Ha az emberiséget világméretű fenyegetés érné, a bolygó legjobb vezetői és tudósai mindig készek megmenteni minket. Vagy mégsem? A Netflix sztárparádéval tarkított fekete komédiája, a Ne nézz fel! (Don’t Look Up) tökéletes ellentéte az Armageddonhoz hasonló katasztrófafilmeknek, ami után egész biztosan más szemmel emeljük tekintetünket az égre.
Egy fiatal doktorandusz lány (Jennifer Lawrence) élete felfedezését teszi meg, amikor csillagászati távcsővel egy addig soha nem látott üstököst figyel meg. Az ünneplés azonban hamar alábbhagy, amikor témavezetője (Leonardo DiCaprio) az üstökös röppályáját számítja ki. Mint kiderül, az égitest fél év múlva szinte száz százalékos bizonyossággal a Földbe csapódik, és a dinoszauruszok kihalásához hasonló kataklizmát okoz a bolygón. A tudósok kötelességtudóan jelentik a fenyegetést az Egyesült Államok vezetőinek, köztük az elnökasszonynak (Meryl Streep) és a kabinetfőnökséget ellátó fiának (Jonah Hill). Ám a folytatás nem pont úgy zajlik, ahogyan azt Hollywoodtól megszokhattuk. A politika nem veszi komolyan a fenyegetést, miközben az üstökös egyre közelebb és közelebb jut szeretett planétánkhoz.
Adam McKay rendező korábbi filmjeiben is – A nagy dobásban és az Alelnökben – szatirikus hangot megütve ostorozta a gazdasági és politikai elitet, de talán egyik korábbi munkája sem sikerült ennyire húsbavágóra. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy szembemegy a katasztrófafilmek legfőbb tanulságával, miszerint az emberiség bajban hajlamos leginkább az összefogásra és a hősiességre. A Ne nézz fel! viszont mintha csak lenyomata lenne korunk valóságának, melyben a megoldások helyett sokkal hajlamosabbak vagyunk a fenyegetés elbagatellizálására vagy tagadására. Hisz gondoljunk csak arra, milyen népszerűségnek örvendenek a koronavírus-járványt vagy a klímaváltozást hazugságnak bélyegző kirohanások, vagy a szabadkőműves-világkormányt feltételező konteo-elméletek.
A Ne nézz fel! valószínűleg nem létezne Donald Trump nélkül.
A leköszönt amerikai elnök javasolt már fertőtlenítőszer-fogyasztást a COVID ellen, kitalációnak nevezte a globális felmelegedést, valamint a hurrikánokat a közepükbe dobott atombombával semlegesítette volna. A kormányzását érő negatív kritikákat vagy híreket pedig egyszerűen fake newsnak minősítette. Meryl Streep figurája egyértelműen utal Trump elnök tudománytalan felfogására, ugyanakkor a Ne nézz fel! mégsem mondható olyan demagóg anti-republikánus mozinak, mint például az Alelnök. A Mark Rylance által játszott techmogul mintha Steve Jobs és Elon Musk szerelemgyermeke lenne, mely jókora görbetükröt tart az Apple-höz, a Teslához vagy a Space-X-hez hasonló cégóriások elé.
McKay alapvetően két fontos tényezőre építi szatíráját. Az egyik, hogy a vezetői kvalitások és a jó politikai érzék egyáltalán nem járnak kéz a kézben a korszerű tudományos felfogással. Egy politikus általában négyéves választási ciklusokban gondolkodik, népszerűségre törekszik, ezáltal igyekszik megtartani a hatalmát. A tudományt ezzel szemben nem érdekli a népszerűség, hogy hány lájkot vagy szavazatot kap, hanem az igazság felderítése. A másik fontos faktor, hogy a tudós sokszor maga is eszköztelen felfedezésének ismertetésében és nem mindig rendelkezik olyan képességekkel és adottságokkal, mint egy médiaszemélyiség. A legtöbb ember számára ugyanis sokkal fontosabb az előadás módja, mint annak tartalma. DiCaprio és Lawrence láthatóan kellemetlenül érzi magát a könnyed és laza talkshow-házigazdák között (Cate Blanchett zseniális alakításával), így tehetetlenségükben a kamerába ordítják a fenyegetést, ami az internetnek hála hamar mémmé változik a világhálón. Amennyiben viszont a tudós igyekszik idomulni az elvárásokhoz, könnyen elveszítheti lába alól a talajt.
McKay zseniális érzékkel adagolja azokat az elemeket, melyek így vagy úgy, de mindenkinek ismerősek lehetnek, aki követi a hazai vagy nemzetközi közéletet és bulvárt.
Az átlagembernek sokkal fontosabb egy szaftos szexbotrány vagy egy sztárceleb szakítása, mint a világűr titkainak megismerése. A filmben is elhangzó „Ne nézz fel!” mottó pedig tökéletesen fogalmazza meg a struccpolitika veszélyességét és tarthatatlanságát. McKay rendezése viszont a humor mellett sem feledkezik meg arról, hogy végső soron az emberiség pusztulásának gondolatával játszadozik. A humoros, szarkasztikus pillanatokat kellő egyensúllyal váltják a drámai pillanatok, játékidő végére pedig a néző feje fölött is ott lebeg a közelgő vég damoklészi kardja.
A Ne ne nézz fel! egy zseniális, azonban mégsem hibátlan szatíra. Az összerántott sztárparádé ugyan színvonalas alakításokat ígér, de a játékidő első felében a színészek játéka (főleg Lawrence-é) ripacskodó és fölöslegesen teátrális. Leonardo DiCaprio még mindig korunk egyik színjátszó géniusza, azonban eben a filmben sem képes levetkőzni alapvető kisugárzását. DiCaprio ugyanis minden szerepében DiCaprio marad és nem tudja feledtetni a tényt, hogy egy nagyon jó Oscar-díjas színészt és nem egy asztronómust látunk nyilatkozni. Mindazonáltal egyértelmű, hogy McKay miért osztotta a szerepet a Föld egyik legismertebb ökoharcosára. DiCaprio ha nem is tudós ember, de elszánt környezetvédő, aki az Özönvíz előtt címmel még filmet is forgatott a klímaváltozás fontosságáról. Érdekes lett volna viszont, ha egy kevéssé ismert tehetség öltötte volna magára a szorongással küszködő tudóst, akit így a néző is jobban azonosíthat a szereppel.
További negatívum, hogy a sztárparádé valószínűleg a költségvetés jelentős részét is magával rántotta, így a vizuális effektek kidolgozására már sokkal kevesebb forrás maradt.
A CGI olykor egyenesen gusztustalan látványt nyújt, és a feltehetően akciósan bevásárolt természetfilmes Stock-felvételeket túlzásba viszik az alkotók. Ariana Grande-koncert helyett talán jobb lett volna az igényesebb vizualitásra áldozni!
A Ne nézz fel! viszont túlzás nélkül az utóbbi évek legjobbja a műfajban, és bár nem érhet fel olyan klasszikusokhoz, mint a Dr. Strangelove, elgondolkodtató és a humor mellett sem feledkezik meg a mélyebb üzenetről és társadalomkritikáról. Reméljük, hogy nem a jós szólt az alkotókból!
