Kritika Magazin

Mozgókép-kiállítás – Malom és kereszt

Malom es keresztIdősebb Pieter Bruegel festményei tökéletes eszközként szolgálnak a „mit veszel észre először a képen?” című játékhoz. Fognak egy jelentős bibliai vagy mitológiai eseményt, és elrejtik a szem elől a zsúfolt térben. Ezt a jelenséget gondolta megfilmesítésre érdemesnek Lech Majewski lengyel rendező, méghozzá Az út a Kálváriára című festményről készült regény (Michael Francis Gibson: Malom és kereszt) alapján.

A festmény központi eseménye Jézus útja kereszthalálának helyszínére, viszont a több mint 500 alakot ábrázoló képen hiába középen foglal helyet, a festő a tekintetet másfelé vezeti. A malom uralja a festményt, de nagyobb szerepet kap Szűz Mária, egy kereskedő, néhány paraszt és egy-egy elsőre kétes jelentőségű tárgy. Ugyanígy van felépítve a film is: elidőzgetünk a történetek kevésbé fontos szereplőin, életképeket, jelentéktelennek tűnő eseményeket látunk, s a festmény címét jelző jelenetsorba pedig csak a film felénél csatlakozunk. A hangsúlyok pozícióját jelzi Krisztus arcának takarása is: ahogy a festményen, a celluloidon sem az érzelmek dominálnak. Hűen Az út a Kálváriárához egyedül a gyászoló anya elkeseredettsége kap nagyobb szerepet.

Akik esetleg kevésbé érzik magukat hozzáértőnek a festészet világában, azok se tántorodjanak el a megtekintéstől! Maga Bruegel (Rutger Hauer) mesél egy szereplőnek művéről, vázlatok és festmények módjára be- és megállított élőszereplős képsorokon mutatja be, miért úgy festette meg a képet, ahogy. Elmagyarázza a szimbólumokat, illetve azok helyét a térben, egyes eseményekről is beszél, s értelmet ad néhány elsőre jelentéktelennek tűnő momentumnak is. Mindezt az ember egy képtári festmény alatti táblácskán is elolvashatná, a Malom és kereszt viszont ennél sokkal többet nyújt.

Nagy pontosság és precizitás jellemzi a filmet, mintha csak nagyon finom teveszőr ecsettel rajzolták volna. Szinte az összes képkocka kompozíciója felér egy festménnyel. Valószínűleg még egyetlen filmkészítő sem használta ennyire tudatosan az aranymetszést. Az összes beállítás lényegében egy tökéletes, harmóniára törekvő szerkesztés eredménye, ami inkább izgató, mint pihentető a tekintet számára. Nehéz betelni a látvánnyal, szinte minden egyes pillanatot felfedezőútként él meg a szemünk.

Ez nem csak a kompozícióra vonatkozik, a háttér festményszerű megjelenítése is egészen egyedi, már-már kísérleti megvalósítás. A „festői táj” kifejezés egészen új értelmet nyer. A film kedvéért kitalált helyszínek előterét a festmény távolabbi képrészletei egészítik ki. Leggyakrabban a legerősebb szimbólum, az eget súroló, hatalmas malom tűnik fel. Miután Bruegel is elmagyarázza jelentését, egyértelművé válik, miről is szól a film. Azon túl, hogy az életről és a halálról mesél, a lét lényegét is feltárja.

Kevés a beszéd, a dialógus a filmben, néha az az érzésünk támad, hogy egy kiállításon ülünk, és hosszú percekig vizslatjuk az előttünk tornyosuló monumentális műalkotást. A cselekmény nagyon lassan indul be, viszont mire Jézushoz és az őt kísérő spanyol zsoldosokhoz érünk, már magába rántott az igényes képi világ.

Mielőtt bárki is megnézi a filmet, érdemes hosszú perceket tölteni a kép befogadásával. Fedezzük fel, ismerjük meg, és váljunk részévé! Teljesebb művet néz, aki a jelenetek közben fel tudja idézni a festmény egyes részleteit. Utána pedig, kitalálható, érdemes újra visszatérni Bruegel alkotásához. Egészen biztos, hogy más szemmel fogjuk nézni a képet, s hogy az első mondatban említett játék teljesen más eredménnyel zárul. Aki pedig nem elégszik meg a majdnem 100 perc hosszúságú műélvezettel, annak éppen kapóra jöhet a Szépművészeti Múzeum időszaki kiállítása.

Malom és kereszt (The Mill and the Cross)
színes, feliratos, svéd-lengyel filmdráma, 92 perc, 2011

rendező: Lech Majewski
forgatókönyvíró: Lech Majewski, Michael Francis Gibson
zeneszerző: Lech Majewski, Jozef Skrzek
operatőr: Lech Majewski, Adam Sikora
producer: Lech Majewski

szereplők:
Rutger Hauer (Peter Bruegel)
Charlotte Rampling (Mary)
Michael York (Nicholas Jonghelinck)
Oskar Huliczka (kürtös)
Joanna Litwin (Marijken Bruegel)
Dorota Lis (Saskia Jonghelinck)
Bartosz Capowicz (Crucified)

IMDb

Avatar

Szűcs Tamás

Szűcs Tamás a Corvinus Egyetemen végzett kommunikáció szakot és az ELTE-n filmelmélet és -történet szakot. Korábban a Filmtekercs hírrovatának vezetője volt, jelenleg kommunikációs tanácsadó egy PR ügynökségnél. Specializációja Hollywood, a közel-keleti filmek, az amerikai talk showk és sitcomok.

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya