Martin Scorsese már a Nagymenők forgatása idején elhatározta, hogy filmre viszi a japán Endô Suszaku Némaság című történelmi regényét, mely elmondása szerint rendkívüli hatást gyakorolt rá. A forgatókönyv írásának gyakori leállása, más projektek előtérbe helyezése, valamint a forgatási nehézségek után végre elkészült új Hollywood hajdani fenegyerekének talán legszemélyesebb műve.
A hit, a keresztény vallás és Jézus alakja a hetvennégy éves rendező példátlan munkásságának állandó visszatérő motívumai. Elég csak a leghíresebbet, az 1988-as Krisztus utolsó megkísértését megemlíteni, mely a megváltástörténet sajátos és radikális feldolgozásával írta be magát a filmművészet emlékezetes és provokatív alkotásai közé. Scorsese aktuális filmje a végletekig ugyan nem merészkedik, Krisztus életének kardinális pillanatai azonban így is visszaköszönnek.
A tizenhetedik század derekán két fiatal portugál jezsuita pap, Rodrigues (Andrew Garfield) és Garupe (Adam Driver) abba a Japánba utazik, ahol a korábban terjesztett keresztény vallást egy helyi sógunátus törvényen kívül helyezte és különféle kínvallatásokkal ezreket, köztük megtérteket és papokat kényszerít hitük megtagadására. Céljuk nemcsak az egyház tevékenységeinek propagálása, hanem társuk és egykori mentoruk, Ferreira atya (Liam Neeson) megtalálása, akiről az a hír járja, hogy hitét nyilvánosan megtagadta.
A rendezőóriás adaptációja meglehetősen pontos, néha szó szerint idéz mondatokat Suszaku művéből, egyúttal kiemeli annak lényegi elemeit is. A japán szerző Rodrigues kálváriáját gyakran állítja párhuzamba Jézuséval, ugyanakkor ki is fordítja azt. Az alapanyaghoz hű Scorsese e motívumokat markánsan kiemeli, olykor didaktikus (a patak vizébe meredő pap előtt felbukkan Krisztus arcképe), máskor finomabb (a pap szamár helyett lóháton érkezik egy kis japán közösségbe) eszközökkel. Maga Rodrigues külső megjelenése, hosszú haja, közepesen hosszú szakálla, vékony testalkata sem hagy kétséget a hasonlóságokat illetően.
Scorsese emellett hangsúlyozza a regény másik fontos és elgondolkodtató, a két nemzet alapvető kulturális és vallási különbségeinek, valamint a vallás eltérő értelmezésének kiéleződését is. Maga Suszaku keresztény japánként két kultúra között őrlődött, ez inspirálta regénye megírását. El lehet-e Japánban terjeszteni a kereszténységet?
Gyökeret tud-e verni – ahogy a filmben fogalmazzák – a „mocsárban”?
Miképpen interpretálják az egyszerű japánok a keresztény tanokat?
Scorsese nemcsak a regény szellemiségét, hanem annak lassú ritmusát és hosszú dialógusait is igyekezett filmre vinni, mely nagyjából sikerült neki. Nem cselekménydús, gyors vágásokkal operáló kalandfilmet, hanem egy visszafogott, csendes, erős atmoszférájú, gyönyörűen fényképezett (itt-ott visszaköszönnek az általa nagyra tartott japán alkotók, Kuroszava és Ozu jellegzetes beállításai) lélektani drámát készített.
Számos erénye és a regény relatíve akkurátus adaptálása ellenére a Némaság nem tökéletes mű. Inoue, a sógunátus vezérének karaktere inkább karikaturisztikus, mint tekintélyt parancsoló, szigorú és magabiztos parancsnok. Míg a regényben kimondottan elegánsak az elbeszélői nézőpontváltások, addig a filmben ezek kissé erőltetettnek hatnak, mint abban a jelenetben, mikor Jézus képe „megszólítja” Rodriguest, mielőtt rálépne. A történet zárlata pedig kifejezetten hatásvadászra sikeredett, ráadásul szembemegy a regény gondolatiságával, melyet a film odáig aránylag hűen követett.
Isten némasága Bergman és Bresson óta nem új téma a mozgókép történetében. Scorsese műve csupán kibővíti, friss vagy szokatlan mondanivalója azonban nincsen róla. Filmjének premierjét a Vatikánban tartották több száz jezsuita pap előtt. Az eseményről és a reakciókról alig lehetett olvasni a sajtóban. Ironikus módon éppen a csend határozza meg a film fogadtatását. Isten némaságának témája nem generált feszültségeket, nem keltett botrányt. Talán mert az elődök már mindent elmondtak, ennélfogva nem oly rendhagyó, mint a Krisztus utolsó megkísértése, mely bemutatásakor világszerte szélsőséges indulatokat váltott ki (francia vallási fanatikusok például felgyújtották a filmet vetítő mozikat). A Némaságnak ilyen hatása nincsen, nem provokál, hanem csendben állást foglal a hit megingathatatlan erőssége mellett.
Scorsese legújabb alkotása apró hibái ellenére tisztességes módon, kiváló stábbal és színészekkel elmesélt történet a magányosságról, lelki folyamatokról, kultúrák összeütközéséről, áldozathozatalról. Érdemes időt szánni rá, és elmerengeni azon, hogy az elkötelezettség és hit elegendők-e Isten némaságának megtöréséhez.
