Kritika

Miami Vice

Ismerősek a beépülős rendőrsztorik fordulatai? Kemény zsaru bejut a bandába, elnyeri gonosz drogbáró tetszését, aztán elvégez egy-két melót, lebukik, harc, végefőcím. Tessék, ez volt a Miami Vice sztorija röviden. Mélységes elismerésem Michael Mann-nek, amiért ennyiből jó filmet csinált: mert a Miami Vice szemfájdítóan jó film.

Az őrült nyolcvanas évek kult-sorozata volt annak idején a Miami Vice: megszületésénél Michael Mann is bábáskodott, tehát illő volt, hogy ha már elkészül a nagyfilm-változat (márpedig, ismerve az amerikaiak újdonsült feldolgozás-mániáját, mindenképpen elkészült volna), akkor az a zseniális rendező munkája legyen. Néhányan ugyan aggódtunk miatta, mi lesz, ha a két évtizeddel ezelõtti lehetetlen divatot, mezítlábas cipőket, csillogó ruhákat eleveníti fel a direktor – de megnyugodhat mindenki: nem paródia készült a Miami Vice-ból.

Elismerem azok igazát, akik a történetet kérik számon a rendezőn. Mann elköveti azt a szemtelenséget, hogy eleve arra épít: mivel a néző ismerni fogja a kliséket, nem kell bajlódni a történet túlságos kifejtésével, nem kell sokat magyarázni sem, egy-két momentumból felépülhet két és negyed óra cselekménye. Még azokat is megértem, akik az alakítások miatt reklamálnak: klisésztori mellé a szupermarketben vásárolt, mélyfagyasztott és mikróban felmelegített kliséjellemeket tálalnak a színészek (azt viszont remekül teszik). Mindez azonban csak előnyére válik a filmnek. Nyugodtan koncentrálhatott ugyanis a stílusra.

Azt hiszed, már minden rendőrfilmet láttál? Rendben, történetben talán nehéz volna újat mondani, de a Miami Vice akkor is ütni fog. A digitális kamerák technikája teljes fegyverzetben tündököl a vásznon. Fakó, hideg és éles színek, mély sötétség, kézikamerák szemcsés felvételei – gyönyörű és kegyetlenül valóságos képek. A komor utcahangulat és a színes, villódzó nagyváros kontrasztjában nyoma sincs műtermi vagy stúdiójellegnek. Az akciók akár egy rendőrségi felvétel részei is lehetnének, és még a fegyverek hangját sem szabták át a házimozi erősítőjének igényeire: ugyanezt a dörgést hallani híradóban és háborúban egyaránt. Minden valódinak hat, és minden megkomponált: bár a legtöbben sosem fogjuk megtudni, milyen a nyomozás és a fegyverpárbaj valósága, mégis, senki sem képes Mann-nál jobban elhitetni velünk, hogy pontosan ilyen.

Mondják, Michael Mann dokumentarista stílusban rendez. Ám legyen: de akkor, ezek szerint, a valósághű ábrázolás messze felülmúlja mindazt a fantáziát, amit bűnügyi filmek esetében eddig láthattunk. A rendező olyan stílusgyakorlatot csinált új filmjébõl, amivel kétségtelenül megszületett a tökéletes zsarufilm – legalábbis külsejében.

Hanem történetet azért többet is el tudnánk még viselni. Ha Mann folytatja a műfajt, egyet kívánok csak neki őszinte szívből: párosítsa össze a Miami Vice stílusát egy igazán eredeti sztorival, és akkor olyan alkotást láthatunk majd, amely szócikk lesz minden filmenciklopédiában. Addig is a Miami Vice páratlan élmény marad. Mi másért találták volna fel a mozivásznat?

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés