Elizabeth Banks összefogott Kristen Stewarttal, Naomi Scott-tal és az újonc Ella Balinskával és elkészítette Charlie angyalainak következő, girl powerrel teli fejezetét. Kérdés, hogy volt-e értelme…
Hollywood az elmúlt időszakban mintha alkotói válságban szenvedne: egyre kevesebb az eredeti ötlet, a franchise-ok mellett túlnyomó többségben remake-ek foglalják el mozitermeket. A producerek kreativitásán a #metoo által rájuk helyezett nyomás sem segít –
a női történeteket követelőket szintén a nosztalgiára alapozva igyekeznek lenyugtatni.
Úgyhogy az, hogy a Charlie angyalainak is folytatódnia kell (az új fejezet egyértelműen a korábbiak univerzumában játszódik), nem is volt kérdés. Illetve mégis: számomra nem magától értetődő az angyalok új generációjának létezése.
Mert bár nem szeretem a reboot-trendet, azt még belátom, ha a stúdiók olyasvalamiből sajtolnak ki még több pénzt, ami már eleve minőségi alkotás volt. Azt viszont nem, hogy miért kell olyan produkciókat is feltámasztani, amik eleve halva született projektek voltak. A Charlie angyalai „eredeti” (értsd: az első remake) verzióinál ugyanis kevesebb bugyuta akciófilm van, beleértve Tom Cruise összes világmegmentős meséjét is. Éppen ezért egyáltalán nem láttam értelmét visszatérni a Townsend Ügynökséghez, hiszen mégis ki akar szekunder szégyenben végigülni két órát?!
Az Elizabeth Banks által írt és rendezett változatban azonban nincs béna bérgyilkos – emlékszünk a Teljes gázzal hajszagolgatós hitmanjére? –, vagy valószerűtlen akciójelenet – az autósüldözésektől az eseménydús verekedésekig egészen hitelesek ezek a részek. Elsőre tehát azt hihetjük, hogy egy indokolatlan csoportos táncjelenetet leszámítva ezúttal megmenekültünk a ciki percektől.
Ám a 2019-es Charlie angyalai valami teljesen más miatt mégis kínossá válik: méghozzá az erőltetett girl powertől.
Ennek legmarkánsabb példája a főcím után minden kommentár nélkül bevágott, tamponreklámokat megszégyenítő montázs a világ lányairól, akik a legkülönfélébb tevékenységeket űzik. De a moziban ülve egyébként is olyan érzés fogja el az embert, mintha Banks kezében a forgatás alatt folyton lett volna egy lista, amin sorra húzta ki a kötelező elemeket. Közhelyes és idegesítő szexista beszólás? Pipa. Mansplaining? Pipa. Munkahelyi zaklatás? Pipa.
Utóbbi három eset a nemzetközivé nőtt Townsend Ügynökség kémhálózatába véletlenül belekeveredett lánnyal, Elena Houghlinnal (Naomi Scott) történik meg. Ő fejlesztette ki ugyanis azt az energiakockát, ami egy véletlen, apró hiba miatt a rossz kezekben tömegpusztító fegyverré is válhat. A főnöke, Fleming (Nat Faxon) azonban nem hagyja szóhoz jutni Elenát, amikor az megpróbálja elmagyarázni a problémát, ehelyett később eladja a találmányt Alexander Brocknak (Sam Claflin).
A tudós azonban nem akar belenyugodni abba, hogy a cég javítás nélkül dobná piacra a projektet, így kerül az Ügynökséghez.
A globális méretűvé nőtt szervezetben már a világ minden tájáról dolgoznak angyalok és Bosley-k – ami ezúttal nem egy név, hanem rang. (Kivéve az első Bosley-t, Johnt (Patrick Stewart), aki viszont épp most készül visszavonulni.) Elena az angyalból lett segítőt (Elizabeth Banks) kapja maga mellé, ekkor ismerkedik meg a társaival, Sabinával (Kristen Stewart) és Jane-nel (Ella Balinska) is. A lányok feladata lesz megszerezni a prototípust és a hat legyártott darabját a találmánynak, hogy megakadályozzák a rejtélyes főgonosz forradalmasított fegyverkereskedelmi ambícióit.
Akció közben azonban mind a négy nőt éri valamiféle atrocitás a férfiak részéről, mely karaktereket Banks filmje két személy kivételével úgy, ahogy van, kiherél. A Charlie angyalaiban csak az ügynököket segítő meleg mindenessel – nem véletlenül hívják őt a csajok Szentnek (Luis Gerardo Méndez) –, illetve a minimális szerelmi szálban felbukkanó pasival, Jane vonzalmának tárgyával (Noah Centineo) nincsenek problémák. A többi férfi egytől egyik vagy rendkívül ostoba, hímsoviniszta, vagy pedig kiiktatásra kerül: nyugdíjazzák, esetleg meghal. Ezen felül – vigyázat, enyhe spoiler! – elképzelhetetlenné válik, hogy netán nőnemű személy legyen a film főgonosza.
De Banks guillotine-ját még a címadó Charlie sem úszhatja meg.
Így a színésznőkre hárul a feladat, hogy elvigyék a hátukon a filmet. Ezzel nem is lenne baj, hiszen jól működik köztük a kémia és mindnyájan tehetségesek, még ha Kristen Stewart a popcorn-filmek közönsége előtt az Alkonyat-sorozat óta eddig nemigen tudta revideálni magát. Ezt azonban a rendező láthatólag személyes küldetésének tekintette – e listája pedig valami ilyesmi lehetett: mutassuk meg, hogy Stewartnak van mimikája (premier plánban grimaszol egy kislányra), képes a kiemelkedő színészi játékra (ő kapta a legtöbb alteregót). De ha ezt nem hinnék el a nézők, akkor lássák, hogy legalább vicces. Utóbbi aspektusban biztosan sikerrel jártak, hiszen meglepő módon működnek Stewart poénos mondatai, olyannyira, hogy a produkció humoros pillanatait döntő részben neki köszönhetjük.
A komikus elemek és az egészen izgalmas akciójelenetek mellett a remek érzékkel eltalált, külön a filmhez írt popslágerek miatt válik a Charlie angyalai közepesen szórakoztatóvá, valamint lesz viszonylag élvezhető még úgyis, hogy a franchise-ra jellemző szekunder szégyen nem veszett el, csupán átalakult.
