás előrehaladtával mind inkább egyértelművé válik számára, hogy a megoldás valahol önmagában lesz, ehhez azonban a nagyvárost elhagyva kell visszatalálnia az emberiség és saját belső békéje forrásához, a természethez.

Ezt a nyomozást Weerasethakul döbbenetesen szokatlan megközelítésben ábrázolja. Az alaphelyzet ugyanis rendkívül sokszor látott séma a filmművészetben: egy főhős a világon egyedüliként látja a halottakat, megérez katasztrófákat, érzékel tudatalattit – millió és egy példa van olyan filmekre, amelyek ebből az alapszituációból indulnak ki. Ebből lehet drámát, horrort, kalandfilmet vagy vígjátékot készíteni, és sokáig a Memória esetében egyáltalán nem eldönthető, milyen irányt vesz a film.

Még a sokat látott (művész)filmrajongók számára is furcsa lesz az, ahová végül a Memória eljut.

Az utazás pedig egyszerre feszült és meditatív. A feszültség a rejtélyből fakad, a nyugalom pedig a rendező által választott filmnyelvi eszközökből. Weerasethakul zsenialitása az, hogy a történet és a látvány között feszülő ellentételezés nem dönti romba az alkotást. Bátran merem állítani, hogy az ellenkezője történik, ez az egyedi megközelítés emeli fel az filmet, de ehhez az kell, hogy az utolsó fél órában bemutatott fordulatok képesek legyenek alátámasztani a történet mögöttes gondolatiságát. Ez pedig az élet körforgása, a világ és a lélek ciklikussága, és ennek hatása a létre. A rendező le sem tagadhatná azokat a buddhista tanokat, amelyek között felnőtt, mégsem ilyen egyszerű a megoldás, ugyanis a Memória – mint kiderült, rendkívül tudatos rendezői szándékkal – Ázsián kívül játszódik. A kolumbiai közeg tökéletes választás: egy fiatal, de nem múlt nélküli civilizáció, ahol a természet és a város egyaránt túlburjánzik, és ezáltal állandó konfliktusban áll egymással. Ebben a világban pedig a főhős virágokkal kereskedik.

A rendkívül gazdag szimbolika mind arra sarkallja a nézőt, hogy fejtse meg, amit lát – szerintem azonban kár lenne erre az útra lépni. Ez egy meditatív film, sok esetben érezni kell, amit látunk, és nem érteni. Ha újranézhetném a filmet, én is lefeküdnék a földre akkor, amikor Hernán megmutatja Jessicának a trükkjét. Nem biztos, hogy közben rájönnék valami megoldásra, ez a példa azonban jól mutatja, hogy itt egy más típusú filmet látunk, amit nemcsak másképp kell értelmezni, de befogadni is másképp kell azt.

Ezért merem azt mondani, hogy a Memoria egyszerre korszakalkotó remekmű és befogadhatatlan, elkerülendő alkotás.

Eddig az előbbi mellett érveltem, de hiba lenne elmenni amellett, hogy megfelelő tudatállapot híján egyszerűen nem lehet élvezni, így értékelni sem a filmet. A Cinema Niche vetítéssorozatának köszönhetően moziban láthattam az alkotást – nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet ez otthon, egyáltalán képes lenne-e bárki végignézni házi keretek között. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy kötelezővé tennék minden vetítés előtt egy 10 perces meditációt, valójában azonban azt gondolom, hogy ezt a filmnek kellett volna megtennie a nézővel (talán a riasztós jelenettel próbálkozott a rendező, az viszont sikertelen). Sokat ad tehát a Memoria, de sokat is vár el, ez pedig szerintem nem szerencsés: az elvárás sokakat kirekeszt és eltaszít (lásd még: kortárs magyar művészfilmek).

A Memoria sorsát az utókor dönti el. Weerasethakul Tarr Béla utódjának készül, és ha képes a magyar rendező útjára lépni, akkor sorsa ugyanúgy a mennybemenetel lesz. A két rendező egyébként láthatóan jól megérti egymást, azt pedig különösen izgalmas nekünk, magyaroknak látni, hogy a teljesen eltérő származás és világlátás ellenére mennyire hasonló következtetésekre jutnak az élet értelme kapcsán. Weerasethakul sikere emiatt egyébként azért is lehet kedves a szívünknek, mert művészetére egy hazánkfia gyakorolt elementáris hatást – a thai rendező elismerése tehát közvetetten Tarr Bélának is szól. 

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!