A brit gyerekek régi kedvence, Postás Pat egy kitérő erejéig lecserélte a TV-képernyőt a nagyvászonra, sőt bábfigura helyett a számítógép animálja már őt nekünk. De vajon mit szólnak majd a legkisebbek ahhoz, hogy a sorozatból, amelyben Pat kedvesen segíti a kisváros lakóit, egy olyan filmet csináltak, amiben olyan szavak hangzanak el, mint „profitorientált”, „postaágazat” és „marketingigazgató”?
A film
A film kezdete előtt megjelenik a „korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető” felirat és a mese első negyed órája ennek a jegyében is telik: Patre pontosan olyan teendők várnak, mint a sorozatban pl. birkákat halász le a fáról vagy üzenetet kell eljuttatnia a Mikulásnak. Ám a kedves, bájos és ártatlan tizenöt perc után megjelenik a porondon a posta új vezetője, akinek legfőbb célja, hogy gépesítéssel maximálisra növelje a cég bevételét – és ez pontosan így hangzik el a korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető, gyerekeknek szánt filmben is. Ráadásul mivel Pat nem kapott „prémiumot” (vajon egy hároméves érzi ennek a súlyát?), elindul a Britain’s Got Talent brit tehetségkutató mesebeli változatán. Szép lassan sztárrá válik, ám közben elhanyagolja a családját, s ha ez nem lenne elég, távollétében a gonosz marketingigazgató nem túl barátságos robotokra cseréli le őt és cicáját, Jess-t.
Két fő konfliktussal találkozunk tehát a filmben: egyrészt a technikai újítások vs. emberi munkaerő a szupergyors posta érdekében, ami lássuk be, nem igazán tartozik az óvodás nézőközönség hétköznapi problémái közé. Felmerül továbbá a család és barátok elhanyagolása, ám már megint csak kötve hiszem, hogy az alsós Petike azonosulni tudna a családját mellőző főszereplővel, mivel ez a filmbeli üzenet is a moziban mellette ülő szüleit célozza meg – na de akkor mi marad a gyerekeknek?
Egyrészt a Playmobil-katalógusra emlékeztető látványvilág, másrészt Pat aranyos cicája, Jess, aki azon kívül, hogy lépeget, aranyoskodik és néha elbénáz valamit, nem sokat csinál, de ez legalább tetszett a kicsiknek. Pedig a filmnek egész jó humora van, tele van apró utalásokkal (pl. a tableten nem félbeharapott alma, hanem körte van), de ez továbbra is mind a felnőtteknek szól. Sok poén a tárgyakon lévő angol feliratokban rejlik, így – hacsak a szülők nem súgják a gyermek fülébe, hogy mi olvasható rajta – akkor a humor újabb rétege veszik el. Az egyik legnagyobb problémáról azonban még említést sem tettem, ez pedig a Jess cica mintájára készített ádáz robotmacska, ami tényleg nemcsak nagyon ijesztőre, hanem a lézerszemeivel és acélfogaival rendkívül gonoszra is sikerült.
Vannak azok a mesefilmek, ahol nemcsak a gyerek szórakozik jól, hanem a szülei is, vannak, ahol inkább csak a kicsik, és hát van a harmadik verzió, mint a Postás Pat, ahol szegény poronty csak pislog, hogy őt mégis miért hozták magukkal? Talán az olyan korú gyerekek értékelni fogják a postás kalandjait, akik láttak már tehetségkutatót, nem ijednek már meg a Terminátortól, és az se hátrány, ha közgazdásznak készülnek – így a jövőben játszi könnyedséggel nevethetik ki azokat a felnőtteket, akik gyerekfilmekbe gazdasági szakszavak armadáját pakolják.
A lemez
A Fantasy Film kiadványa ajánlókon kívül nem tartalmaz extrákat.
