Fókuszban Kritika

A szeretetéhes popsztárt a legkönnyebb gyűlölni – Miss Americana

A Netflix dokumentumfilmje úgy járja körbe a Taylor Swift-jelenséget, hogy az nem csak a rajongók számára lehet tanulságos.

Mindenkinek megvan a véleménye Taylor Swiftről. Vannak, akik imádják. Vannak, akik gyűlölik. És vannak, akik gyűlölik, de azért kívülről fújják az összes slágerét. Lana Wilson Miss Americana című dokumentumfilmje csak minimálisan foglalkozik azzal, hogyan lett a bájos country dalokkal befutó tiniből megkerülhetetlen popikon, és a zenéjének értékét sem óhajtja meghatározni. Ehelyett egy sokkal izgalmasabb szeletét vizsgálja Swift karrierjének:

Milyen érzés egyszerre a legsikeresebb és a legutáltabb hírességnek lenni?

Taylor Swift egész életében szélmalomharcot vívott a megítélésével. A tízszeres Grammy-díjas énekes a középiskola alatt kezdett dalokat írni és 16 évesen már megjelent az első lemeze. Azóta nagyobb megszakítás nélkül képezi a popszakma szerves részét, nevét pedig tényleg az egész világ ismeri. Bár szakmailag sosem jutott igazi mélypontra az elmúlt tizenöt évben (az eddigi hét albumjából nincs olyan, ami ne tartalmazott volna egy-két gigaslágerré váló dalt), kevés sztárt ért ennyi és ilyen mértékű kritika. Swift volt már számító pénzhajhász, idegesítő pasifaló, figyeleméhes botrányhős és hazug kígyó is – legtöbbször ez mind együtt –, de

a Miss Americana most végre megmutatja az embert a hangzatos jelzők mögött.

A Netflix újabban igazi Taylor Swift „propagandává” vált: tavaly szilveszterkor a Reputation turné koncertfelvételével mutatták meg, hogy a popsztár tényleg a lelkét is kiteszi a rajongóinak, az idei Sundance Filmfesztiválon debütáló dokumentumfilmmel pedig azt mesélik el, hogyan tört ki Swift a „kedves lány” imidzsből és találta meg az új, politikailag aktív hangját. A Miss Americana ugyan végigzongorázik az énekesnő karrierjén, de a narratíva nem egy szakmai csúcs- vagy mélypontra fűződik fel, hanem két kulcsfontosságú politikai tettre: Swift Instagram posztjára, amiben elárulta, hogy a demokrata jelöltet támogatja a Tennessee állambeli időközi választáson (először vállalva fel politikai hovatartozását), illetve a #MeToo kellős közepén zajló egydolláros pereskedésére, amit végül megnyert a fenekét megmarkoló David Mueller ellen.

A mindössze 85 perces filmben megtalálhatók a tipikus életképek a fellépések előtti készülődéstől a dalok születésén át a családi beszélgetésekig. Azonban nem a „légy a falon” jelleg az erősebb, hanem a beszélő fej – vagyis Taylor Swift, aki láss csodát, attól még, hogy szereti a rózsaszínt és a cicákat, továbbá szinte mindig a szerelemről énekel, tisztában van az égető politikai kérdésekkel és

pontosan érti, hogyan működik az a patriarchális világ, aminek ítélkezése elől nem tud menekülni.

Swiftet gyakran vádolják azzal, hogy mindenkinek meg akar felelni, és túlságosan hajt a népszerűségért. A Miss Americana nyitányában az énekesnő nemhogy nem próbálja meg cáfolni ezt a feltételezést, rögtön meg is erősíti azt: „Egész életemben – most és gyerekként is – azt volt az erkölcsi kódexem, hogy jót kell gondoljanak rólam az emberek.” Megannyi sztárhoz hasonlóan szüksége van a közönség szeretetére, és az egyik legnagyobb motivációja az alkotásban ennek a szeretetnek az elnyerése. És bár a hatalmas, magukat Swiftiesnek nevező rajongótábor szeretetét sikerült is elnyernie, valamiért mégis tökéletes céltáblájává vált a közutálatnak. A Miss Americana erőssége pedig pont abban rejlik, hogy

nem csupán azt vizsgálja, miért utálja a társadalom Taylor Swiftet, hanem azt is is, hogy miért utálja a társadalom úgy általában a sikerért és elismerésért küzdő nőket?

