Kritika

Mission: Impossible a Chicken Nuggets-gyárban – Csibefutam: A csirkefalatok hajnala

Az Aardman stúdió a stop motion animációk fellegvára: itt látott napvilágot a Csibefutam 23 évvel ezelőtt, és most egy olyan folytatást kapott, amely nem csupán méltó az elődjéhez, de a korral is képes volt haladni.

Ugyan nem a 2000-es Csibefutam volt az első sikeres Aardman-produkció – a Wallace és Gromit-rövidfilmek már a ’80-as évek végén népszerűségre tettek szert –, kétségkívül ezzel robbant be a stúdió úgy igazán a köztudatba. A film egy életre hivatkozási pont lett a stop motion animáció műfaján belül, sajátos, cinikus, esetenként morbid humorával pedig legalább annyira nyűgözte le a felnőtteket, mint a kicsiket. A Csibefutamban Ginger, a baromfiudvar lázadó, intelligens és agyafúrt tyúkja hiába született egy farm „fogságában”, mégis tudta, hogy a kerítésen kívül valami sokkal több várhat rájuk: a szabadság.

Ginger az egyetlen, aki felfogta, hogy mikor a tanya kegyetlen gazdája, Mrs Tweedy egy tyúkot kiválaszt a baromfik közül, az adott kotlós valójában nem nyaralásra megy (ahogyan a baromfik nagy része hitte), hanem a levesbe. Ezért Ginger fáradhatatlanul tervet eszel ki, hogyan szökhetnének meg, dacára annak, hogy repülni nem tudnak. Fényt jelent az alagút végén, mikor a területükön landol a cirkuszi mutatványos, a „jóképű amerikai kakas”, Rocky. Innentől kezdve a baromfiudvar együttes célja – Ginger motiváló és leleplező beszédeinek hála –, hogy Rocky segítségével kijussanak, mielőtt eljő értük a kaszás Mrs Tweedy képében. Az első rész végére a baromficsapat hosszas küzdelmek árán sikerrel jár – innen veszi fel a fonalat 23 évvel később a második rész.

Ginger és Rocky immáron egy boldog párként él együtt a többi megmenekült szárnyassal egy mindentől elzárt szigeten, szabadon, a saját szabályaik szerint, attól való félelem nélkül, hogy sült csirke válik belőlük. Ám miután Ginger és Rocky közös kiscsibéjéről, Molly-ról kiderül, hogy kíváncsisága és kalandvágya az anyjáéval vetekszik, ismét beköszöntenek az izgalmak a baromfiudvar életébe. Molly ugyanis megszökik, mert tudni akarja, mi rejlik a szigeten túl – így köt ki a Fun Land Farmon. Itt a tyúkok mindent megkapnak, amitől úgy érezhetik, soha azelőtt nem voltak még ilyen boldogok, a játszótértől kezdve az all inclusive étteremig. Hamar kiderül, hogy a turpisság mögött ismét az első részből jól ismert Mrs. Tweedy áll, aki ezúttal új technológiával, a modern, mozgalmas életmódhoz igazodva akar jó üzletet csinálni és egyúttal bosszút állni gyűlölt teremtményein. És mivel

a tudomány szerint a boldogtalan csirkének rágós a húsa, a boldognak pedig ízletes,

ezért mindent bevet, hogy a vég előtti napokat örömmámorban úszva töltsék a kis kotlósok. Molly tehát foglyul esik a csirkék purgatóriumában, és a minderről tudomást szerző karakán baromfik gondolkodás nélkül útra kelnek, hogy megmentsék. Ezzel pedig egy olyan történet veszi kezdetét, amelyen felnőtt és gyerek is, ha van egy csöpp humora és legalább egy kicsit fekszik neki a stop motion animációk képi világa, szinte garantáltan remekül fog szórakozni – egyébként függetlenül attól is, hogy látta az első részt vagy sem.

A Csibefutam: A csirkefalatok hajnala egyik nagy erénye, hogy ugyan bizonyos szempontból más jellegű, mint az első rész, de anélkül, hogy bármit veszített volna a stúdió eddigi alkotásainak esszenciájából. Megtartotta az Aardmanra jellemző kidolgozott karakterábrázolást, a gyerek -és felnőttfejjel is egyaránt élvezhető humorát, a szellemes csavarokat, és mi sem természetesebb, a stop motion technikát.

Miben más mégis a Csibefutam második része a 23 évvel öregebb, kultfilm kategóriába beférkőző elődjénél?

A leginkább szembeötlő változás a tempó. Míg az első film alapvetően egyetlen helyszínen (a baromfiudvarban) játszódott mai fejjel komótos ütemben, addig a második felvonás egy akciódús, pörgős, színes-szagos darab, ahol a különböző szereplők a film nagy részében külön kis csapatokban, ezáltal más-más térben tesznek az akció sikeres kimeneteléért. Rocky magányos farkasként indul, de a két agyafúrt patkánnyal egészül ki, Molly mellé egy vele egykorú, újonnan szerzett barát csatlakozik be, a tyúkok egy háromfős csoportja egy embert tesz tétlenné azáltal, hogy szó szerint behorgolják, Fowler, a folyton a háborús időkről nosztalgiázó vén kakast egy kétségbeesett csigával hozza össze a sors, míg Gyömbér az első rész főgonoszába, Mrs. Tweedy-be botlik bele – és ezzel folytatódik kettejük harca.

A sok tér és pörgős cselekmény megkívánja a gyorsabb vágást, mindezek pedig egy minden tekintetben tempósabb, impulzívabb filmet eredményeztek – nem beszélve a Mission: Impossible soundtrackjére hajazó zenéről.

És ez nem azt jelenti, hogy a Csibefutam: A csirkefalatok hajnalával az alkotók hűtlenné váltak volna önmagukhoz.

Pusztán azt, hogy tisztában lévén mostani célközönségük igényeivel, ötvözték azokat a stúdió egyedi, jellegzetes vonásaival. És míg az első részre nosztalgiával gondoló Aardman-rajongó felnőttek a Csibefutamra nagy eséllyel örök slágerként tekintenek vissza, addig a mai gyerekeket a folytatás már valószínleg sokkal jobban le fogja kötni, mint az első rész tenné. De ezzel nincs is gond: míg az egyik a 2000-es évekhez igazodott, addig a másik a mai korban szólítja meg sanszosan ugyanakkora sikerrel a jelenlegi célközönségét, mint ahogy az első rész a maga debütálásakor tette.

De nem csak a tempóban érhető tetten az, hogy az alkotók haladtak a korral. Kifejezetten szellemes – és megint csak, morbid – az az ötlet, hogy

a Fun Land Farmon zajló eljárás lényegében a fast food feltalálásának (fiktív) történetét mutatja be

(a legmorbidabb jelenet is ehhez kapcsolódik: mikor kiválasztanak egy csirkét a levágásra, az győzedelmeskedve, magát szerencsésnek érezve indul el a darálóba vezető mozgólépcső felé a Summer Holiday című dalra). Ezzel a film reflektál a jelenre, amikor minden felgyorsult, mozgalmas és impulzív, ami pedig az emberek élelmiszerfogyasztási igényeire és az élelmiszer előállítás mikéntjére is kihat. Nem célja a filmnek, hogy filozófiai, gazdasági, társadalmi kérdéseket dobjon fel és válaszoljon meg ennek kapcsán. A célja az, hogy szellemes, szórakoztató és igényes kikapcsolódást nyújtson – ugyanakkor simán elképzelhető, hogy jónéhány gyereket gondolkodásra sarkall ez a szál.  

Négy éve a Shaun a báránnyal, az Aardman másik zászlóshajójával történt meg az, ami most a Csibefutammal. A tanyán játszódó, az első részeit 2007-ben útjára indító animációs sorozat képes volt 6 évadon keresztül leszállítani az újabb részeket anélkül, hogy unalmassá váljanak vagy veszítenének a kezdeti lendületből. A rövid epizódokat egy kellemesen korrekt 2015-ös egész estés film követte, amiben a bárányokat kimozdították megszokott közegükből, a tanyáról a nagyvárosba. De az igazi nagy dobás a birkanyáj legszórakoztatóbb és legkülönösebb kalandja (jóllehet már a rövid epizódok között is akadt olyan, amiben űrlény látogatta meg a farm lakóit), a 2019-es Shaun, a bárány és a farmonkívüli lett, ami nem meglepő módon Oscar-jelölést is bezsebelt.

A birkabrigád új kalandjai után a Csibefutam második fejezete is arról tesz tanúbizonyságot, hogy a stúdió alkotói pusztán profitérdekből nem állnak elő folytatással, csakis akkor, ha tényleg éreznek benne potenciált kreatív ötletek és újdonságok terén. Teszi az Aardman mindezt úgy, hogy az első filmből/epizódokból jól ismert, szerethető jegyek is megmaradnak a sequeljeikben. Reméljük, hogy még sokáig megtartja ezt a jó szokását napjaink egyik legönazonosabb és legeredetibb stúdiója, amely még mindig tud újjal előrukkolni úgy, hogy közben önmaga marad.

A Csibefutam: A csirkefalatok hajnala a Netflix kínálatából érhető el.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com