Kritika

Szoftpornó 15 éveseknek – Miután összecsaptunk

Értjük, hogy a Miután összecsaptunk című film lángolóan szenvedélyes főszereplői szeretik egymást, de ez nem elég ahhoz, hogy a nézők is rokonszenvet érezzenek irántuk.

Ez nem az a szerelmes történet, amit annyiszor hallottál – kezdi a hazug közhelyparádét a film az első mondataival, ahol Shakespeare, Brontë, Austen és megannyi szerző nagy művei mellé helyezi Anna Todd saját történetét. Todd egy fan-fiction író, akinek regényét 2014-ben adták ki Miután címmel. Nem az első szerzőnő, aki sikerét saját vágyálmai prózába öntésével vívta ki: elődje, E.L. James A szürke ötven árnyalata című művét is az ihlette, hogy az Alkonyat Edward Cullenére gondolva segítette magát orgazmushoz. Todd folytatta a hitvány hagyományt, ő azonban nem olyan írónő, aki fiktív pasikra gerjed:

Harry Styles, a One Direction fiúbanda tagja járt a fejében és ujjaiban saját történetének papírra vitele közben.

Ennek ellenére a Miután férfi főhőse szinte semmilyen kapcsolódást nem mutat a tinibálvánnyal. A göndör fürtöket és a Colgate mosolyt felváltotta egy mufurc, emós madárijesztőre, akiről onnan tudjuk, hogy mély traumák gyötrik, hogy feketét hord, folyton duzzog, és tetkókat varrat magára, hiszen ahogy a filmben mondja, szereti a fájdalmat. Hardin (Hero Fiennes-Tiffin) a gizda, brit egyetemista a vágytárgya Tessának (Josephine Langford), a konzervatív neveltetésből érkező szűzlánynak, akivel szerelembe esik, ám csúnyán átverik a naiv szépséget.

A Miután története akkor fejeződött be, mikor igazán beindulhatott volna. Az üres cselekmény, mely többnyire egy meglehetősen átlagos románc kibontakozására épül, egy csattanóval ér véget: fény derül arra, hogy eredetileg a rosszfiú (mert morcos!) Hardin egy fogadás miatt jött össze a lánnyal – hallhatjuk a „Mindvégig hazudtál nekem!” típusú szövegeket, majd vége a filmnek. Pedig a kőszívű, önmarcangoló Hardin időközben megtanult szeretni. Történetük második része, a Miután összecsaptunk itt veszi fel a fonalat.

Ahogy egy horror sem lehet feszültség nélküli, akciófilmnél is elengedhetetlen a dinamika, úgy a romantikus filmnél az átélhetőség az egyik legfontosabb elem. A hősöknek hitelesen kell viselkedniük a helyzetekben, el kell hitetni a közönséggel, hogy ők valóban összetartoznak, és hogy olyan emberek, akiknek a sorsa érdekes lehet számukra.

A szerelmespárt a közönségnek is meg kell kedvelnie ahhoz, hogy működjön a dráma, sőt maga a film. Itt hatalmasat bukik jelen alkotásunk.

Anna Todd meg akarta alkotni saját, hosszú regényeken átívelő szerelemsztoriját, amihez azonban nem volt elég kreativitása. Mert ahhoz tényleg nem kell, hogy kitaláljon egy szerény lányt és egy zaklatott lelkű fiút, akit majd a lány „meggyógyít.” Ilyen szempontból a legnagyobb kliséket mondja fel, és az utóbbi tíz évben népszerű természetfeletti lény (Alkonyat, Csúf szerelem) vagy beteg tini (Csillagainkban a hiba, Két lépés távolság, Éjjeli napfény) koncepciót se játssza meg, hogy valami rendhagyóbbat alkosson.

Rá lehet fogni, hogy a Miután összecsaptunk az említett példákkal ellentétben egy reális és tulajdonképpen hétköznapi szerelmet akart bemutatni, és ezt szánták a bájának. A hétköznapisága azonban nem erény, mert nem a valós és hiteles érzelmek bemutatását célozták meg, hanem a banális és fantáziátlan szituációkat, amibe a szereplőket késztetik. A második részben csak folytatódik a megkezdett szürkeség (az árnyalatok nélkül): szereplőink bő másfél órán keresztül vergődnek egymás mellett, balhéznak, összejönnek, dugnak, még dugnak, újból balhéznak, és ha az idejük engedi, még szexelnek párat. Közben pedig telik a játékidő érdemtelenül.

Roger Kumble 1999-ben a Kegyetlen játékok című tinithrillerben egy csókjelenettel több tüzet csiholt a nézők ágyéka környékén, mint itt két főhősünk, akik Anastasia és Christian Grey tempójában esnek egymásnak. A fantáziátlan szexjelenetek pedig megállás nélkül érkeznek: a fél film smárolásból és kefélésből áll, de semmi komoly erotika, hiszen a PG-13 korhatárt tartani kell, hogy a célközönség is megnézhesse a filmet.

Aki elmúlt már legalább 17 éves, az tudja, hogy amit a vásznon lát, röhej.

A gyakornoklány már a második napján a cég legfontosabb konferenciáján vesz részt, és csupán annyi a dolga, hogy berúgjon a leendő partnerrel. Az évtizedes apa-fia konfliktust egy vágóképnek szánt telefonbeszélgetés oldja fel, amit nem is hallhatunk. Az anyósülésről felvett autóbaleset után a szereplőn két jelenettel később már nyomát nem látni a sérüléseknek.

Még a szexjelenetek hitelesek a leginkább – hiába unalmasak egy idő után –, ám a se veled, se nélküled történet értelmetlen ciklikussága egy idő után ostobaságba csap át. A korábban értelmes lány idióta és sértődékeny céda lesz, míg az önmagát összeszedni igyekvő srác a folyamatos dühkitöréseinek örvényében kallódik. Még a harmadik kerékként érkező, jól szituált Trevor (Dylan Sprouse) sem forgatja fel igazán az állóvizet, humoros beszólásai azonban mégis feldobják a műdrámától csöpögő, de összességében sótlan fércművet.

Úgy telik el a játékidő, hogy mire legördül a stáblista, zavartan nézhetünk körbe, hogy nem történt meg a film.

Richard Linklater Mielőtt-trilógiája egy kapcsolat krónikáját mutatta be: nem engedett el minket a karakterek mellől, egyenlő felekként ábrázolta őket, hétköznapiak voltak, és életszerűek. A Miután-filmek is valami hasonlót szeretnének, szereplői azonban hollywoodi klisékből állnak össze, szurkolni pedig nem lehet nekik, hisz minden egyes alkalommal elrontják saját boldogságukat egy adandó hiszti miatt – éretlen fiatal felnőtteket nézünk, akik aligha fejlődnek. Anna Todd azonban ambiciózus nő, így saját Mielőtt-sorozata meghaladja a trilógia formátumát – még három könyvnyi semmi megfilmesítése vár a gyanútlan mozinézőkre.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.