Kritika

A háború szörnyű, és ezen még a sör sem segíthet – Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja

Lehet, hogy az élet írja a legjobb történeteket, de ez még nem jelent garanciát arra, hogy sikerül érdekesen és szórakoztatóan megfilmesíteni őket. Ez a helyzet a Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja (The Greatest Beer Run Ever) esetében, ami az elképesztő alaptörténete ellenére is egy meglehetősen enervált és nem sok újat, izgalmasat mondó – humormorzsákat tartalmazó háborúellenes dráma.

Kevés rendezőnek tátong akkorra hangulat- és stílusbéli különbség a két legfontosabb és legismertebb filmje között, mint Peter Farrellynek. A Farrelly testvérek idősebb tagjaként olyan a jó ízlés ellen (zseniálisan) elkövetett merényletekkel kezdte a karrierjét, majd futott be, mint amilyen a Dumb és Dumber. Majd 2018-ban szóló karrierbe kezdet. Ezzel pedig egy egészen váratlan irányt vett a pályája. Hiszen a szarós viccekről szinte egyik pillanatról a másikra állt át a társadalmi-tudatos drámákra. Bejött neki a váltás, hiszen komolyfilmes debütálása, a rasszizmust meglehetősen leegyszerűsítve (azaz Oscar-barát módon), naivan megközelítő Zöld könyv azonnal el is hozta a legfőbb aranyszobrot. Legújabb filmjében pedig maradt a győztes receptnél: egy igaz történeten alapuló roadmovie, ahol a végletekig tolt hülyeség helyét a veretes, komoly tanulság veszi át. Ez esetben az, hogy a háború (különösen a vietnámi) szörnyű, brutális és értelmetlen.

Chickie Donohue (Zac Efron) igazi amerikai hazafi, aki hangosan és büszkén támogatja a Vietnámban harcoló amerikai hősöket. Akik közül nem egy ráadásul a gyerekkori barátja és szomszédja. Ő maga azonban hivatásos naplopó. Három hónapja nem volt munkája. Nappalait alvással, éjszakáit pedig mások kontójára történő vedeléssel tölti. Aztán egy sörmámoros estén a háború ellenes tüntetések és tévés közvetítések iránt érzett düh találkozik a saját tétlensége iránti bűntudattal. A két érzés sörmámorban fogant nászából megszületik minden idők egyik leghülyébb ötlete. Úgy fogja támogatni a dzsungel poklában harcoló barátait, hogy személyesen visz nekik igazi, amerikai sört a frontra.

A Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja az a típusú film, amit nem szeretne az ember túlságosan lehúzni.

Hiszen egy jó szándékú film. Örökérvényű és fontos, drámai témával. Csak éppen nem túl izgalmas, emlékezetes vagy szórakoztató. Farrelly épp olyan didaktikusan, sematikusan és egyszerűen beszél a (vietnámi) háború borzalmairól, mint ahogyan a Zöld könyvben a rasszizmusról tette. Igaz, ez most kevésbé zavaró, mert a téma talán valamivel egyszerűbb. A Zöld könyv legnagyobb problémája az volt, hogy mellőzte a rasszizmus társadalmi, intézményi vonatkozásait (és gyakorlatilag azt állította, hogy emberek csak azért rasszisták, mert nem ismernek jó fej feketéket).

Bár a mostani, „a háború kegyetlen, és a vietnámi különösen értelmetlen volt” tanulság sem sokkal árnyaltabb vagy mélyebb, csak sokkal általánosabb. Ezt senki sem vitatja vagy kérdőjelezi meg. Farrelly még nem rest kissé odaszúrni az USA külpolitikájának, és elismeri, hogy eleve nem sok keresnivalója volt Amerikának Vietnámban. Illetve, hogy a háború borzalmainak és következményeinek valós bemutatása nem hazaárulás.

Mindezzel még önmagában nem is lenne igazán nagy gond. Hiszen senki sem egy olyan rendezőtől várja az Egyesült Államok imperialista külpolitikája borzalmainak egyedi és élesnyelvű bemutatását, akinek az egyik legnagyobb hozzájárulása az egyetemes filmművészethez Jeff Daniels küzdelme az eldugult WC-vel.

Nem is az a film legnagyobb baja, hogy üzenetében alig tartalmasabb, mint egy lelkes, politikailag ébredező ötödikes dolgozata.

Hanem, hogy alapvetően unalmas.

Hiába az abszurd igaz történet, amiből kisülhetett volna a Smokey és a Bandita és a Jó reggelt, Vietnám! sajátos keveréke. Farrelly meglepő módon, de nem igazán mer viccelni. Persze van pár kellemesen abszurd pillanat. És olykor egészen jópofa, és nem is fájóan rossz. De hosszútávon hamar kiszámíthatóvá válik – a két óra pedig rettentően túlnyújtottnak érződik. Hogy ez a sztori igazán működjön, ahhoz legalább egy Armando Iannucci (Sztálin halála) kaliberű szatiristára lett volna szükség.

Aki képes megtalálni azt a vékony határvonalat, ahol még tudunk nevetni a morbid eseményeken, de mégsem érezzük azt sértőnek a valódi áldozatokra nézve.

Ám Farrellynek (és írótársainak) ehhez láthatóan nem volt érzéke. A Dumb és Dumber megközelítés ide nyilvánvalóan nem is illett volna. Így a rendező sokkal inkább a drámára fókuszált. Így viszont nem is tud a M.A.S.H vagy éppen A 22-es csapdája nyomába lépni. Maga a dráma pedig nem túl izgalmas, és egy idő után önismétlő. Egy enervált road-movie, amiből épp az utazás és annak kalandja is ki lett spórolva. A film második felében ugyanis kevés a változatosság. A cselekmény többnyire abból áll, hogy a főhős pár zenés vágóképen eljut egy bázisra, ott a haverja leteremti, hogy miért jött ide, majd isznak pár sört. Közben szembesül a háború borzalmaival. Mindez a színtelen, laposan fényelt, digitális fényképezés miatt nem is igazán néz ki jól.

Pedig a főszereplő Zac Efronon semmi nem múlt. Ő már végleg maga mögött hagyta a High School Musical-filmek nyálas, tini-trubadúrját. Nem csak neveletlen csibésznek sármos és megnyerő, de meglepően hiteles, akkor is, amikor a jópofa mókamester mögül kivillan az önmagát kereső és kétségek között őrlődő, bizonytalan férfi. A többi színészre nem sok szerep jut. Még a poszteren azonos nagyságú betűvel kiírt Russell Crowe is csak egy kiemelt epizódszereplő, mintsem egyenrangú partner. Amiért igazán kár, mert az éretlen, de őszinte szándékú kópé és a cinikus, sokat látott újságíró kémiája remekül működött volna. Egy remek buddy-comedy veszett el ebben a filmben. (A másik veterán színész a filmben Bill Murray, de őt még kevesebbet látni. Szinte fel sem ismerni, annyira szürke a karaktere.)

A Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja tipikusan az a „megtörtént eseményeken alapuló film”, aminek egysoros leírása olyan abszurd, hogy ahhoz már nem is képes felnőni a film.

A Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja szeptember 30-tól látható az Apple TV+-on.

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com