Matt Damon és John Krasinski egy világtól elzárt kisvárosban ugrik egymás torkának a profitorientáltság és a környezetvédelem nevében. Mindezt a lehető legudvariasabban, ám nem feltétlenül tisztességes módszerekkel. Kérem, tegyék meg tétjeiket!
| Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben! |
Gus van Sant és Matt Damon legújabb közös produkciójában (a Good Will Hunting és a Gerry után) utóbbi egy nagymenő multivállalat, a Global képviselőjeként egy egész kisvárost akar rávenni birtokaik eladására palagáz kitermelés céljából. A lakóknak semmit sem kell tenniük, csupán aláírni egy papírt, engedélyezni a fúrásokat, majd várni az akár milliókban is mérhető hasznot. Túl szép, hogy igaz legyen, ugye?
Természetesen a helyzet korántsem halad olyan gördülékenyen: a közösség tiszteletre méltó személye, az egykori egyetemi professzor (Hal Holbrook) a lakók előtt megkérdőjelezi a Global látszólagos jószívűségét, a felkínált árakat, valamint a fúrás kockázatmentességét. Rövid időn belül pedig megjelenik egy igazán túlbuzgó aktivista (John Krasinski egyszerre tenyérbe mászó és szimpatikus alakításában), aki elpusztult tehenek, tönkrement földek és kiszáradt patakok rémképével riogatja a helyieket, akik véleménye így erősen megosztott lesz.
Talán a legerősebb eleme a filmnek az atmoszféra: mind Danny Elfman zenéje, mind a végtelen (és egyhangú) zöld tájakat bemutató képek olyan zárt, klausztrofób hangulatot teremtenek, ami tipikusan a kisvárosok sajátja. Ami az ott élőknek felszabadító, az a látogatóknak inkább nyomasztó. Nem csoda, hogy a Damon társát alakító Frances McDormand nehezen viseli elhúzódott ottlétüket – a néző is feszeng, idegennek érzi magát egy olyan környezetben, ahol mindenki mindenkinek a barátja. A nyomasztó légkört szerencsére oldja a „szerelmi”, vagyis inkább randizós szál, ám egy idő után több lesz belőle a kelleténél; értem én, hogy erősen korlátozott a lakosok száma, de hogy mindkét újonnan jött látogató az amúgy tényleg helyes Rosemarei DeWittre pályázik, kicsit túlzás.
Az igazi probléma viszont az, hogy hiába indul egész ígéretesen a film, kerüli el sikeresen a sablonokat (hiszen már az alapsztoriból adta volna magát a multicég=rossz, érintetlen természet=jó felállás), mutatja be árnyaltan a karaktereit (a kisváros lakói nem buta vidékiek; a Global nem csak lelketlen pénzhajhászokból áll; a környezetvédő nem egy szentlélek stb.), addig a végkifejletre ez a többrétegűség bántóan leegyszerűsödik. Sajnos ezzel a bátortalan lépéssel, hiába Matt Damon egyébként hiteles önmarcangolása, gyakorlatilag hőst faragnak belőle, így az összkép nagyon meseszerű lesz. Az igazi frissesség, a film elejére jellemző eredetiség, hangulatiság nagyon hiányzik a végjátékból.
A film így több szempontból is leginkább egy kihagyott ziccernek tűnik. Az Ígéret földje lett volna ugyanis Matt Damon első rendezése, ám időhiány miatt végül nem tudta vállalni. Talán egy lelkesebb, nem egy „jobb híján” beugró rendezővel a végeredményben is kicsit több lett volna az élet, az újítás. A forgatókönyv pedig Damon és Krasniski közös munkája, ami kicsit gondolkodóba ejti az embert. Ha Az Argo-akció azt bizonyította be, hogy a mi Gézánk amilyen jó rendező, olyan rossz színész, addig az Ígéret földje remek példa arra, hogy Matt Damon amilyen kiváló aktor, olyan hiányosságai vannak a forgatókönyvírás terén. Ami azért nem egy hatalmas probléma: nem lehet mindenki George Clooney.
