Kritika

Szereted ezt a játékot? – Mindent egy lapra

Nagyot szólt Adam Sandler új filmje a Netflixen: a Mindent egy lapra (Hustle) a nézők és a kritikusok elismerését is kivívta. A hardcore Sandler-rajongók már az Oscart vizionálják kedvencük kezébe, de ha ez még jószándékkal is csak vágyálomnak mondható, az biztos, hogy fogyasztható, kedves, szívhezszóló film lett. A kérdés csak az, hogy mennyire köszönhető ez Adam Sandlernek, és mennyire a kosárlabdának és az NBA-nek?

A gagyi (és kevésbé gagyi) vígjátékoktól híressé vált, és néha neki való drámai szerepekben is megcsillanó Adam Sandler ebben a filmjében sem csinál mást, mint eddig. Szomorú kiskutyatekintettel hozza a szánalomra méltóan átlagos figurát: jelen esetben egy, a kosárlabda világában dolgozó tehetségkutatót. Ez nem túl családbarát munka: a világot járva, többnyire alsókategóriás kosármeccseket kell végignéznie, és statisztikákat vezetni a játékosokról, hátha ő fedezi fel azt a jövőbeli nagy játékost, aki még mindenki másnak elkerülte a figyelmét.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

És – persze, egy dramaturgiailag igencsak megalapozott pillanatban – találkozik is valakivel egy utcai kosárlabdapályán. Innentől viszont nem az övé a főszerep. Ez nem csak azért jó, mert Adam Sandler utálói fellélegezhetnek, hanem azért is, mert a spanyol Bo Cruzt alakító Juancho Hernangomez ellopja a showt. Eleinte furcsa kicsit, milyen visszafogottan alakítja az amatőr, fura kosárzsenit, de ez egyáltalán nem meglepő: ő ugyanis nem színész, hanem kosárlabdázó. Ez megmagyarázza, miért olyan jó nézni azt a – nem kevés – szekvenciát, amikben edz, amiben kosarazik, amikben odateszi magát a pályán.

Nyilván a filmművészet kezdetei óta, a dublőröktől kezdve újabban a deepfake trükkökig létezik az technológia, amivel el lehet hitetni a nézővel, hogy az adott szereplő virtuóz valamiben, de (gondoljunk csak Tom Cruise-ra, vagy Jackie Chanre) egészen más úgy nézni a filmet, hogy tudjuk: a szereplő tényleg képes arra, amit látunk, valóban megcsinálta a lehetetlennek tűnő trükköket. Ezeken a jeleneteken az is látszik, hogy a Hernangomez kifejezetten élvezi őket:

örömmel mutatja meg, milyen szívatásokon kell átesni ahhoz, hogy a labda ördöge legyen valaki.

De ez egyáltalán nem magyarázza meg azt, hogy hogyan tud teljes természetességgel mozogni színészként a kamera előtt, és átadni egy – igaz, nem túl bonyolult, de annál szerethetőbb karaktert. Bo Cruz kicsit bumfordi, de egyáltalán nem elveszett figura. A kosárlabda csak kikapcsolódás számára, építőmunkásként dolgozik, és a legfontosabb számára a családja. Spanyolországból átruccanni az USA-ba valami hóbortos, kiöregedett tehetségkutató kedvéért egyáltalán nem sima ügy neki. De ha már beleáll a dologba, megpróbálja kihozni belőle a maximumot…

És látszik, hogy Hernangomez is kihozta magából a maximumot. Egy percig nem hiteltelen a játéka. Nem lehet azt mondani, hogy lemossa a pályáról Adam Sandlert – inkább azt, hogy olyan szinten működik köztük a kémia, hogy meg nem mondaná az ember, melyikőjük eredeti szakmája a színészkedés. De nem Hernangomez az egyetlen, aki a kosárlabda világából tiszteletét teszi a filmben.

Kisebb és nagyobb szerepekben, cameókban és fő ellenlábasként is az NBA régi és új ikonjai, sztárjai, szereplői tűnnek fel, hatalmas örömet okozva a sport rajongóinak.

Biztos van, aki nem követi ezt a világot, annak ez fel sem fog tűnni – annyira önmagukat alakítják, és/vagy annyira jól vezeti őket a rendező, Jeremiah Zagar. Egy biztos: az egész filmről sugárzik az az öröm, amivel részt vesznek ebben a számukra kicsit talán idegen filmes kalandban. És ha van érdeme Adam Sandler új filmjének, akkor az ez: óda (vagy méginkább szerelmes vers) a kosárlabdához, a sporthoz, ami az egyik legnépszerűbb a világon – és különösen Amerikában. Felkelti a vágyat: elő a labdával, dobáljunk egy kicsit! Ezt még akkor is eléri, ha amúgy nem követjük az NBA-t, és semmit sem mondanak nekünk a minduntalan felbukkanó arcok és nevek.

Mindemellett pedig korrektül összerakott, hangulatos dráma is. Igaz, az unalomig ismert sportfilmes sablonokból építkezik: nem hiányozhat például a közhely arról, hogy „kevés a fizikai felkészülés, fejben kell ott lenni”, és nem maradhat el a „kötelező” motivációs beszéd sem (amit igazán jól sikerült megírni, biztos sokat idézgetik majd a Facebookon). Igaz az is, hogy nem vállal semmi kockázatot, patikamérlegen van kimérve benne a humor és a könnyfacsarás.

És Adam Sandler sem tud többet adni annál, mint amit eddig láttunk tőle – hacsak azt nem, hogy láthatólag ő is szívügyének érezte ezt a kosaras filmet, és

azzal a filmes cégével szállt bele, amivel eddig a gagyi vígjátékokat gyártotta sorozatban.

De az, hogy ekkora szívvel, ekkora lelkesedéssel készült, elég ahhoz, hogy egy szórakoztató estét adjon – meglepetésnek pedig ott van Hernangomez játéka, akit könnyen lehet, hogy beszippant majd a sportvilág mellett a filmipar is.

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés