Kritika

„Mi van a dobozban!?” – Démoni doboz

Kár, hogy nem Gwyneth Paltrow feje, pedig az tényleg meglepő fordulat lett volna itt is. Helyette egy klisékkel teli, rosszabb fajta Az ördögűző-koppintást kapunk, ami egy-két jelenettől eltekintve nem okoz karfába kapaszkodó élményeket.

Annyira nem kell meglepődni kritikánk tárgyának ötlettelenségén, hiszen már az eredeti cím (The Possession) sem árulkodik túl sok fantáziáról, csupán a magyar keresztségben kapott egy kissé eltérő nevet az alkotás. A főszerepben egy elhidegült házaspár (Jeffrey Dean Morgan és Kyra Sedgwick) szembesül túlvilági borzalmakkal, miután kisebbik lányuk, Em (Natasha Calis) egy furcsa ékszeres doboz megszállottja lesz. Hamarosan kiderül, hogy a ládika kinyitásával egy fogságban lévő gonosz szellemet engedtek szabadjára, ami egy ártatlan lélek testére vágyik…

A Démoni doboz, bár egész fojtogatóan indul, az első félóra elteltével egy nagy közhelyhalmazzá válik. A legtöbb, misztikummal operáló filmhez hasonlóan csak addig érdekes, amíg a gonoszt meg nem ismerjük. Amint azonban kinyitják Pandora szelencéjét, és vele együtt megismerjük a meglehetősen vérszegény cselszövőt, amely a lehető legkiszámíthatóbb módokon viselkedik, már nyoma sincs félelemnek vagy legalább egy minimális izgatottságnak a nézőtéren. Talán egy ügyesebb gyerekszínésszel a főszerepben hatásosabb lett volna a megmagyarázhatatlannal való küzdelem, de Natasha Calis messze nem egy Linda Blair; belőle csak egy van.


Baj viszont nem csak vele, hanem az összes többi figurával is van. A család egyik tagja sem szimpatikus, csupán csak jól bejáratott sablonokat jelenítenek meg: a munka és a család között egyensúlyozó, az asszony új pasijára féltékenykedő apa; a saját magát okosabbnak tartó, minden problémáért a volt férjet okoló feleség. A nagyobbik lányuk örökmozgó, élettel teli; a fiatalabb csendes, magának való, éppen csak a céltábla nincs a homlokára festve. Ördögűzésben járatos keresztény pap helyett kapunk egy démonok karbantartásában szakértő lengyel rabbit, de ezen kívül alig találkozhatunk bármiféle változatossággal. A történetben fellelhető logikai bakugrásokba akkor már ne is menjünk bele. (Vajon miért nem jut eszébe senkinek se tűzre vágni azt a nyamvadt fadarabot?) Sőt, az egyik karakterről teljesen elfelejtkeznek az utolsó félórára, mert a dramaturgia szempontjából úgy kényelmes, ha nem tudjuk meg, mi lett vele, a szereplők szemszögéből viszont teljesen irreális.


Hiába ült a produceri székben Sam Raimi, egy-két ötletesebb, gyomorforgatóbb vizuális megoldáson kívül semmi sincs, ami félelemkeltésben gyakorlott kezek munkájára utalna. Sajnos a végeredmény egy minden tekintetben átlag alatti horror, aminek az a legnagyobb tanulsága, hogy ellenőrizzük le a gyerek játékait, mielőtt a kezébe adjuk − ezzel valószínűleg nem fogja felkavarni a moziba járók lelki állapotát. Úgyhogy ha valami jóféle borzongásra vágyunk, jobb elkerülni ezt a filmet és inkább tovább várni egy igazi adrenalinbombára.

Értékelés: 3/10

A démoni doboz (The Possession)

Rendező: Ole Bornedal
Forgatókönyvíró: Leslie Gornstein, E.L. Katz, Kevin Mannis, Juliet Snowden, Stephen Susco, Stiles White
Zeneszerző: Anton Sanko
Operatőr: Dan Laustsen
Producer: Sam Raimi, Robert G. Tapert, J.R. Young
Vágó: Anders Villadsen

szereplők:
Natasha Calis (Em)
Jeffrey Dean Morgan (Clyde)
Kyra Sedgwick (Stephanie)
Grant Show (Brett)
Madison Davenport (Hannah)
Jay Brazeau (McMannis professzor)

IMDb

Polgári Lilla

Jelenleg elsős kommédiás mesterszakos hallgatóként az ELTE padjait koptatom. Két szenvedélyem van: a filmek és az írás, így e kettő kombinációjából indultam el az újságírói, de különösképpen a kritikusi pálya felé. Nem lehet elég korán kezdeni: családi beszámolók szerint 4 évesen a Schindler listáját néztem újra és újra, akkor még szerény (ám mai napig őrzött) VHS-gyűjteményünk egyikén. Ma már a sorozatok is jelentős szerepet töltenek be (izé, sok időt vesznek el); sok esetben vészesen függő lettem.

Filmek: vegyesen. Igyekszem bepótolni a klasszikusokat, bár ahogy haladok, kezdek rájönni, hogy arra egy élet is kevés. Legközelebb talán Tim Burton „korai” filmjei (a Nagy hallal bezárólag) állnak, valamint mindenféle kifordított mese (A herceg menyasszonya, Csillagpor, Leharcolt oroszlánok). A 3D-t nem szívelem, viszont általa a nagy vásznon tekinthetek meg filmeket, amik anno kimaradtak (Toy Story 1-2., Titanic, idén Jurassic Park). Mert minden moziban az igazi.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com