Kritika

Ember tervez, a félisten kivégez – Mortal Kombat

Mérgesek lehetünk egy olyan filmre, mely maradéktalanul hozza azt, amit vállal, de nem törekszik semmi többre? A Mortal Kombat az egyik legnépszerűbb videojáték-sorozatot ülteti (újra) filmre, az eredmény pedig egy igazán hű, mégis jellegtelen adaptáció.

Az elsőfilmes Simon McQuiod tulajdonképpen teljesítette a rábízott feladatot: az 1992-ben útjára indult játékfranchise, mely dinamikus bunyóiról, változatos képességű karaktereiről és ocsmányságukban gyönyörű kivégzéseiről híres, rebootot kapott, mely biztos alapokon nyugszik és felvezet egy folytatást is. A kaptár-filmjeivel és legújabban a Monster Hunterrel pusztító Paul W.S. Anderson már a ’90-es évek derekán vászonra ültette a Földről és más világokból származó harcosok halálig tartó bajnokságának történetét. A filmet már csak nosztalgikus mosoly mellett lehet jónak mondani, azt viszont ki lehet jelenteni, hogy több stílusa volt, mint a 2021-ben bemutatkozó Mortal Kombatnak.

Ahogy Anderson munkája a ’90-es évek játékainak feldolgozása volt, úgy a most látható film az elmúlt évtized Mortal Kombatjaiból merítkezik.

A sorozat komoly vérfrissítésen esett át, a korábban kizárólagos egyéni verekedések mellett egy átfogó történetmódot is kaptak a játékosok, mely még jobban elmélyítette az univerzumot és a karaktereket. Volt tehát mire alapozni, a készítők a Warnernél lehettek volna olyan lusták, hogy csak átemelik mindazt, ami működött és lecsapják a mócsingot. De nem bírtak magukkal, szerettek volna egy fokkal másképp közelíteni, miközben a tág és epikus világot meglepően picire zsugorították.

Mortal Kombat Screenwriter Says Lewis Tan's Cole Young Predates His Involvement

Az alkotók a játék főbb hőseit mellékszerepbe taszítva egy új főalakot találtak ki Cole Young (Lewis Tan) személyében, akivel korábban sose találkozhattak a franchise rajongói. A férfi MMA-harcos, de abból is inkább a „jó iparos”, aki már nincs régi formájában, viszont cserébe kiválasztott. A testén éktelenkedő sárkánylogó ugyanis nem egy bőrgyógyászati kuriózum, hanem egy billog: a „halandók harcában” való részvételére szólít fel, melynek tétje a Föld sorsa. Rögtön megjelenik körülötte egy szedett-vedett, szupererővel rendelkező kompánia tele szövetségesekkel és ellenfelekkel. Hősünk feladata pedig, hogy megtalálja a benne rejlő erőt, ami majd segít neki, hogy minél hatékonyabban tépjen ki gerinceket.

Nindzsák, démonszerű figurák, zsoldosok, akciófilmsztárok, őslakos varázslók, négykarú óriásszörnyek és egyéb rendhagyó küllemű és képességű figurák alkotják a Mortal Kombat karakterrostáját.

Bőven lett volna kik közül választani, Simon McQuoid és csapata mégis egy szürke és sótlan új szereplőt állított a történet középpontjába, akinek klisés módon kell megvédeni családját, és akinek még az eredete sem dobja fel semennyire az összképet. Nagyon úgy néz ki, hogy a Warner úgy döntött, ezt a csávót helyezi majd középpontba a jövőben is, holott teljesen szükségtelen már az első megjelenése is.

Mivel a Mortal Kombattól nehéz lenne komoly, rétegelt történetet elvárni – holott egy kisebb erőfeszítéssel lehetne itt is izgalmasat alkotni –, ezért minden a külcsínen és a szereplőkön múlik. A film háromnegyede verekedésekből áll, és bár ez az alapul szolgáló játék központi eleme, képes repetitívvé válni. A bunyók közé beékelt dialógusok, poénok és motivációk pedig több ízben üresen koppannak – köszönhetően annak, hogy a prezentált harcosok továbbra is avatárokként működnek. Senkiről nem tudunk meg egy mondatnál többet: bemutatkozik, és jöhet a harc, egyszer megvillantja a sajátos képességét, vagy benyögi a játékból ismert kultikus mondatát.

A fan service (a rajongók kiszolgálása) annak ellenére tombol a Mortal Kombatban, hogy még lehetett volna bőven fokozni.

Több kikacsintást is kapnak a veterán gamerek, ikonikus mozdulatok jelennek meg (pl.: Liu Kang biciklirúgása, de a kezdő játékosok kedvencének tartott gáncsolótechnika is kap egy fricskát), viszont sok esetben tessék-lássék módon dobálják be ezeket, nem illeszkednek és nem állnak össze egy organikus egésszé. Így inkább easter eggek sorozataként értelmezhető a Mortal Kombat, mintsem sztoriként. Ráadásul a hosszú múltra visszatekintő harcosokat olyan módon irtják és sematizálják, ami néha már a tiszteletlenség kategóriáját is kimeríti.

19 Mortal Kombat (2021) HD Wallpapers | Background Images - Wallpaper Abyss

Az előzőkhöz még az is hozzájárul, hogy a blockbuster filmekhez képest alacsonyabb költségvetés a Kombat világának méretét is beszűkíti. Egy percig sem érződik, hogy a Föld sorsa forog kockán, inkább egy csetepaténak tűnik a cselekmény, ahol tíz ember csépeli egymást kinn a grundon. Feltehetően azért próbálkoztak alacsonyabb büdzsével, mert a játék hangulatához szervesen illeszkedő, vérrel és kegyetlenséggel teli filmet akartak gyártani – a magasabb korhatár-besorolás pedig mindig kockázatot rejt magában. Ha csak erről van szó, megbocsátható, ugyanis a Mortal Kombat kivégzései és harcai jól szuperálnak.

A 2021-es adaptáció akkor működik a leginkább, mikor egy szó sem hangzik el

– ennél kivétel lehet az ausztrál akcentust nyomó nagypofájú bűnöző, Kano (Josh Lawson), de még őt is sikerül túltolni elég hamar. A bántóan banális párbeszédek mellett viszont remek koreográfiákat és a harcművészethez tényleg értő embereket látunk, élükön a Sub-Zerót alakító Joe Taslimmal, aki már A rajtaütésben is megmutatta képességeit. Ilyen szempontból a Mortal Kombat egy legalább korrekt verekedős film, de nem volt képes ligát váltani a B-kategóriából.

Paul W.S. Anderson 1995-ös verzióján aligha lépett túl Simon McQuoid új variációja. A 2021-es Mortal Kombat minden, csak nem friss, csupán véresebb és jobb technikával készült. A trancsír és a szűnni nem akaró bunyóáradat egy kellemes, agykikapcsolós, bűnös élvezeti faktort kölcsönöz a végeredménynek. Csak ne lennének azok a sekélyes figurák, akiknek győzelme és bukása ugyanazt az érzelmi reakciót váltja ki a nézőből: teljes közönyt.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés