Kritika

Közhelyes bölcselkedéssel búcsúzik Terence Hill – Nevem: Thomas

Terence Hillnek egy verekedés után vérzik az orra. Az apró szimbólum egy momentumba összesűrítve egyértelműen jelzi, hogy a 79 éves színész-rendező búcsúfilmjével, a Nevem: Thomasszal, nem az egyszerre ravasz, de mégis mindig játékos és mosolygós szerepei, hanem a hús-vér Mario Girotti életútját zárja le.

Hosszú idő után tűnt fel újra a mozivásznon Terence Hill, aki 2018-ban egy személyes hangvételű, ám közhelyes jelképekkel agyonterhelt történettel zárja le filmográfiáját. A Nevem: Thomast rendezőként, íróként és természetesen főszereplőként is jegyző, Magyarországon hatalmas népszerűségnek örvendő alkotó egy road movie-nak álcázott bölcselkedést kínál bő másfél órában a nézőknek, ami miatt nem lehet őt utálni, de az igazi rajongók szívesebben fognak visszaemlékezni korábbi szerepeire.

Nevem: Thomas története ugyanis csak kulisszaként szolgál a számadáshoz, melynek során a címszereplő modern cowboyként szeli át a vidéket egy Harley-Davidsonnal, útitársául szegődik a fiatal és kiszámíthatatlan Lucia (Veronica Bitto), hogy végül az italo-westernek bevált forgatási helyszínére, a spanyolországi Almeríába érjenek, ahol Hill bő negyven évvel ezelőtt az Isten megbocsát, én nem! forgatásán először találkozott közel elválaszthatatlan alkotópárjával, Bud Spencerrel.

Nem véletlenül ajánlja Terence Hill a 2016-ban elhunyt régi barátnak a filmet, de a játékidő mégis nélkülözi az igazi meghittséget. Thomas és Lucia között egyszerűen nem működik a kémia, és a fiatal lánynak bár rezonőrszerepet kellene betöltenie, valójában állandó hangulatingadozásaival csak elviselhetetlenné teszi a jelenetei nagy részét. Thomas Carlo Caretto Levelek a sivatagból című teológiai-filozófiai fejtegetéseit olvasva nem tűnik többnek egy melankolikus öregembernél, aki a sivatag közepén skorpiókat ment meg és lételméleti bölcsességekről papol. És bár a karakter megformálásából és a cselekmény mondanivalójából is látszik, hogy

valójában Mario Girotti egy intelligens, melegszívű, természet- és békeszerető ember, de végső következtetésként semmi újat nem tud elmondani emberségről, barátságról és életről.

Bár dicsérendő Terence Hill igyekezete, hogy egy-egy gesztussal jó pár korábbi filmjét megidézze, de sok korosodó pályatársával ellentétben sem az öniróniát, sem a feledhetetlen múltidézést, sem az őszinte szembenézést nem meri bevállalni.

Az igazán egyéni hangvétel hiányát nem tudják elfedni az erőltetett szimbólumok, a filmográfiára tett utalások és Terence Hill alakítása sem. Ráadásul a cselekményben végig akarva-akaratlanul ott van az a betölthetetlen űr, amit Bud Spencer hiánya okoz. Ami végső soron mégis a legnagyszerűbb főhajtás az előtt a színész előtt, akivel közel három évtizeden keresztül együtt játszottak.

Avatar

Rókus Ákos

Rókus Ákos a PTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve magyar szakpáron. 2012 óta a szerkesztőség tagja. Specializációja a zsánerfilm (különösen az akció, a western és a thriller), valamint a műfajelméleti kérdések.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya