Kritika

Gourmet John Wick – Disznó

Parodisztikusnak ígérkező John Wick parafrázisból az év legmeglepőbb, legkülönlegesebb és legérzelmesebb filmje. Ez a Disznó (Pig), amelyben Nicolas Cage komor visszafogottsága még csak nem is a legmeglepőbb dolog.

Tedd fel magadnak a kérdést: mikor lepődtél meg úgy igazán filmen? És most nem pusztán egy emlékezetes fordulatra vagy váratlan csavarra gondolok, hanem arra, amikor szinte az egész film teljesen kiszámíthatatlan. Amikor úgy ülsz be a moziba, hogy azt sem tudod igazán, mit is kéne várnod az adott alkotástól, hogy aztán valami olyan kerekedjen ki belőle, amire végképp nem számítottál.

Persze kisebb-nagyobb meglepetések, pozitív és negatív csalódások mindig vannak. De az a jóleső bizsergés, amikor szinte vakon ülsz be a moziba, mindenféle előzetes elvárás nélkül (ami pedig mégis van, azt a film rögtön meg is cáfolja) sajnos egyre ritkább. De azért megesik. Michael Sarnoski első mozifilmje, a Nicolas Cage főszereplésével készült Pig ugyanis határozottan ilyen film. Ebből kifolyólag nem is ajánlom ennek a cikknek a folytatását, amig nem volt szerencséd megtekinteni az. Nem azért, mert az elkövetkezőkben hatalmas spoilerekről rántom majd le leplet, hanem mert ez tipikusan olyan film, amit minél kevesebb előismerettel érdemes fogyasztani. Akkor a leghatásosabb, ha hajlandóak vagyunk teljesen rábízni magunkat, hogy olyan utakra vigyen, amire nem is számítottunk. Igazi Gourmet-mozi, nemcsak a gasztronómia miatt, hanem mert igényli a teljes elmélyülést.

Kezdjük az elvárásokkal: Nicolas Cage malacos John Wick-je.

A sajtó nagyjából ezzel a hasonlattal írta le a filmet. Bizonyos szempontból érthető is, hiszen a John Wickhez hasonlóan a Cage által játszott főszereplő is szakmájának egykori profija (nevezetes séf), aki visszavonultan él, egészen addig, amig pár rakoncátlan suhanc be nem tör a házába. Akik – kutya hiányában – egyetlen tárását és megélhetésének forrását, a szarvasgombakereső malacát lovasítják meg. Hősünk pedig, hogy megtalálja a tolvajokat és visszaszerezze kedvencét, kénytelen újra kilépni a fénybe, és visszatérni egy világba, amelyet már régen maga mögött hagyott.

dÁm a hasonlóságok a felszínen véget is érnek. A hasonló alapfelütést követően a Disznó ugyanis minden szempontból a John Wick tökéletes ellenpólusa. Sarnoski rendezése tulajdonképpen egy anti-bosszúfilm, ami egészen tudatosan megy szembe a műfaj iránt támasztott összes elvárásunkkal. Ez nem a vágy-beteljesítő, véres leszámolások filmje. Ez pedig legkésőbb az első – és tulajdonképpen egyetlen – akciójelenetnél világossá válhat, amikor nyomozása során Cage karaktere egy földalatti „harcosok klubjában” találja magát, az összecsapás pedig pont ellentétesen zajlik le, mint ahogy bármelyik bosszúfilmben lezajlana.

De nemcsak a menő akciók hiánya az, amitől a Pig tökéletes műfaji dekonstrukcióvá válik, hanem a benne rejlő mérhetetlenül valós érzelem.

Olyannyira, hogy a finálé „végső leszámolásában” hősünk öklei helyett ellenfelének empátiájába helyezi a bizodalmát. Hiszen a bosszúfilm eredendően egy eszképista műfaj, amelynek feladata, hogy adjon egy olyan fantáziát, ami szórakoztat és levezeti a feszültséget. Ahol minden problémát ököllel és lőporral lehet (és kell is) megoldani. Bár az elmúlt évtizedekben nem egy példát láttunk arra az Oldboytól a A múlt hamvaiig, hogy miként lehet okosan és izgalmasan kiforgatni ezeket a toposzokat, egyik sem ment olyan messze – még a tavaly/idén sok vihart kavart Ígéretes fiatal sem – ebben a dekonstrukcióban, mint a Disznó. Mert a Pig az alapfelütése ellenére tényleg nem bosszúfilm, hanem egy lírai, melankolikus és álomszerűen szürreális utazás. Persze egy film sem lesz feltétlenül jó attól, ha öncélúan szembemegy a nézői és műfaji elvárásokkal. Sarnoski nem is csinál ilyet.

Noha a cselekmény alkalmanként groteszk, vagy egyenesen bizarr fordulatokat vesz, a film érzelmi magja mindvégig kényelmetlenül valós marad.

Ám ahogy nincsenek nagyszabású akciók, a film éppen úgy mellőzi a szájbarágós, teátrális és rossz értelemben véve „hollywoodi”, művi gesztusokat is. A Disznó egy csendes, melankolikus utazásra invitál, amely során számos dologról mesél nekünk. Gyászról, elengedésről, magányról de legfőképp arról, hogy mit keresünk az életben. Hogy vajon honnan ismerjük fel, ami igazán fontos. Ez a saját veszteségeik és döntéseik következményeitől őrlődő emberek filmje, akik egy ponton kénytelenek szembe nézni azzal, hogy hol, mikor és miért mondtak le az álmaikról, vágyaikról és az igazán fontos, pótolhatatlan dolgokról. Hogy mikor felejtettek el igazán élni.

Eme költői utazás középpontjában pedig az elmúlt évek legjobb – és talán legváratlanabb – formáját hozó Nicolas Cage. Bár a mellékszereplő gárdára sem lehet panaszunk, a Disznó egyértelműen Cage filmje. Már az önmagában roppant üdítő, hogy megannyi B és C kategóriás vacak után egy filmben nem pusztán azért szerepel, hogy a jellegzetes dühkitöréseivel (az úgy nevezett Cage-rage) és teátrális húzásaival szórakoztasson. Talán egy-másfél évtizede nem láttuk ennyire visszafogottnak, és emberinek. Sarnoski rendezésében ismét bizonyíthatja, hogy dacára a – finoman szólva is unortodox – filmválasztásainak, továbbra is korunk egyik legjobb és legérdekesebb színésze, aki eltúlzott manírok nélkül is képes elvinni egy filmet. Még, akkor is, ha erre nincs is teljesen szüksége, hiszen a mű egyedisége, és a bivalyerős atmoszféra önmagában is megtenné. Ám Cage mélyen átélt alakításából, a gyönyörű képekből és zenéből, az okos műfaj-dekonstrukcióból és a mű mélyén meghúzódó számos, gondolkodásra sarkaló témából valami igazán egyedülálló dolog kerekedik ki.

Olyan ez, mint egy többfogásos, high-gastro vacsora.

A szélsőségesen különböző alkotóelemek első pillantásra disszonánsak tűnhetnek, ám ha megadjuk az időt, ha hajlandóak vagyunk elmélyülni az ízekben, majd hagyni egy kis időt, hogy összeérjenek, akkor valami olyan páratlan élménnyel leszünk gazdagabbak, amelyhez már régen volt szerencsénk.

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com