A The Light Between Oceans csillogó felszíne alatt az öröklött bűn, a múlt megismétlődése és a lezáratlan emberi sorsok kínzó kérdései rejlenek.
Meglehetősen ironikus, hogy éppen egy olyan rendező filmjeinek forgatásán szövődnek a legnagyobb hollywoodi szerelmek, aki szinte teljes eddigi életművével a szerelem pusztító erejét vizsgálta. Michael Fassbender és Alicia Vikander jelen alkotás forgatásán ismerkedtek össze és alkotnak azóta is egy párt, míg Ryan Gosling és Eva Mendes a Túl a fenyvesen forgatásán kerültek közelebb egymáshoz, majd házasodtak össze.
Derek Cianfrance filmjei a szerelembe-, majd a vele szükségszerűen együtt járó bűnbeesés történetét mesélik újra és újra. Már a szerelem első szikrájának fellobbanása elindítja a lángot a gyújtózsinóron, amely előbb vagy utóbb az egész kapcsolatot szétrobbantja, és mindent maga alá temet. A rendező filmjeiben az elhidegülés, a bajok kezdete és katalizátora egy gyermek születése. Éppen a legártatlanabb teremtmény érkezése hoz bűnt a kapcsolatba, és készteti főhőseinket arra, hogy vétkezzenek, ami szükségszerű bukásukhoz vezet.
A Blue Valentine fiatal szerelmespárja (Ryan Gosling és Michelle Williams) azért házasodik össze idejekorán, mert a lány terhes lesz, és úgy döntenek, együtt nevelik fel a kicsit. A két idősíkon haladó történet egyszerre mutatja be a kislány születése óta házasságban élő, elhidegült párt és megismerkedésük mámoros állapotát. A Túl a fenyvesen kaszkadőr hőse (szintén Gosling) kénytelen bankrablásra adni a fejét, ugyanis csak így tudja eltartani ifjúkori szerelmét, aki szintén váratlanul terhes lett.
A The Light Between Oceans főhőse az első világháború poklából frissen kikeveredő Tom (Michael Fassbender), aki elvállalja egy lakatlan szigeten álló világítótorony felügyeletét. Önkéntes száműzetése előtt ismerkedik meg Isabellel, akivel rögtön egymásba szeretnek és összeházasodnak. Boldog idillben élik mindennapjaikat a szigeten, ám hiába próbálkoznak gyermekvállalással, a nő kétszer elvetél. A szörnyű csapást egy váratlan esemény ellensúlyozza: a víz partra mos egy csónakot, benne egy halott férfival és egy csecsemővel. A nő bármi áron anya szeretne lenni, ezért ráveszi Tomot, hogy ássák el a holttestet, és hazudják azt, hogy övék a gyermek.
Tom csakúgy, mint Dean (Blue Valentine) és Luke (Túl a fenyvesen), párja iránt érzett szerelme és az újszülött miatti felelősség okán lép rá a bűnbe vezető útra. Cianfrance egy remekül felépített jelenetben idézi meg A keresztapa emblematikus jelenetét: Tom éppen a csecsemő keresztelője előtt döbben rá, hogy a gyermek igazi anyja még él és gyászol.
A férfi saját bűneitől megtörten tartja keresztvíz alá az újszülöttet, akinek lényéből és a keresztség szentségéből fakadó ártatlansága bemocskolódik.
A gyermekekre továbbörökített bűn a Blue Valentine-ban csak finoman érintve, a Túl a fenyvesenben viszont vezérfonalként jelenik meg: a film okosan nyitva hagyta a befejezést, ezzel a nézőre bízta a dilemma feloldását. A The Light Between Oceans-ban Cianfrance egyértelműen állást foglal. Miután Tom nem bírja tovább a kínzó lelkiismeret-furdalást, elárulja titkukat, és a kislány visszakerül igazi anyjához (Rachel Weisz). A nő elhunyt férje tanácsát követve (aki ironikus módon éppen egy üldözött és lenézett német bevándorló) megbocsát Tomnak és feleségének, békére lel és visszaszerzi kislányát.
Ez a határozott állásfoglalás és a megbocsátás fontosságának hangsúlyozása a rendezőtől szokatlan és kissé didaktikus. A film végig az érzelgősség és a valós emberi dráma határán egyensúlyoz, olykor azonban mégis giccsbe hajlik: a nyitó kép a felkelő, majd a zárlat a lemenő nappal, az egymásnak írott levelek szentimentalizmusa és a mondanivaló hangsúlyozása kifejezetten mesterkélt.
Mindez viszont csak kis mértékben csorbítja Cianfrance érdemeit, aki egy régi vágású, gyönyörűen megkomponált szerelmi történetet álmodott a vászonra. Sean Bobbitt éteri képei olyan igézőek, mintha egy modern kori festőt látnánk alkotás közben, aki fénnyel fest. A városban zajló párbeszédekből, Tom pillanatokra felvillantott múltjából egy részleteiben is maradandó és drámai kép alakul ki bennünk az első világháború utóhatásiról. Mindebből látszik: bár a rendező nem tudja tartani korábbi filmjeinek színvonalát, még így is messze többet nyújt, mint a hollywoodi fősodor nagy része.
[author_bio author=”dunaimarcell”]
