Fókuszban Kritika

Valósággal megtörni a nézői közönyt – Nem vagyok boszorkány

Maggie Mulubwa a Nem vagyok boszorkány című filmben

Sok film készült már a kirekesztésről, de a dokumentarista, mégis mesei stílus a mai Afrikában egyszerre távolít el a valóságtól, s lehet mégis hátborzongatóan valós. A Nem vagyok boszorkány rettegésre és elkeseredettségre ad okot.

„Most rajtad áll, hogy kecske vagy boszorkány leszel. Ha a kecskét választod, vágd el a szalagot! De ha a boszorkányt választod, ne nyúlj a szalagodhoz!” – ezzel a idegeket borzoló instrukcióval látják el a 9 éves afrikai kislányt, Shulát (Maggie Molubwa). Elvileg ugyanolyan 9 éves kislány, mint amilyeneket ismerünk, leszámítva, hogy a környezetében teljesen elfogadott, hogy a faluban valakit boszorkánynak nyilvánítanak, szemmel láthatóan minden indok nélkül. Az indok jelen esetben az, hogy egy vízhordó nő a lány jelenlétében elesett. Valószínűleg azért, mert a lány boszorkány.

Az ilyen és ehhez hasonló, abszurdnak tűnő okfejtés nagyon is valós, és ez adja legnagyobb erejét a filmnek. A zambiai születésű, de Nagy-Britanniában élő fiatal rendező, Rungano Nyoni első alkotása egyensúlyoz a dokumentumfilm és a játékfilm között. Besorolás szempontjából nem kérdés: játékfilmmel van dolgunk, van egy rendezője, színészek, akik szerepet játszanak, van forgatókönyv, ami a rendező elképzelése szerint mesél el egy történetet, nem feltétlenül úgy, ahogy megtörtént.

A baj az, hogy ez ugyanígy megtörténhet a valóságban is.

Hogy az alkotók, a színészek, a rendező nem mondják ki ezt a tényt, hogy a film egy pillanatig sem utal expressis verbis mindezekre, éppen csak megerősíti ezt az aggályt. Nincs itt semmilyen eszköz, csak egy tükör, és pont ez az, amitől megrémülünk.

Rémisztő az emberek babonája, a gyerekek kiszolgáltatott helyzete, egész népcsoportok perspektíva nélküli, emberhez nem méltó életmódja. Rémisztő, ahogy nem tudjuk eldönteni a tanult, jómódban élő emberekről sem, hogy elhiszik-e ezt az egészet boszorkánygyerekestől, kecskéstől mindennel együtt, esetleg belesimultak a tájba, vagy szimplán kihasználják a helyzetet, ami egyszerre jelent ingyen munkaerőt, jó meggazdagodási lehetőséget és mást. Mindent, ami egyszer kiemelte őket, és ami még tovább nyitja a harmadik világban oly veszedelmes társadalmi és gazdasági ollót.

Minden egyéb filmnyelvi elem mellett ez a rögtön feltűnő és mindennél erősebb első alkotói véleménynyilvánítás az, ami erőt és energiát ad a filmnek. A visszafogott képi világ vagy az amatőrök által saját személyiségből hozott színészi játék csak támogatja ezt a társadalmi alapvetést mint üzenetet. Mondhatni, a rendező eléri a várt hatást akkor is, ha bérel egy hirdetési felületet a Time Square-en vagy Londonban vagy bárhol, és ráírja: „Szülőhazámban, Zambiában 9 éves kislányokat fognak be, mert boszorkánynak hiszik őket.”

A nyilván szintén erős következményekkel járó tett helyett film lett belőle. Mégpedig olyan, ami a tavalyi cannes-i fesztiválon debütált, majd megnyerte a Brit Filmakadémia (BAFTA) legjobb elsőfilmes alkotó díját, hogy aztán itthon a tavaszi Titanic Filmfesztivál versenyprogramjában nyerje meg a legjobbnak járó Hullámtörők-díjat.

Hogy a film szembemegy az Afrikában továbbra is tapasztalható hullámokkal nem kérdés, de hogy a világ többi részén megtöri-e a nézői közönyt, már vannak aggályaink.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..