Az utóbbi egy elég bonyolult jelentség, ami visszavezet a gender studieshoz, és a szerénységet fontos erényként számon tartó hagyományos női nemi szerephez, amitől a magabiztosság beképzeltséggé, a versenyszellem gátlástalansággá és a stratégiai érzék számítássá válik, ha egy nőről van szó. Aligha találhatunk erre ékesebb filmes példát a tavaly huszadik születésnapját ünneplő Gimiboszinál, melyben a Reese Witherspoon által alakított Tracy elvakult küzdelme az iskolai választásokon való győzelemért arra készteti a Matthew Broderick játszotta tanárát, hogy minden áron megakadályozza azt. Nem azért, mert nem a lány a legalkalmasabb jelölt, hanem mert idegesítő a nyílt ambíciója. (Az, hogy mennyien tartják Tracy-t a film főgonoszának, csak még jobban alátámasztja a problémát).

Ahogy a filmbéli Tracy-t, úgy Swiftet sem akarják nyerni hagyni. Persze furcsán hangzik ez a mondat egy sikert sikerre halmozó milliárdosról, de az a pillanat, amikor 2009-ben Kanye West elvette tőle a mikrofont a legjobb videoklip díjának megnyerésekor, tökéletesen jelképezi az egész karrierjét, melyben az elért sikereket általában azok azonnali megkérdőjelezése követi. Amióta csúcson van, nincs olyan cselekedete, amiben valaki ne talált volna valami kivetnivalót: túl sokat fogyott, túl sokat hízott, túlságosan óvatos, túlságosan nagyszájú, túl sok pasija van, satöbbi, satöbbi. Még a feministák sem ölelték keblükre az önerőből feltörő lányt, hiszen romantikus lelkületével és a csajos dolgokért való rajongásával nem felel meg a “kemény nő” mintaképnek sem.

A Miss Americana központi szála, a politikai szerepvállalás évek óta sarkalatos kérdés volt Swift megítélésében. Gyávának tartották, hogy nem meri  a rajongótábor esetleges csökkenését bevállalni az állásfoglalással, és kifogásolták, hogy csak a magánéletéről énekel (miközben Ed Sheeran és a többi férfi énekes esetében ez a probléma nem szokott felmerülni). Majd amikor Swift végre beleállt a politikába és közzétette a melegek egyenjogúságáért kiálló You Need to Calm Down című dalt, mindenki azonnal elkönyvelte, hogy ez egy előre kiszámított üzleti húzás volt.

Igen, a Miss Americana egy PR-film.

Nyilvánvalóan nincs benne semmi olyan, ami rossz színben tüntethetné fel a központi alanyát és elég erősen játszik is a nézői szimpátia elnyerésére. Nem kérdőjelezi meg például Swift áldozatszerepét az őt körülvevő botrányokban, és azt sem firtatja, hogyan hasznosította azokat a saját mítosza megteremtésében. De ettől még nagyon tanulságos betekintés nyújt abba, milyen élvezettel szedi cafatokra a hagyományos és a közösségi média egy híresség énképét, és hogyan válik valaki paranoiássá arra, nehogy véletlenül undok arcot vágjon, túl keményen szóljon vagy bármilyen más módon uszítsa magára a népharagot. Swift többek között beszél a testképzavaráról és arról is, hogyan kellett milliószor újraalkotnia magát ahhoz, hogy ne vesse ki a szakma, a különböző anekdotákból pedig elég jól kirajzolódik az a csapdahelyzet, amiből máig sem sikerült teljesen kiverekednie magát. Nem kell szeretni őt vagy mindenben egyetérteni vele ahhoz, hogy belássuk, több kritika éri, mint amennyit megérdemelne.

A Miss Americana formailag teljesen hagyományos dokumentumfilm, amit Swift ütős mondatai tesznek emlékezetessé, továbbá néhány erős életkép: például az első nagy pofon a Grammytől, vagy a szavazásra biztató poszt megosztásának pillanata. A zenék születése, a magánéleti események és a társadalmilag érzékeny témák összemixelése összességében némi hiányérzetet hagyhat a nézőben, mert a film mindenbe belekap, de semmiben nem merül el igazán. A popsztár belső és külső küzdelmeivel való szembesülés viszont jó lehetőség arra, hogy – Swift szavaival élve – “átprogramozzuk” kicsit a sokszor tudatalatti nőgyűlöletet a fejünkben. Valószínűleg sokan ezt a filmet is egy újabb lélektelen marketingfogásként könyvelik majd el, de hát azt már a Shake It Off óta tudjuk, hogy „haters gonna hate, hate, hate, hate, hate”.

Rácz Viktória

Rácz Viktória

Rácz Viktória a Zsigmond Király Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett 2017-ben. Jelenleg az ELTE mesterszakán tanul filmtudományt, emellett több portálra is ír kritikákat. A midcult elkötelezett híve, szereti a szatirikus hangvételű alkotásokat, a dialógusközpontú filmeket és Taika Waititit.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..