Kritika

Mesterséges unintelligencia – Chappie

A Chappie a legbutább film a mesterséges intelligenciáról, mind közül, valaha.

Révedjünk el a mesterséges intelligencia kulturális kincstárában: Asimov a szabályairól elmélkedett, Kubrick a lélektanáról, Gibson arról, hogy kordában lehet-e tartani; Mamoru Oshii az emberrel való összeolvadásáról, Spike Jonze arról, hogy szerethető-e és tud-e szeretni minket. Az MI-ről szóló műveknek egyelőre a problémafelvetés az értelme. Ezért hívják a sci-fit helyesebben spekulatív fikciónak.

A Chappie megtagadja összes társát: a filmeket és regényeket, a sci-fiket és romantikus drámákat, Spielberget és a Wachowskikat, Philip K. Dicket és Arthur C. Clarke-ot, Jeph Jacques-t, de még Wally Pfistert is, és száz évvel ezelőttről, a nulláról kezd összehordani fertelmes ostobaságokat.

Alaphelyzet: Chappie, a rendőrrobot megkapja egy újszülött MI személyiségét, elsőként a világon: tanulnia kell tehát, de rossz társaságba keveredik. Neill Bloomkamp, valahai csodarendező (és írója, Terri Tatchell) felvázolja ezt és annyiban hagyja – még hozzácsapja a sisakot, ami egyszerre olvassa az emberi agyhullámokat és a számítógép… memóriáját, gondolom (mi van?), meg a közönséges pendrive-ot, amire ráfér egy ember teljes tudata (mi van??), meg a robotot, amelyik fizikailag kifáradván lecsuklik a fal mellett (mi van???), és jöhet is a gutaütés.

Pedig Chappie, bekapcsolásától kezdve, az emberiség legizgalmasabb eredménye lenne abban a kvázi realista világban, amit Bloomkampék felállítottak. A többi szereplő mégis üres gondolattalansággal reagál rá.

Vajon él ez a robot? Csakugyan van „lelke”? Mit jelent az, hogy „nevelni kell”? Ha lemásolják, önmaga marad? Hát az ember – azt lehet-e másolni? Csupa alapvető kérdés, ami azonnal felmerülne, akár ösztönösen, bárkiben, aki kapcsolatba kerül egy eleven robottal és a tudatmásoló technológiával.

Azt meg se kérdem, honnan tanulja meg Chappie a nyelvet, miért érti a metaforákat, honnan a kontextus és a prekoncepciók és a metakommunikatív képesség, honnan az ördögből a kulturális ismeretei; miért ijed meg bizonyos dolgoktól (amik kényelmesek a forgatókönyv számára) és miért nem másoktól (amik kényelmetlenek), honnan az érzelmei és azok azonosítása, honnan a felelősségtudat, az öntudat – mert e kérdések sok-sok kategóriával felülmúlják a filmet, akár Hawking a prérifarkas és a gyalogkakukk fizikáját.

Hogy a sztori kiszámítható, az másodlagos. A primitív társadalomkép és a szkript kedvéért létező irrealitások is. A jellemek nemléte, az elpazarolt színészek is (Sigourney Weaver, Hugh Jackman, Dev Patel). A Chappie egyetlen erénye a vizualitás: Bloomkamp (és a Weta) hasonlóan nagyot alkotott, mint a District 9 és az Elysium esetében. De nézd csak meg ezeket az ingyenes rövidfilmeket a neten, és máris megkaptad ugyanezt a látványvilágot, mínusz agyhalál.

És ez volt az egyetlen jó, amit elmondhattam a filmről.

Külön gyönyörűségünkre itt van még a magyar szinkron a maga művies ál-szlengjével, „banyek”-jeivel és színpadiasan eltúlzott hanghordozásával, hogy terhelt idiótává degradálja a szereplőket. (Node a Chappie legalább a szinkronnal nem múlja alul az átlagot.) Nem, ezt a filmet nem mentik meg sem Briareos antennái, sem a Die Antwoord.

Bloomkamp mélyre süllyedt a District 9-hoz képest. Már az Elysium is butácska volt, a Chappie viszont inzultálóan ostoba. És Bloomkamp rendezi a következő Alient. Lesz még itt sírás és fogcsikorgatás.

Avatar

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya