Az Isten hozott Csecsenföldön személyes és pontos lenyomata egy rossz rémálomnak, vagyis a csecsenföldi melegek meghurcoltatásának. A film végén pedig felébrednénk, de sajnos ez a valóság.
„Oroszországban nincsenek melegek”
– Alexander Lemtov kitalált énekes A Fire Saga története eurovíziós filmben. Jó vicc, nevetünk.
„Nálunk nincsenek melegek”
– Ramzan Kadirov, Csecsenföld elnöke 2017-ben az HBO Real Sports kérdésére válaszolva. Nem jó vicc, sőt véresen komoly dolog. A csecsen államban, ami az Oroszországi Föderáció részét képezi évek óta bántalmazzák és kínozzák a homoszexuálisokat, akik közül többen nem élték túl az üldöztetést. A HBO-n elérhető személyes hangvételű dokumentumfilm, az Isten hozott Csecsenföldön a meleg csecsen fiatalok gyötrelmeit meséli el, a néző pedig a fejét fogja, hogy a 21. században ilyen megtörténhet.
Az Isten hozott Csecsenföldön akár egy időutazás is lehetne az emberi jogok előtti időkbe, de félelmetes a felismerés, hogy ez 2020. A történet egyáltalán nem záródik le a film végén, ami miatt a néző fel sem szabadul. Sem Groznijban (Csecsenföld fővárosa), sem Moszkvában nem történt semmi a brutális kínzások ellen. Maxim Lapunov az egyetlen bántalmazott meleg fiú, aki arcát vállalva elég erős volt a nyilvánosság elé állni és bíróságig vinni az ügyet, de – nem meglepő módon – zárt ajtókra talált.
Az Isten hozott Csecsenföldön az aktív katalizátor szerepet betöltő dokumentumfilm mintapéldája, a néző szinte maga is ott van minden feszült kimenekítésnél.
Ki tudja, talán a film nélkül Olga Baranova és David Isteev sem tudott volna segíteni annyi fiatalnak. Valakit a szülők elől is bújtatni kell, Moszkván keresztül külföldre reptetni, másokat a családjukkal együtt kell eljuttatni egy európai országba. Amit a filmen látunk, olyannyira nem játék, hogy biztonsági okokból pontosan azt sem tudjuk meg, hova kerülnek a kimenekítettek.
Az Isten hozott Csecsenföldön egy rendkívül bátor vállalkozás, amiben a készítők és a szereplők is túlzás nélkül belenéznek a halál szemébe.
Mert a Kadirov rezsim bizony könyörtelenül üldözi az LMBTQ közösség tagjait és mindenkit, aki nem a csizmája talpával közelít feléjük. A csecsen rendőrök a nyílt utcán fogják be azt, akit ismerősei beköpnek és erről magas dokumentumértékű videófelvételek tanúskodnak. Az LMBTQ témák iránt egyébként is érdeklődő David France rendező pedig felhasználja a térfigyelőkamerák és járókelők filmjeit, vagy éppen a gyűlölettől szított büszke melegverő férfiak borzalmas videóit. A dokumentumfilm képi világára az eklektika jellemző, a beszélőfejes interjúktól az archív felvételeken át klasszikus kézikamerás követőjeleneteket is tartalmaz a film. Az operatőri és cselekményvezetési szempontból is legizgalmasabb jelenetek pedig maguk a kimenekítések. Rejtett kamerák ügyes használatával látjuk a kémfilmeket megszégyenítő ruhacserét és találkozásokat, valamint a hatósági ellenőrzéseket, ahol hatalmas tét forog kockán.
Az Isten hozott Csecsenföldön megragadó személyességgel fordul a szereplői felé és nem felejti el, hogy ők elsősorban emberek. A dokumentumfilmes beleeshet abba a hibába, hogy az erkölcsről megfeledkezve filmjét az alany elé helyezi, vagy éretlen módon nem tud féket szabni saját ostobaságának (khöm, Nagyi projekt). Szerencsére az Isten hozott Csecsenföldön stábja tisztában van filmje súlyával, de ugyanúgy szem előtt tartja, hogy a megjelenő emberek nem színészek. A legtöbb szereplő marginális marad, kevés jelenlétükből is kiderül, hogy őket már meggyötörte a meghurcoltatás. Számukra nem jelent többet a film egy fenyegető ablaknál, amin beláthat Kadirov. Éppen ezért a dokumentumfilm sem marad egyformán feszes tempójú. Hullámzó érdeklődéssel figyeljük a hol erősebb, hol gyengébb sorsokat.
Nem véletlen, hogy Maximmal tölt legtöbb időt a kamera, ő az, aki képes vállalni a nyilvánossággal járó további nehézségeket.
Mindez pedig nem válik muszlim vagy csecsenellenes propagandává. „Ez nem az ország miatt volt. Mi az emberek miatt menekültünk” – hangzik el a filmben. Mert a felülről érkező gyűlöletkeltés semmit sem jelent, ha nem talál értő fülekre. Csecsenföldön az erőszakszervezetek ténykedése csak töredéke a teljes borzalomnak. Az egyszerű, parancs nélkül is tevékeny emberi brutalitás az igazán fájdalmas. Ez hagy maradandó nyomot a nézőben. Ez az, amitől nem maradhat nyugodt, mert a film sem hoz feloldozást.
Az Isten hozott Csecsenföldön egy egyre bővülő filmes csoportba sorolta be magát, mikor Oroszország felé fordította a rejtett kamerát. Dokumentumfilmek sora szól a medve árnyékában történő félelmetes helyzetekről akár országon belül is, mint például a Novaya, ami éppen arról az ellenzéki újságról szól, ami először számolt be a csecsen terrorról. Az HBO az utóbbi években bebizonyította a dokumentumfilmek frontján is, hogy nem véletlenül ő az egyik legnagyobb tartalomgyártó a világon. A streaming óriás maradandót alkotott a Michael Jacksonról szóló Neverland elhagyásával is, de aktuális társadalmi témákat is feldolgoz. A #MeToo ügyét egy szűk keresztmetszetben mutatja Az amerikai tornászbotrány belülről. A platformnak továbbá olyan hazai dokumentumfilmekhez is köze van, mint Simonyi Balázs Ultrája. A várt eredmény most sem marad el, az Isten hozott Csecsenföldönnek helye van az emberi jogi dokumentumfilmek panteonjában, nem véletlen, hogy a Verzió versenyfilmjei között is szerepel.
Az HBO Isten hozott Csecsenföldön című dokumentumfilmje felszakította a csecsen LMBTQ üldöztetés még be sem száradt sebeit, amivel nem kis szociális feladatot vállalt. A helyenként döcögő dokumentumfilm fontosságához kétség sem férhet, ahogyan ahhoz sem, hogy a néző nehezen fog aludni utána. Az Isten hozott Csecsenföldön a csecsen melegek történetét alaposan, de nem kizsákmányolva mutatja be. France pontosan tudja, mire kíváncsi és ezért olyan területre is merészkedik, ahol az emberi jogok talán ismeretlen fogalom.
A dokumentumfilm az HBO GO-n látható.
