Kritika

Ne a kezemet nézzék! – Trükkös gyémántrablás

 

flawless2Trükkös is, gyémántrablós is, de a lényeg messze nem ez… összetett, társadalmi problémákat bemutató heist-dráma a hatvanas évek Londonjából.

 

A film

Ha valaki olyan munkamániás, aki ráadásul messze kollégái felett áll mind értelmi, mind szakmai színvonal tekintetében, jogosan számíthat arra, hogy hamar vezetői pozícióba kerül. Hacsak nem a hatvanas években járunk, és nem nő ez az illető. A főszereplő Laura Quinn (Demi Moore) sajnos éppen ebben a cipőben jár, és bár sikerült magát a senior manager pozícióig felküzdenie a világ egyik legbefolyásosabb cégénél, a London Diamond Corporationnél, karrierje itt megreked, hiszen a férfiak jóval előbbre valónak számítanak. A sok küzdelem ellenére ráadásul már állása is veszélybe kerül, ám ekkor a kedves éjszakai takarító, Hobbs (Michael Caine) egy érdekes tervvel keresi meg a nőt: segítségével akarja megalapozni nyugdíjas éveit, mégpedig úgy, hogy kicsit megnyirbálják a cég gyémántkészletét.

A nem is olyan nagyon trükkös rablás úgy az ötvenedik percre lezajlik, mindössze kisebb kérdőjeleket hagyva a nézőben a kivitelezést illetően, így a Trükkös gyémántrablásra nem érvényes a „Kezemet nézzék, mert csalok!” felkiáltás, hiszen az majdhogynem lényegtelen. Mert a lényeg itt a legtöbb heist-filmmel ellentétben nem a tervezésben és az akcióban rejlik, még csak nem is a nyomozásban és annak kijátszásában, hanem a korszak politikai és társadalmi problémáinak felvázolásában. Elsődlegesen a női emancipáció nehézségeit láthatjuk Laura szemével. Bár többre vitte kortársainál, mégis a patriarchális társadalom „durva” megnyilvánulásai köszönnek szembe folyamatosan. Nem csak karrierjében – ahol sorra a nála jóval inkompetensebb férfiakat léptetik előre –, de magánéletében is, hiszen napi szinten vonják kérdőre, amiért harmincöt éves létére még mindig nem ment férjhez. Ezzel a korral állítja szembe a film a jelenlegi körülményeket: a felvezető pár percben csupa olyan nőket látunk, akik egy egykor elképzelhetetlen pozíciót töltenek be, és maga a kerettörténet is ezt a kontrasztot hangsúlyozza. A huszonöt éves korára mindent elérő újságírónő azért keresi fel a már megöregedett Laurát, mert cikksorozatot ír Női vezetők címmel olyan hölgyekről, akik fél évszázaddal ezelőtt építették ki karrierjüket. Emellett pedig a Trükkös gyémántrablás rövid utalásokkal ugyan, de mégis a középpontba helyezve beszél a gazdaság és a politika viszonyáról. A Dél-Afrikában megölt több száz bányász esete olyan felháborodást vált ki, ami mindkét területre jelentős hatással bír. Végül egy lassan kibontakozó szál próbál morálisan is korrekt választ adni a felvetett kérdésekre, bár ez kissé sutára és mondvacsináltra sikeredett, amolyan kötelező jellegű, „nincs mese tanulság nélkül” utánérzetűre.

 

flawless2007A történet tehát meglehetősen multifunkcionális. A heist filmek, a politikai intrikák, a feminista törekvések kedvelői egyaránt örömüket lelhetik a megnézésében, ráadásul nem csak Michael Caine brillírozik a tőle megszokott módon, hanem Demi Moore is meglepően hitelesen alakítja a ráruházott szerepet. Plusz még Natalie Dormer is feltűnik egy kis időre a Trónok harca rajongóinak nagy örömére. Így – igaz, hogy nem egy extrém csavarokkal teli filmélményt –, de mindenképpen egy kellemes, gondolatokat ébresztő kikapcsolódást nyújt a Trükkös gyémántrablás.

A lemez

A DVD nem tartalmaz extrákat.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com