A Warrior – A végső menet rendezője, Gavin O’Connor és Ben Affleck egy remekbe szabott kis drámában találkoztak, hogy bebizonyítsák, a könyvelés is lehet izgalmas.
Sokáig ellenálltam Ben Afflecknek. Bár a Good Will Huntinggal nehéz vitatkozni, mégis nehezen bocsátottam meg az olyan ostobábbnál ostobább filmeket, mint a Fenegyerek, az Armageddon, a Gengszterrománc vagy A felejtés bére, az állgrüberliről nem is beszélve, amire egyszerűen nincs mentség. Aztán egyszer csak történt valami, Affleck megöregedett vagy mi, és elkezdte ontani magából a jobbnál jobb filmeket és szerepeket – még ha filmként bukott is nálam A Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, félelmeim Bruce Wayne-t illetően teljesen alaptalanok voltak, Affleck több mint jól hozta a figurát. Az Argo-akció, a Holtodiglan és most A könyvelő is rendkívül szerethető, Affleck pedig egészen parádés bennük.
Chris Wolff (Ben Affleck) autista, nehezen boldogul az emberekkel – annál könnyebben a számokkal. Nem véletlen, hogy ő lesz a világ egyik legjobb könyvelője, a maffia pénzeinek tisztára mosásában is jeleskedik. Egy nap, amikor Dana (Anna Kendrick) észreveszi, hogy egy nagyvállalat költségvetéséből egy tetemesebb összeg hiányzik, Christ hívják. A pár hamarosan egy néhány száz milliónál messzebbre mutató ügy nyomaira bukkan – így hát menekülniük kell nyomukban a kormány emberével (J.K. Simmons) és egy magasan képzett bérgyilkossal (Jon Bernthal).
Csakhogy katonagyerekként Chris tarsolyában is van pár módszer ellenségei távoltartására.
A forgatókönyvet jegyző Bill Dubuque – akinek korábban A bíró könyvét köszönhettük – ismét remek kis sztorit rittyentett, és megfelelő léptékben adagolja az információt az egész film során. Bár időnként túlságosan is erős a véletlen faktor – ez a film egyetlen gyenge pontja, túl sok az egybeesés –, a film remekül zsonglőrködik a feszültséggel. Affleck jól – bár meglehetősen minimalista eszköztárral – hozza az autista figurát; nehéz megítélni, hogy a férfi funkcionalitását illetően mi állná meg a helyét a valóságban és mi nem, de ha ezen nem merengünk, nagyon izgalmas nézni a szokásait.
A könyvelő a remekbe szabott akcióknak köszönhetően izgalmas, a kellemes csavarokkal is szolgáló történetből fakadóan pedig érdekes mozi, de ennél messzebbre is mutat. Az egész film folyamatosan az erkölcs viszonylagosságán elmélkedik – mi a helyes, mi nem az, van-e erre objektív mérce, és vannak-e a törvényeket felülíró nagyobb törvényszerűségek? Mindezt úgy teszi, hogy képes szimpatikussá tenni egy egyébként morális dilemmáktól teljesen mentes figurát, akit csak a kényszerei hajtanak. Hmm. O’Connor a végső válaszadást a nézőre bízza – nem manipulál, csak megmutat, és szerencsére még a témában rejlő közhelycsapdákat is ügyesen elkerüli. Szóval A könyvelő remek film – még ha nem is tökéletes.
