Ne tévesszen meg senkit a címbe szőtt bolondos szó, ha valaki elmúlt már hatéves, és nem tud önfeledten röhögni azon, hogy valaki azt mondja, hogy popó, szó se lesz szórakozásról.
Az eddig is egyértelmű volt, hogy a Pixar és a Dreamworks csodálatosan kidolgozott karaktereihez képest a Sony más stílusú, jóval elnagyoltabb figurákkal dolgozik, és ennek a filmnek különben is van előzménye (vagyis ismerhetők a karakterek), ám hogy ennyire semmitmondó, már-már kínosan altájék-központú sztorival álljanak elő, az egészen döbbenetes.
Boog és Elliot 2006 óta időről időre visszatér a vászonra, ezúttal már negyedszer láthatja a közönség a mackós mackót és a csálé agancsú szarvast. Tulajdonképpen ugyanaz a helyzet ezzel is, mint a Jégkorszakkal vagy a Madagaszkárral, vagyis állandó karakterekkel igyekeznek a készítők elmesélni újabb és újabb sztorikat. Ezzel önmagában nincs is probléma, a Bud Spencer-Terence Hill-filmek is működtek a maguk módján, a gond azzal van, ha valahol félúton kifogy a szufla. A Nagyon vadonnal márpedig ez a helyzet. Sokat szidjuk a Disney-t a kiszámítható történetmesélés és a sablonos karakterek miatt, de ezt a filmet nézve visszasírjuk még a kevésbé sikerült meséiket is.
Adott egy eleve gyenge lábakon álló sztori, miszerint szereplők, csakúgy, mint a rettenetes vadász, Shaw, a vérfarkas nyomába erednek. Shaw az állítólagos vérfarkasra hivatkozva életbe lépteti a vadászidényt – hogy minden élő állatot ezzel az ürüggyel irtson ki –, az állatok pedig meg akarják találni a vérfarkast, hogy véget érjen a vadászidény. Különben meg tréfásan ki akarták gyógyítani Boogot a félelmeiből. Ez tehát a felállás, azonban nem is olyan sokkal később mind a szereplőknek, mind nekünk, nézőknek is totál érdektelen lesz, hogy van-e vérfarkas vagy nincs. Az egész film nem más ugyanis, mint gegek sorozata. Egyik viccesnek szánt jelenetből ugrunk a másikba, mindenki ordít, vonyít, táncol. A mese szellemi csúcspontja, amikor Elliot elcsócsálja a mókus ürülékét. Igen. Ha nem volna elég, Shaw megismétli.
https://www.youtube.com/watch?v=BtgU1h6hubM
Nem számoltam, de az elvileg poénos jelenetek jó része az altesti funkciókhoz kötődik. Bár nem tagadhatom, jó néhány, nagyjából öt-hatéves nézőtársam kiválóan szórakozott, ismételgetve a kaka szót, mégsem gondolom, hogy rendben van ez így. Nem, nem gondolom, hogy a Sony feladata nevelni a gyereket, azt viszont igen, hogy van felelőssége abban, hogy kulturált szórakozást nyújtson. Mert ez így nem sokkal több annál, mint amikor a gyerek hall egy fingós viccet a homokozóban.
A silány történet, az átgondolatlan, és százszor megismételt poénok és a rosszul ábrázolt karakterek nem csak vacakká, de rettentően unalmassá is teszik a filmet.