Kritika

A zene az kell – Music

Az uralkodó korszellem nyomán a közvélemény már megjelenése előtt szétcincálta és kiköpte Sia rendezői debütálását. A Music nyilvánvaló hibái ellenére is fontos állomás az énekesnő karrierjében, önfeltárásának egy teljesen új színtere.

Szerettem volna elkerülni, hogy védekező állásból írjak Sia rendezői bemutatkozásáról, mégis kénytelen vagyok beállni mögé és látható hibái ellenére is kiállni az énekesnő filmje mellett. Azért is szomorú a Musicot körülvevő kiabálás és sárdobálás, mert az ellene felhozott érvek jelentős részének köze nincs az elkészült alkotás minőségéhez, illetve Sia zenei munkásságának ismeretében kevésbé földhöz ragadt szempontból is lehet értékelni a filmet.

A történet főhőse Zu (Kate Hudson), az alkoholizmusából felépülő lázadó, akinek nagymamája halála után gondoskodnia kell testvéréről az autizmus spektrumzavarral rendelkező Musicról (Maddie Ziegler). Music élete szigorú menetrend szerint zajlik, amihez az öntörvényű Zu kezdetben nehezen alkalmazkodik, ám a környék rendkívül segítőkész lakói és egy bokszedző, Ebo (Leslie Odom Jr.) segít nekik összekovácsolódni. A történet ugyanazt a sémát követi, mint az elmúlt bő 20 évben készült hasonló tematikájú alkotások (Esőember), az értelmezési keretet nem is a vizualitás, hanem a filmben elhangzott dalok és Sia saját élete adja.

Az ausztrál énekesnő óriási utat járt be 2014-es világsztárrá válásához:

több kritikai és közönségsikert aratott album elkészítése után komoly alkohol és drogproblémái lettek, az egyre növekvő sikert pedig úgy próbálta feldolgozni, hogy visszavonult és csak dalszerzésből élt. Visszavonulását hátráltatta, hogy több általa írt dal is világsiker lett (Titanium, Wild Ones, Diamonds), 2014-ben pedig csúcsra ért a 1000 Forms of Fear albummal. Az albumon szereplő dalok intim bepillantást engednek az énekesnő magánéletébe, amit a függőséggel való küzdelem, a párkapcsolati krízisek és a magány határoztak meg. A legnagyobb slágerekhez készült videoklipekben szintén ezeket a belső küzdelmeket jeleníti meg a fiatal táncoslány, Maddie Ziegler mozdulatai és mimikája tolmácsolásában. A fojtogató zárt terekben mozgó Ziegler groteszk és kiszámíthatatlan mozdulataival egyszerre tudott drámai és elidegenítő hatást kelteni, amit végletekig eltúlzott mimikájával csak még hangsúlyosabbá tett. A Chandelier, az Elastic Heart vagy a Big Girls Cry az énekesnőben tomboló feszültségek rendkívül kreatív és újszerű megjelenítését mutatták.

A Musicban ugyanezt próbálja meg leképezni, azonban a klipekben csúcsra járatott elemek (Ziegler mozgása és mimikája, a remek dalszövegek és a zene lüktetése) egy majdnem két órás filmben nem működnek. Sia egy teljes albumot írt a filmhez, ami mind zeneiségében, mind képi világában követi az elmúlt években LSD néven alkotó csapat (Labrinth, Sia, Diplo) dalait: pozitív, inspiráló szövegek, egy színes mesevilágban előadva.

A dalok sokszor túlzó életigenlését képes ellenpontozni a zene játékossága, a film nyelvén ez viszont fájdalmasan közhelyesen cseng.

Sia egyedi látásmódja a videoklipjeire hajazó zenei betétek közben tud valamelyest érvényesülni, ezt a túláradó érzelgősséget és szándékos giccset azonban nem tudja olyan koherens egésszé formálni, mint Dexter Fletcher a Rocketman esetében. A kész film olyan benyomást kelt, mintha a felbukkanó klipeket próbálná összefűzni ahelyett, hogy a zenei betéteket ágyazná film szövetébe.

A film értékelése szempontjából azért indifferens, hogy nem egy autizmus spektrumzavarral rendelkező személy játssza Music szerepét, mert a történetben felbukkanó karakterek jelentős része Sia Furler alteregói. A drogproblémákkal küzdő lázadó Zu, a mindenféle etnikumnak otthont Ebo (Sia 2019-ben fogadott örökbe két afroamerikai fiút) és a címszereplő Music, aki az átlagtól eltérő valóságérzékelése miatt a zenében és a szoros érzelmi kötelékekben tud biztonságot találni. Ez a személyesség még közelebb hozza az önfeltárulkozásban egyébként is otthonosan mozgó énekesnőt, azonban a filmet és külön-külön a benne szereplő karaktereket nem tudja.

A film bizonyos elemeit övező felzúdulás és düh azért kontraproduktív, mert Sia színházi performanszokat idéző koncertjeiben, videoklipjeiben ott rejlik a lehetőség egy kimagasló film létrehozására, amit az indokolatlanul negatív visszajelzések hatására valószínűleg sosem fogunk látni.

Dunai Marcell

Dunai Marcell a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán végzett, jelenleg szakirányú továbbképzését végzi mentálhigiénés segítő szakember szakon. A ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában dolgozik terápiás munkatársként: munkájából kifolyólag vonzza a függőségek pszichológiája, a felépülés folyamata és az ennek tükrében megjelenő emberi kapcsolatok filmes reprezentációi.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés