J. Paul Gettyről, a valaha volt egyik leggazdagabb emberről és unokájának elrablásáról készített drámát Ridley Scott, aki feltehetően az Oscar-díjért csöngetett be A világ összes pénze című alkotásával, ám mostanra már tudjuk, hogy csukott kapukat dönget.
Ha Hollywood legmegbízhatóbb iparosát keresed, a megfelelő ember erre a címre valószínűleg Ridley Scott lesz. A 80 éves legenda napjainkban is gőzerővel készíti változatos filmjeit. A gond csak az, hogy míg pályája elején A nyolcadik utas: a Halállal vagy a Szárnyas fejvadásszal műfajokat teremtett, addig ma már csak tisztességes középesen jó filmeket gyárt.
Nem lehet elvárni, hogy minden alkalommal reformálja meg a filmgyártást, de már nagyon ritkán látni, hogy Scott próbálkozik.
Két kategóriára tudom lebontani a rendező XXI. században megjelent munkáit. Egy-két kivételtől eltekintve csak nagyköltségvetésű blockbustereket (Mentőexpedíció, Prometheus, Exodus) és bűnügyi filmeket (Trükkös fiúk, Amerikai gengszter, A jogász) készít, nagyjából felváltva. Azért a tavalyi, csalódásokat okozó Alien: Covenant után felüdülés egy két lábbal a földön járó drámát látni tőle, de Scott sajnos itt is csak tisztességesen felmondja a sztorit.
J. Paul Getty (Christopher Plummer) a valaha élt leggazdagabb ember a világon 1973-ban. Az amerikai milliárdos és lelkes műgyűjtő olajból szerezte hatalmas vagyonát, melyet tőzsdézéssel és leírható adózással növelt. Életstílusa azonban visszavonhatatlanul elidegenítette az emberektől, és ennek családja itta meg legjobban a levét. Mikor unokáját, Pault (Charlie Plummer – nem rokona a színésznek!) elrabolják Rómában, Getty vonakodik kifizetni a 17 millió dolláros váltságdíjat. Paul édesanyjának, Gailnek (Michelle Williams) így mindent meg kell tennie, hogy előkerítse fiát vagy összeszedje más úton a pénzt.
A legérdekesebb eleme A világ összes pénzének maga J. Paul Getty figurája. Meglepő, hogy filmvásznon most láthatjuk őt először. Ridley Scott egy nagyon kapzsi szociopataként jeleníti meg, aki a pénzét mindennél magasabb prioritásba helyezi.
Küldetéstudattal rendelkezik, Hadrianus császár reinkarnációjának képzeli magát, így bármely jelenet vele egy igazi ego fürdő.
Sokan amiatt emlékeznek majd erre a filmre, mert eredetileg egy elmaszkírozott Kevin Spacey játszotta volna a gazdag nagyapát. Zaklatási ügyei miatt az utolsó pillanatban a stúdió és Scott úgy döntöttek, kivágják a filmből és újraforgatják jeleneteit Plummerrel alig két hét alatt – tartva a premierdátumot. Hatalmas profizmus Scott, Plummer és a stáb részéről ez a korrigálás, és a végeredmény sem hagy igazi kivetnivalót maga után. Egy-két CGI-beillesztés és Mark Wahlberg testsúlyának változása az, ami szemet szúrhat a nézőnek, de azon kívül príma munka.
Azonban nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy Spacey-t nem volt feltétlenül jó ötlet lecserélni. Plummer maszk nélkül, kora és külseje alapján egyértelműen megfelelőbb erre a szerepre fizikailag, viszont számomra képtelen volt egy tekintélyes, de minden ízében megátalkodott figurát átadni. Plummer Gettyje inkább szánható, garasoskodó vénembernek tűnt, mintsem egy igazán nagystílű szemétládának – ezt pedig Spacey biztosan hozta volna.
Getty persze csak mellékszereplő, a történet fő szála ugyanis az édesanyának és Getty személyi üzletkötő mindenesének (Mark Wahlberg) próbálkozásait követi. Az összeerőltetett páros úgy ahogy viszi a filmet, de így sincs kettejüknek annyi karizmája, mint Plummernek. Párhuzamosan láthatjuk az ifjú Paul hányattatásait is, és a legtöbb feszültséget az ő jelenetei adják. Sajnos csak pislákol az izgalom A világ összes pénzében, nem elég feszes egy thrillerhez. A szituáció elég kétségbeesett, de Ridley Scott nem képes kihozni a történetből a maximumot. Csak a jól bevált hollywoodi sablonokra futja neki: megjelenik a jóságos emberrabló figurája, szökési kísérlet, nagy finálé a végére.
A legnagyobb szomorúság, hogy a hatalmas nevű rendezőnek ez is csak egy tisztességesen megrendezett, de semmi szívvel nem rendelkező filmje – sőt inkább projektként kéne hivatkozni rá. A karakterei nem kedvelhetők, még a fogságban lévő kiskorú Pault is inkább sajnáljuk, mint szimpatizálunk vele, ugyanis nem ismerjük meg igazán a film során. Így van ez Gaillel is, akit Michelle Williams – mint mindig – igyekszik a legjobban eljátszani, de egyáltalán nem esett meg a szívem az édesanya szenvedésein, mert a történet nem rá helyezte a fókuszt, hanem ide-oda csapongott.
A túszejtős thriller mellett a rendre megjelenő J. Paul Getty karaktere sem lett eléggé kibontva, pedig az ő világlátása és személyisége egy külön filmet is megérne. Scott viszont már nem olyan rendező, aki nagy témákat akar feldobni. Ezért nem is volt neki gond újravenni a film negyedét: csapó, tessék, megvan, kész! Már nem akar hozzátenni a filmgyártáshoz, vagy nagyon mély mondanivalót átadni – elég a sikeres mozifilm kompetens történettel. A világ összes pénze a ziccerek kihagyása miatt nem maradandó, de egy többnyire érdekes, lassan sodró történetként még jól funkcionál. Scott esetében ennél többet már lehet, hogy hiába várok.
