Kritika

Nem ő kiált, de a föld sem dübörög – Gibraltár

Gibraltár

Gibraltar1Visszafogott filmnoir egy régi Európáról, ahol a tagállamok közé szoruló kisember visszás döntések meghozatalára kényszerül, és ahol a bűnözők és a bűnüldőzök áldozata is ő. A remek lehetőségekkel bíró Gibraltár ennek ellenére inkább egy rendező által elszúrt krimi példázata.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

A Gibraltár egy másik Európában játszódik, a határellenőrzések világában, ahol még konkurálnak egymással a tagállamok rendőrségei. Marc Duval (Gilles Lellouche) adósságspirálból az egyre nagyobb és veszélyesebb megbízások spiráljába zuhan. Feladatai során kapcsolatba kerül az IRÁ-val, a marokkói és kolumbiai drogkartellel, a spanyol, az angol és a francia vámosokkal. Eközben kísért a múlt: sebek, nők, adósságok és közel-keleti munkák következményei bukkannak fel, és a főhős folyamatosan csúszik le egy lejtőn, amiről azt hitte, már végleg elkerülte.

Egyértelműen megállapítható, hogy a Gibraltár megvalósulásában Liam Neeson kulcsszerepet játszott. A főszerepet játszó Gilles Lellouche (Visszakézből) külsejében is hasonlít az ír akciósztárra, karaktere pedig éppen olyan, mint Neeson utóbbi időkben elvállalt szerepei: a csendes, idősebb, a múltban esendő, mára becsületessé váló, introvertált hős – lásd: Elrabolva, Sírok közöttNon-stopFehér pokol. Divatos a nosztalgia, ami az Egyesült Államok után Franciaországot is elérte

Gibraltar

A csend nemcsak a főszereplő kifejezésmódjában köszön vissza, hanem a vonósok halvány hangjában és a tárgyakban is (pl. egy feleslegesen használt hangtompító). Még a kisbaba is csendes. A visszafogottság sokáig jól áll a filmnek, kiemeli a főhős rendíthetetlen szilárdságát, a nyolcvanas évek mellett ez is fokozza a film noir-jellegét. Csakhogy Marc Duval az adósságcsapdában meginog, és amikor a családja fizikai biztonságát se tudja többé garantálni, morálisan megkérdőjelezhető döntéseket hoz.

Filmes eszközökkel viszont nem kísérik a feszültség növekedését: a hangok nem lesznek erősebbek, a vágás nem lesz gyorsabb, a karakter megingását nem követi érzelmi kitörés, a golyók vagy ütések száma nem növekszik. A dráma és az akció fokozásának elmaradásáért egyértelműen a rendező (Julien Leclercq – L’assaut) tehető felelőssé. Míg a film elején megrázó az elnémított kiáltás, a végén már inkább hallani akartam Marc sikolyát, hogy érezzem: mekkora trauma érte. A visszafogottság általánosan a film jellemzője, sajnos azonban nem vagyok meggyőződve arról, ez pozitívnak tekintendő-e.

Gibraltar2

A remek lehetőségekkel bíró történet a drámához hasonlóan nem bontakozik ki. Azért vártam a Gibraltárt, mert a címadó terület kultúrák és kereskedelmi útvonalak között fekszik, ez azonban a nyelvi sokszínűségen kívül semmiben nem mutatkozik meg, pedig a cselekmény Kanadában, New Yorkban, Párizsban és Tangírban is bonyolódik. Ráadásul Gibraltár politikailag rendkívül kényes helyzetben van, ez a szál szintén kiaknázatlan marad.

A múltból sem derül ki semmi, lógnak a levegőben a kérdések (miért sebes a főhős arca a nyitóképen?), nem ismerjük meg a jó oldalon állókat, ezáltal egyre jobban eltávolodunk tőlük. Sorsuk érdektelenné, a film unalmassá válik. A zárás előtti információ, amelyből kiderül, mindez valós történet, némileg közelebb hoz a főhőshöz, de ekkor már késő. Különösen lelombozó, hogy a Gibraltár Marc Fievet azonos című regényéből készült, amelyet bár jómagam nem olvastam, állítólag lebilincselően izgalmasan mesél a brit gyarmatról. Kár, hogy a film már nem képes erre.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés