Fókuszban Kritika

A költő és a kommunista – Neruda

Pablo Larraín tavaly az amerikai Jackie-vel párhuzamosan készített egy ízig-vérig chilei filmet is. A Neruda szorosan illeszkedik a rendezői életműbe, mégis szokatlan: furcsa önreflexiót sugároz. Gael Garcia Bernal pedig ismét remekel.

„Helyükre térnek a dolgok,
a nélkülözhetetlen ügyvéd, a kéz, az olaj,
a palackok,
az élet minden jele: az ágyak, legfőképp,
megtelnek véres folyadékkal,
az emberek szutykos fülekre bízzák titkaikat,
a gyilkosok lejönnek a lépcsőn,
de nem ez, hanem az ősi patarobaj,
az öreg ősz lova reszket és időz itt.” *

Pablo Neruda a múlt század egyik legnagyobb költője volt. Többszáz verseskötet után 1971-ben nyerte el az irodalmi Nobel-díjat. Nehéz elképzelni, de saját korában olyannak számított, mint egy mai rocksztár: stadionokban több tízezer rajongó hallgatta mély átéléssel verseit. Élete mindig is összefüggött a politikával, halálát is ez okozta: a Pinochet-diktatúra hatalomra kerülése idején, 1973-ban zavargásokban vesztette életét.

A Neruda a költőről és az őt övező kultstátuszról csak marginálisan mesél. Ehelyett egy rendkívül éles szituációba viszi vissza a nézőt: a második világháború után a költő belépett a helyi kommunista pártba. A helyzet akkor vált roppant feszültté, amikor amerikai nyomásra betiltották a szélsőbaloldali tömörülést. Neruda pedig közismert kommunista volt, ezért bujkálnia kellett, állandó készültségben élt, majd végül elmenekült az országból. Közben azonban nem hazudtolta meg önmagát, ugyanúgy habzsolta az életet és a nőket, mint a krízis előtt és utána. 

A Neruda nem életrajzi film, hanem egy szerzői elbeszélés. Hiába játszódik csaknem azonos térségben és hasonló politikai miliőben, mint a Stefan Zweig – Búcsú Európától, mégis egészen távol áll tőle. A német alkotást lineáris történetvezetés, koherens stílus és a szerzői vonások teljes hiánya jellemzi. Sokkal érdekesebb és összetettebb a Neruda, mégis hagyott hiányérzetet bennem.

Golden Globe-jelölés ide vagy oda, azt hiszem, elfáradt a rendező megközelítésmódja.

A költő helyett inkább az üldözésével megbízott fiatal, agilis ügyész áll a középpontban. Oscar Pelachonneau (Gael Garcia Bernal) egyetlen feladata az volt, hogy letartóztassa a költőt. A filmben a narráció tőle származik, ahogy film-noirokra jellemző cinizmussal becsmérli az őt körülvevő társadalmat. Pablo Larraín rendező ott folytatja, ahol a Nóval pár éve abbahagyta. Ismét a történelmet véletlenül vagy csak a perifériáról alakító személyek történetét meséli. A Nerudában egy sikertelen főügyész szemszögéből.

Ezúttal azonban valamelyest eltér a korábban saját maga által kitaposott útról. Oscar Pelachonneau ugyanis valójában épp azzal formálja Chile történelmét, hogy nem éri el a célt. Pedig ez lenne az ügyész legnagyobb vágya. Nem hazaszeretetből vagy ideológiai hatásokra szeretné elcsípni a kommunista költőt. Csak azért szeretne a közelébe férkőzni, hogy az ő hírnevéből jusson néhány másodperc neki is. 

A Neruda főügyésze Pablo Larraín mikrokozmoszában éppen olyan, mint a Tony Manero imitátora: esendő ember, akinek egészen fura a viszonya a művészetekhez. Óscar Pelachonneau hasonlóképpen érdekes személyiség. Ő maga is kötődik a költészethez, így az irodalom és politika viszonya új dimenzióval gazdagodik. És ez talán visszatükrözi a rendező ars poeticáját is: úgy hatással lenni a világra, hogy ezért közben mégse kelljen állandóan küzdeni és középpontban lenni. A rendező tehát megint egy izgalmas főhőst talál, viszont közben mintha megfeledkezett volna a címszereplőről. Pablo Neruda alakja számomra nem lett megfelelően kidolgozott, pedig kellő időt kapott a vásznon az ellenkezőjéhez.

A Nerudával szinte egyszerre készült el a szinte teljes egészében amerikainak tekinthető Jackie. Hollywood azonban nem tudta megtörni Larraínt, a rendező képest volt megőrizni a rá jellemző szerzői vonásokat, és bátran készített egy életrajzi filmekhez képest szokatlanul nehezen befogadható, mégis lenyűgöző és elgondolkodtató mozit. Az abban kijelölt út a valódi fejlődés iránya. A történelmi eseményekhez közelebb  jobban be tudja mutatni a világot, és mint az kitűnt, a hazai terepen kívül is képes maradandót alkotni. A következő projektje pedig még messzebb viszi. Egy bangladesi repülős tisztről szól, aki 9/11 utáni antiterrorista ámokfutásban életét veszti.

 

*Pablo Neruda: Újra ősz van – részlet – Tótfalusi István fordítása

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..