Chris Noonan filmje, a Miss Potter finom ecsetvonásokkal festi elénk minden idők egyik legsikeresebb gyermekkönyv szerzője, Beatrix Potter életét. A régimódi történet címszerepében Renée Zellweger beszélget nyúlbarátaival, miközben a néző csendesen elmerenghet a múlt század elejei nők emancipálatlan mindennapjain.
A Miss Potter kétségkívül kellemes film. A kora délután cukrászdákban csevegő idõs hölgyek világát idézi, igazi forró csokoládé, ahol a cukrozatlan kakaó fanyar izét a temérdek tejszínhab feledteti velünk. Beatrix Potter nem szándékozott férjhez menni, sőt, családja teljes megrökönyödését kivívva ahelyett, hogy a vénkisasszonyok életét élte volna, kezébe vette sorsát, és saját maga illusztrálta meséjét kiadatta. A váratlan sikeren felbuzdulva kiadója, Norman Warne (Ewan McGregor) unszolására újabb és újabb történetek írásába fogott. A közös munka a szerelmet is meghozta számára – házasságát azonban a szülői szigor és Norman betegsége, majd halála végül megakadályozta. A kisasszony azonban nem adta fel, megvalósította régi vágyát, vidékre költözött és végül a boldogságot is megtalálta. Habkönnyű történet, pompás program egy üres hétköznap délutánra.
Renée Zellweger megfelel éppen a kissé önfejű kisasszony szerepére, de valahogy az az érzésem, hogy valójában kiaknázatlan maradt a karaktere. A mindig remek Ewan McGregor ezúttal önhibáján kívül nem tudott eleget csillogni – mire elkezdődött volna a szerepe, már véget is ért. A film egyértelmûen legüdébb színfoltja Emily Watson, aki kőkemény nőt alakít, aki nem kíván férjhez menni – a törékeny szépséget ritkán látni ilyen szerepben.
A Miss Potter hanguláért elsõsorban Andrew Dunn és Chris Seager operatõrök felelnek. Igazán megindító, ahogy a film képi világa szinte folytatását képezi Beatrix Potter rajzainak – az gondolom, ez az a mód, ahogy filmesek tiszteletüket fejezhetik ki egy olyan páratlan életmű elõtt, mint amilyen a legendás írónőjé.
