Betegségfilmből portréfilmmé válik a Nem halok meg, amely Einspach Gábor küzdelmét mutatja be egy halálos kórral.
Témához keresett alanyt legújabb filmjében Dér Asia, így talált rá Einspach Gábor műgyűjtőre, galériatulajdonosra, akit hasnyálmirigyrákkal diagnosztizáltak. A különösen veszélyes daganatos betegségből az érintettek mindössze 5%-a épül fel, Gábor viszont elhatározza, hogy ő ezek közé fog tartozni. A Nem halok meg a gyógyulás folyamatát mutatja be, ám – a követő dokumentumfilm lehetőségeiből adódóan – az alkotók végig nem lehettek benne biztosak, mi is lesz a filmjük végkimenetele. Nem úgy Gábor, aki teljesen biztos magában – ennek ellenére számára is tartogat mélypontokat és váratlan fordulatokat a betegséggel való megküzdés.
A Nem halok meg hamar bekapcsolódott Einspach Gábor kezelési folyamatába, később pedig a rendezőnő zavarba ejtően intim körülmények között, kiszolgáltatott helyzetben is forgathatott vele. Ennek ellenére Gábor kemény dió: szeret szerepelni, tud is, de távolságtartással viszonyul nemcsak a stábhoz, hanem a saját környezetéhez, barátaihoz is – ahogyan egyikük a szemére is veti. Jellegzetesen magyar, X-generációs férfiként minden pillanatban erősnek akarja mutatni magát, munkájáról pedig még a kórházi ágyon fekve, kemoterápiát kapva sem mond le. A filmezés az ő esetében nemcsak rögzítés, hanem terápia is: először az erős tartás hirdetésének fóruma, majd az önelemzés, nagy sokára pedig a szembenézés is megtörténik a kamera előtt. A páncél levetkőzésével közelebb kerülünk hozzá, a Nem halok meg pedig betegségfilmből portréfilmmé válik.
Einspach Gábor nemcsak személyiségéből, hanem társadalmi státuszából fakadóan is különös alany
– hogy ez erősíti vagy gyengíti a Nem halok meg vállalását, nehéz eldönteni. Egyfelől nem könnyű elfogadni a férfi rendíthetetlen önbizalmát: több kétséget, megingást látva hitelesebb lenne a története még úgy is, hogy a végcél joggal a teljes gyógyulás. Bár egy ponton röviden felidézik, a kezdeti sokk, a diagnózis megismerése nincs benne a filmben, ami árnyalhatta volna a halálos betegséghez való viszonyulást. Természetesen filmesként mindezt nem lehet befolyásolni, főleg a Nem halok meg eszközeivel, amely szituatív dokumentumfilmként kevés beavatkozással, legfeljebb néhány halk kérdéssel irányítja a helyzeteket. Nincsenek beszélőfejes interjúk, visszatekintések, így csak Gábor mindennapjaiból szűrhetjük le a betegség kontextusát és megélését.
Másfelől nem mehetünk el amellett, hogy jómódú értelmiségiként Einspach Gábor kivételezett helyzetben van – betegként is. Hozzáférése van nemcsak a legmodernebb kezelési lehetőségekhez, hanem egyáltalán olyan információkhoz is, amelyek nem minden érintetthez jutnak el. A filmben megjelenik, hogy étrendkiegészítőket szed, alternatív gyógymódokat vesz igénybe, majd külföldön műtik meg. Biztosan ő a leghitelesebb alany egy súlyos betegségből való felépülés sikertörténetéhez? Ugyanakkor érdemes is a figyelemre, hiszen az ő esetében egy pörgős, a nyilvánosság előtt zajló, felelősséggel terhelt életet szakít félbe a rák. Meddig lehet egy fontos, vezető pozíciót vinni betegen?
Nem éppen az életmódja a betegség okozója?
Dér Asia az Anyáim története társrendezőjeként is hasonló eszközökkel dolgozott, illetve szintén egy sokakat érintő, társadalmilag mégis tabunak számító helyzetet járt körbe – még ha egészen más jellegűt is. A Nem halok meg-nek fontos vállalása, hogy a maga egyszerűségében, hétköznapiságában mutatja be a rákgyógyítást annak rutinjával és kegyetlenségével együtt. Gábor egyre nehezebben viseli a kezeléseket, rendszeresen hány a kamera előtt, és ahogy egyre törékenyebbé válik, úgy értékeli át a saját életét is. Lenyugszik, lelassul, miközben szembenéz a családi mintázatokkal, a saját szerepével, tudatosítja magában az elsőgenerációs értelmiségi lét kihívásait. Talán még az életfelfogása is árnyalódik, bár ahogyan az lenni szokott, a várt katarzis elmarad. Természetesen ez nem a film hibája, egyszerűen ilyen az élet – míg az Anyáim történetét kézzelfoghatóbb és látványosabb drámák kísérték, egy gyógyulás során általában csak egyik apró lépés követi a másikat.
Bár csak érintőlegesen, de a Nem halok meg-ben több fontos, a rákbetegséget kísérő kérdés megjelenik, amely szintén tabusítva van. A kívülállók hogyan viszonyulnak a betegséghez, hogyan tudnak beszélni róla? Gábor kezelőorvosa többször szóba hozza, hogy egy betegség után visszakerülni az egészséges társadalomba szintén traumatikus – nemcsak a gyógyultnak, hanem a környezetének is, tehetjük hozzá. A Nem halok meg inspiráló film, de nem elsősorban egy sikertörténet dokumentálása, hanem egy olyan életszakaszé, amely tömegeket érint így vagy úgy. Érzékenységével segíthet természetesebben viszonyulni valami olyasmihez, ami az életünk során nehezen megkerülhető.
