Kritika

Egy modern harcos küzdelmes ösvénye – Merantau

Tetszett a Rajtaütés padlóba döngölő nyers energiája és intenzitása? Lenyűgöztek a folytatás epikus méretű, nagyzenekari művekre hasonlító összecsapásai? Ha igen, akkor érdemes azt a filmet is felkutatni, ami megalapozta a fenti két remekművet! A Merantaura joggal tekinthetünk úgy, mint a modern indonéz akciófilm alfájára.

Gareth Evansre manapság úgy tekintenek, mint a kortárs akciófilm Mozartjára, hiszen szemtelenül fiatal kora ellenére olyan magabiztossággal, precizitással és tiszta átlátással képes megragadni mindazt, amiért a műfajt szeretik, mintha már több évtizedes tapasztalatú mesterember lenne. Történetvezetése szikár, lendületes, hősei tiszta célokért küzdenek egy zavaros világban, ráadásul érzelmi vívódásaik is hitelesen ábrázoltak. A filmjei gerincét alkotó kézitusákból hiányzik a táncszerűség, a puszta őserő és rátermettség jellemző rájuk. És tisztán is látja őket a néző, nemcsak elmosódott, hektikusan vágott foltokat.

Az se mindennapi, ahogy ez a kétméteres walesi fiatal egy ilyen egzotikus ország filmes közegébe bekerült. Evans az egyetem elvégzése után, szabadúszó rendezőként vállalt el egy dokumentumfilmes munkát, ami az indonéz harcművészet, a „pencaksilat” bemutatásáról szólt. Ennek készítése közben találkozott Iko Uwaisszal, egy teljes állású telekomcég sofőrrel és első osztályú harcművésszel, akinek nemcsak küzdőtudása, de még kamera előtti karizmája is volt. Evanst lenyűgözte a silat egyedi, mással össze nem hasonlítható stílusa, és eldöntötte, készít egy akciófilmet, ami e stílus köré épül. Beszervezte Ikót mint főszereplőt, összegyűjtötte Jakarta legjobb és legnevesebb öklözőit (közöttük a silat nagymester Yuyan Ruhiant, aki azóta is Evans filmjeinek egyik tartóoszlopa) és leforgatta a filmet, ami azóta egy rendkívüli karrier nyitódarabja lett.

Uwais alakítja a fiatal Yudát, aki a felnőttkort elérvén útra kerekedik szülőfalujából, hogy betöltse az ősi dél-szumátrai hagyományt, a merantaut. Eme tradíció szerint a Minangkabu hegységben élő fiataloknak el kell hagyniuk szülőhelyüket és más vidékeket kell bebarangolniuk, megismerniük, hogy az út során jöjjenek rá életük fő feladatára, és hogy átadják másoknak eddigi tudásukat. Yuda is eredetileg azért indul Jakartába, hogy a silat művészetét másoknak tanítsa, viszont hamar rá kell jönnie, hogy erre nincs sok lehetősége.

Ugyanakkor képességeit már az első nap kamatoztatja, amikor megvéd egy fiatal lányt, Astrit (Sisca Jessica) annak igencsak erőszakos főnökétől, Jonnytól. Ez az esemény a következő nap is megismétlődik azzal a különbséggel, hogy Jonny emberei ekkor alaposan helyben is hagyják. A legtöbben ekkor inkább a sorsára hagynák Astrit, Yudát viszont nem olyan fából faragták. Kiszabadítja a lányt, de csak ekkor indul meg az igazi próbatétel: Astrira ugyanis szemet vetett Jonny megbízója, a gátlástalan és igencsak bosszúálló lánykereskedő Ratger is (Mads Koudal), aki mindenáron meg akarja kapni a lányt. Yuda mindenáron próbálja védeni Astrit és annak kisöccsét is, miközben a fél város össze pribékje rájuk vadászik. Mondhatni e két ártatlan ember sorsáért való küzdelem az, ami az ő merantaujává válik.

A történet abszolút nem eget rengető, pontosan csak annyira van kidolgozva, hogy megadja a kellő érzelmi hátteret és indokot a főhősnek arra, hogy akár egy hadseregnyi rosszfiúnak is nekirontson. Evans nem kapkod, először nyugodt, ráérős módon vezeti Yudát a harc ösvényére, aztán a felvezető első fél óra után beindul a bunyódömping. Következetes módon, ahogy egyre jobban kezdi szorítani az idő, úgy válik a film egyre pergőbbé, intenzívebbé, a lezárásra már tombol az adrenalin és mi is a karfát markoljuk. Így kell akciófilmes feszültséget teremteni, és hogy ez Evansnek már elsőre sikerül, bizonyítja tehetségét.

Bár az összekötő párbeszédeknek és némi lelkizésnek van némi „oké-értjük-de-essünk-már-túl-rajta” érzete, az akciók láttán garantáltan leesik az ember álla. Változatos helyszíneken játszódnak az összecsapások, egy nightclub belsejétől kezdve, felüljárón át, szűk sikátorig. Evans még a legzártabb helyeken is a leglátványosabb ütés-rúgás-pörgés kombinációkat hozza ki, környezetet és tereptárgyakat használva. Üvegszilánk, vasrúd, székek, de még egy törölköző is kiveszi belőlük a részét, a silat testközelsége csak tovább fokozza a látottakat.

Érdemes azt is észrevenni, hogy a Merantauban még nincs jelen a Rajtaütés filmek tomboló energikussága. A szereplőkkel együtt vadul mozgó kamera és a horrorfilmes brutalitás helyett totálképekkel és elegáns svenkeléssel dolgozó operatőri munka a jellemző itt, sokszor kifejezetten harcművészeti látványdemonstrációt kapunk. Látványos zuhanásokkal és egyéb veszélyes mutatványokkal teli kaszkadőrmunka, halálozás helyett inkább csak kiütött rosszak és egy konténerekkel teli kikötő, mint a végső leszámolás helyszíne… mintha csak egy 80/90-es évekbeli hongkongi akciófilmet nézne az ember, egyértelműen látszik Evans értük való rajongása.

Amit még mindenképpen pozitívan értékelek egy akciófilmben, ha a főhőst merik esendőnek és sebezhetőnek mutatni. Márpedig Yuta nem minden esetben dönt jól, sokszor szorítja sarokba hol a túlerő, hol képzettebb ellenfelei, ez pedig nemcsak plusz drámai feszültséget ad a filmnek, de szimpátiánkat is növeli felé. Mert ő az underdog, a becsületes zöldfülű, aki mer egy nemes cél érdekében a hihetetlen veszéllyel szembeszállni, ha pedig ő is bedühödik, akkor tényleg kő kövön nem marad.

Itt-ott esetlen és megtorpanó a cselekményvezetés, a technikai oldal se olyan tökéletesre csiszolt, és végig megvan az érzet, hogy a fentieket más formában már láthattuk, de ezek csak apróbb kötözködések a részemről. A Merantau egy izgalmas, lendületes, a klasszikus tradíciókat továbbvivő akciófilm, melynek még szíve-lelke is van. Ha másért nem is, már csak azért is érdemes megtekinteni, hogy lássa az ember, honnan is indult Délkelet-Ázsia legújabb filmes színtere.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés