Kritika

Merényletkísérlet egy ellenzéki politikus és a függetlenség ellen – Navalnij

Egy élő és aktív politikusról kockázatos dokumentumfilmet készíteni – a Navalnij ezt próbálja kikerülni, az eredmény mégis felemás.

Az orosz-ukrán háború kitörése vitathatatlanul a legfontosabb világpolitikai esemény 2001. szeptember 11. óta. A háború kimenetele még bizonytalan, de a konfliktus visszamenőleg is átírja a történelmet. Oroszország agresszor szereplő a történetben, ezáltal a belpolitikája globális dimenziót kap. Putyin helyzete így közvetlen hatással van mindannyiunk életére a magyar parlamenti választásoktól az étolaj árán át az euroatlanti integrációk geopolitikai súlypontváltásáig. Legfőbb kihívójának, Alexander Navalnijnak sorsa ezért egyáltalán nem mindegy az egész emberiség számára. Természetesen ezzel a Kreml is tisztában van: 2020-ban megpróbálták megmérgezni, 2021-ben pedig, amikor hazatért, börtönbe zárták.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

A Navalnij elsősorban a merényletre koncentrál a politikus életéből.

A címszereplő 2020. augusztus 20-án Tomszkba látogatott, hogy videót készítsen a helyi korrupciós botrányokról. A hazafele tartó járaton rosszul lett, a gép Omszkban vészhelyzeti landolást hajtott végre. Az orvosoknak sikerült megmenteni a férfi életét, mégsem engedték be hozzá a feleségét. Pár nap elteltével közölték, hogy az orosz titkosszolgálat által használt (azóta már-már a védjegyükké vált) méreg nyomait fedezték fel a szervezetében. Navalnij a Bellingcat oknyomozóújságíró-csapattal deríti fel sikertelen merényletének részleteit, majd hazatér Oroszországba, ahol azonnal letartóztatják.

A nem egészen egy évet felölő történet fókuszában tehát a merénylet és a nyomozás áll. Meglepő volt számomra, hogy mennyire nem döbbentett meg az a hatalmas mennyiségű videós anyag, ami erről az időszakról fennmaradt. Navalnij a közösségi médiában lett rendkívül népszerű, a nyilvánosság (különösen a digitális nyilvánosság) politikájának, aktivistának legfontosabb alapját képezi, így természetesnek hatott számomra, hogy bármit csinál, közben legalább egyvalaki veszi őt. A önként generált rivaldafény azonban csak névleg tűnik természetesnek, közben azonban kétségeket is ébresztett bennem, hogy mindez valójában mennyire valós.

A Navalnij ugyanis a Citizenfour nyomdokain jár, de hatásában nem jut el odáig.

A 2014-es Oscar-díjas dokumentumfilm Edward Snowden történetét meséli el: azt, ahogyan elmenekült az Egyesült Államokból, ahogy kiszivárogtatta az átlagemberek lehallgatásáról szóló információkat, ahogy utána kezelte a médiaszenzációt. A kapcsolódási pontot a két alkotás között az oknyomozó újságíró képezi (Snowdennél ez a The Guardian egyik szerzője volt). Csakhogy amíg a Citizenfourban egy introvertált átlagembert láthattunk a középpontban, aki egyszer csak a világtörténelem viharának középpontjába kerül, addig a Navalnijban egy profi politikust látunk, aki láthatóan lubickol a kamerák özönében. És ezen a ponton kérdőjeleződik meg az, ami minden dokumentumfilmnél a legfontosabb: a hitelesség.

Eleve kockázatos regnáló politikusról filmet készíteni, hiszen az illető államférfiúi munkásságát csak a teljes politikai pályaív kifeszítésével lehet megítélni. A legjobb példa erre Luc Besson The Ladyje, amelya Nobel-békedíjas Aun Szan Szu Kji életét dolgozta fel 2011-ben. A filmmel nincs is semmi baj, csakhogy utána a címszereplő politikus Myanmar élére kerülve érintetté vált a rohingyák ellen elkövetett népírtásban. Hozzá hasonlóan

Navalnijról sem lehet tudni, hatalomra kerülve mit tenne Oroszországgal.

Ezt a csapdát a Navalnij részben azzal kerüli meg, hogy kizárólag a merényletre és azt követő turbulenciákra koncentrál. Csakhogy emiatt nem teljesíti a címben tett vállalását: valójában a főszereplő életútját nem ismerjük meg. Nem tudjuk, hogy mivel foglalkozott 2020 előtt, milyen akciói voltak, ki ő, és honnan jött. Daniel Roher rendező részéről ez egy súlyos baklövés, mert a politikus előtörténetének hiányát nem pótolja egyéb részletekkel – alig tudunk meg valamit például a Bellingcatről, pedig a merénylet felderítésében legalább akkora szerepe volt Christo Grozevnek, mint a címszereplőnek.

A fókusz ehelyett inkább Navalnij családjának irányába mozdul, de ez egyáltalán nem segít abban, hogy a dokumentumfilm képes legyen objektív távolságból szemlélni a világpolitikai eseményeket. Összességében valahogy ez a nem megfelelő távolságtartás a film legnagyobb hibája. A játékidő alatt azon kaptam magam, hogy túl gyakran kérdeztem meg magamtól:

vajon most Navalnij saját YouTube-filmjét nézem vagy egy független alkotó róla készített portréját?

És többször volt, hogy az erre adott válaszom inkább az előbbi felé húzott – gondolok itt a szamáretetéses jelenetre vagy a film végén a főszereplő erőltetett mosolyára.

Az alaptörténet világpolitikai jelentősége vitathatatlan, és elsősorban ez a viszi el a hátán a filmet: ez a merénylet akkor is érdekes, ha közben az azt bemutató mű adott esetben nem hibátlan. A Navalnij tényleg tartogat olyan perceket, ahol csak tátogunk az ámulattól, hogy mindez tényleg megtörtént. Művészetileg azonban hagy kívánnivalót maga után. A legrosszabb mégis a bizonytalanság érzete a nézőben: vajon nem vezetnek-e meg engem is úgy, ahogy Putyin teszi azt az orosz néppel? Erre sajnos nem tudok egyértelmű választ adni.

A Navalnij az HBO Max kínálatában látható május 26-tól.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés