Kritika

Az Idétlen időkig afro-amerikai köntösben – Naked

Vajon mi sülhet ki abból, ha valaki ötvözni próbálja az Idétlen időkig című filmet, a Másnaposokat és a klasszikus, afro-amerikaiakról szóló vígjátékokat? A Netflix új komédiája, a Naked éppen ezt a bizarr kombinációt valósítja meg, de a végeredmény még az alapötletnél is kínosabb.

Valamikor a ‘90-es években nagy népszerűségnek örvendtek azok a filmek, melyek a korábban perifériára szorított (és ennél fogva sokszor félre is ismert) afro-amerikai közösségeket mutatták be. A New Jack Cinema elnevezésű filmcsoport talán legékesebb képviselői John Singleton (Fekete vidék, Rosewood, az égő város) valamint Spike Lee (Szemet szemértMalcolm X), akik szinte iskolát teremtettek a fekete gettók és lakóik bemutatásával, de a közelmúltban Barry Jankins rendező is továbbgondolta a témakört a Holdfény című filmmel. A New Jack Cinema sajátja, hogy afro-amerikai alkotók amolyan bennfentes nézőpontból igyekeztek rámutatni a feketéket sújtó problémákra és társadalmi kérdésekre.

Ezzel szinte egyidejűleg népszerűvé vált egy sokkalta könnyedebb stílus, mely humorral fűszerezve, vígjáték formában igyekezett közelebb hozni a fekete-közösségeket az amerikai és a tengerentúli nézőkhöz. Ebbe a kategóriába tartozik például a Gagyi mami, A bölcsek kövére, A péntek esti gáz, de még akár a Bad Boys is. Ezek a filmek viszont a valódi New Jack Cinemás alkotásokkal ellentétben mind-mind fehér rendezők munkái, melyek ha váltakozó sikerrel is, de szinte mind-mind megtalálták a maguk közönségét az afro-amerikai táboron kívül is. A Netflix tulajdonképpen ezt a hagyományt kívánta újraéleszteni azzal, hogy a Vesszőfutás (Naken) című svéd vígjáték történetét afro-amerikai közegbe helyezték. A Naked viszont semmilyen szempontból sem fog a fentebb felsorolt nagy elődök nyomdokába lépni.

Rob Anderson (Marlon Wayans) félállású iskolai angoltanár, aki nemtörődöm hozzáállásával, lustaságával és pontatlanságával sokszor nehezíti meg menyasszonya (Regina Hall) és környezete életét. Egy napon viszont arra ébred, hogy anyaszült meztelenül fekszik egy beragadt liftben, miközben el kellene jutnia saját esküvőjére. A problémát csak súlyosbítja, hogy Rob időhurokba keveredik és újra és újra kénytelen átélni a kellemetlen órákat.

Könnyű belátni, az időnek ezt a körkörösségét az Idétlen időkig, a A holnap határa, magyar részről pedig a Hurok alaposan kiaknázta már komikus és akciófilmes szempontból egyaránt. Marad tehát az afro-amerikai zsáner, hisz a film szinte valamennyi szereplője fekete, és az ellenszenvesebb karakterek szinte mind fehérek. Ez a meglehetősen furcsa és támadható ábrázolásmód igazából csak kétoldali feszültségkeltésre alkalmas.

A Naked elsősorban a primitív és kidolgozatlan humor miatt vérzik el, amin persze Marlon Wayans ripacskodó és erősen túljátszott szerepe sem segít. A film első fele lényegében ostoba módon próbálja meg utánozni a Másnaposokat és azt hiszi magáról, hogy pusztán a meztelenség prezentálásával önmagában is képes megmozgatni a nézők rekeszizmait. Normál esetben a meztelenség csak egy eszköz lenne a sok közül, amivel a főhős esetlenségét és kiszolgáltatottságát hangsúlyozzák. A Naked ehelyett öncélúan és gyermeteg módon alapoz erre a gegre, burkoltan beépítve azt az általános sztereotípiát, miszerint a feketéknek nagy a férfiassága.

Annak érdekében, hogy a film még véletlenül se váljon pornográffá, az operatőr és Wayans mindent elkövet, hogy a karaktert a szemérmesség keretein belül tudják ábrázolni, így a képi világot az határozza meg, hogy valamit nem szabad bemutatni. Főhősünk pedig aztán tényleg mindent elkövet, bármilyen ocsmány ruhát képes magára ölteni, csak hogy testét elfedje, de az efféle öltözködésből adódó poénokon már egy érettebb óvodás sem képes nevetni. A további poénok szintén erőltettek, öncélúak és értelmetlenül gusztustalanok. Elképzelni is nehéz, hogy az alkotók miért hitték viccesnek, ahogy például Wayans pénzérméket öklendezik. Az olyasfajta gegek, amikor hősünk a körkörös ismétlés folytán már előre tudja ellenfele lépeseit már mind ismerősek lehetnek A holnap határából. Érdemes belegondolni abba, hogy az előbb említett akció-sci fi több komikumot vitt a történetbe, mint egy kifejezetten vígjátéknak szánt alkotás.

Furcsa módon a Nakedet az menti meg a teljes értékelhetetlenségtől, amikor a játékidő vége felé megpróbál önmagához mérten kissé komolyabb lenni. Közhelyes, de megszívlelendő gondolatokat kapunk a felelősség, a családalapítás, a munkamorál és a szerelem kérdéséről. A film ezen kívül tartalmaz egy-két üdítő politikailag inkorrekt megjegyzést (például amikor az esküvői kórusműveket rabszolgadalnak nevezik), de ugyanakkor túl óvatos és nem szeretné elveszíteni a PC-fanatikus nézőket sem.

A Naked tökéletes megtestesítője az ostoba, kínzóeszközként is bevethető vígjátékoknak és a gyengén sikerült fekete-filmeknek. Valószínűleg jót tett volna a produkciónak, ha Wayans helyett például Kevin Hartot (a Pofázunk és végünk főszereplőjét) szerződtetik, de a legnagyobb probléma az, hogy a forgatókönyvírók egyszerűen hülyének tekintik a nézőt. Michael Tiddes felületes ábrázolásmódja pedig csak a sajnos egyébként is létező “buta-feka” sztereotipikus képét erősíti, amiket egy tapasztalt afro-amerikai filmes valószínűleg elkerült volna.

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. 2016-ban a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán szerzett mesterdiplomát. Később, 2020-ban az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányán szerzett BA oklevelet. Főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a science-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com