Chucky idén betöltötte a 25-öt, amit nem átallott egy újabb filmmel megünnepelni. A Chucky átka azonban nem csak nálunk, hanem már Amerikában is csak DVD-n került a nagyérdemű elé, de a botrányosan rosszra sikerült Chucky ivadéka után a száműzés nem is annyira meglepő. Szerencsére abszurd komédia helyett az új etap inkább a borzongásra hajt – felemás sikerrel.
A film
Titokzatos csomag érkezik egy elhagyatott, gótikus, erdő mélyén lévő házba (már itt jól kezdődik), ahol anya és lánya él egymagában (még jobban folytatódik). A futár egy nyolcvanas években népszerű, mára már ódivatúnak számító Jó fiú babát kézbesít, az ott lakók pedig nem tudják hova tenni, kitől és miért kaptak a játékot. Másnap az anyuka öngyilkosságot követ el, Nica (Fiona Dourif) pedig egyedül marad, amíg meg nem érkezik nővére és annak családja, hogy a hagyatékon osztozzanak.
Don Mancini forgatókönyvíró agyszüleménye, Chucky, a gyilkos játékbaba 1988-as mozis debütálása óta okoz álmatlan éjszakákat vagy heveny röhögőgörcsöt a nézőknek. Tény, hogy felnőtt fejjel elég nehéz komolyan venni a Gyerekjátékot, ám ha az ember jókor (kisgyerekként), jó időben (éjszaka, egyedül) találkozik vele, Chucky képes igazi rettegést kiváltani. Vagy nem.
Az eredeti Gyerekjáték trilógiát hamar és gyorsan a köztudatba vésték a készítők. Az 1991-es harmadik részre viszont már érezhetően kifogytak az ötletekből, a figurát jótékony szünidőre küldték. 1998-ban aztán eléggé felborult a világ rendje: a Chucky menyasszonyával a franchise elismerte saját nevetségességét, és egy jó adag öniróniával állt a legújabb történethez. A végeredményt nem véletlenül tartják a sorozat legjobb darabjának: igazi horror komédia, amely úgy képes saját magán röhögni, hogy közben a nézőt is szórakoztatja. Sajnos ez nem mondható el a 2004-es Chucky ivadékáról, ami a családi perpatvaraival és a címben szereplő, személyiség zavaros utóddal csak kínos, nem vicces.
Egyrészt dicséretes, hogy az Ivadék után újra a rendezői székben ülő Mancini ezúttal a gyökerekhez való visszatérést választotta, azaz végre egy félelmetes filmet láthatunk. Vagyis legalább annak szánták. Chucky karakterét ugyanis annyira sikerült kiherélni az előző epizódban, hogy itt már hiába csak magában, a pereputty nélkül tevékenykedik, már nincs meg az ereje. Megjelenése inkább fásultnak tűnik, mint aki már nem élvezetből gyilkol, hanem mert muszáj. Mert muszáj tovább vinni a sorozatot, de minek, ha hiányzik a feszültség, a félelem, a borzongás, az adrenalin, vagyis minden, ami egy horrorhoz kell. Még a karaktereket sem féltjük, mert vagy nem szimpatikusak, vagy elsőre megállapíthatjuk, milyen sors vár rájuk. Pedig ezúttal olyan főszereplőt kapunk, aki Andy-hez, az eredeti filmek kisfiújához hasonlóan fizikálisan nem erősebb Chucky-nál. Nica ugyanis kerekesszékes, így vele szemben azt a vádat sem lehet felróni, hogy miért nem rúgja ki az ablakon azt a nyamvadt babát. Chucky fizimiskája ráadásul sokkal parásabb volt a nyolcvanas években, mint ez az újrafazonírozott, CGI által életre keltett baba.
Brad Dourif ezúttal nem csak a hangját adja Chucky-nak, de flashbackekben el is játssza Charles Lee Rayt, ami egyrészt feldobja az egyre laposodó filmet, másrészt bosszantó is. Az új jelenetek ugyanis ellentmondanak az első részben látottaknak, Ray haláltusája és játékbolti kalandja teljesen új megvilágításba kerül, az eredetitől eltérő körülményekkel.
De a kontinuitás felrúgása csak egy elem a sok közül, amik kizökkentenek a filmből. Unalomig ismert, rengetegszer (a gyilkos a háttérben settenkedik; webkamerán át látjuk a közelgő veszélyt stb.), vagy csak szimplán röhejes (gondolok itt az indokolatlanul behozott leszbikus szálra, vagy a paródiaszerűen kegyetlen halálnemekre) momentumok követik egymást. Nincsenek olyan megoldások a filmben, amiket nem láttunk volna már más horrorokban, jelen alkotásnál jóval hatásosabban kivitelezve.
Don Manciniról elmondhatjuk, hogy maradjon meg a saját kaptafájánál, a rendezést így két mellélövés után kerülje el. Ahogy a Chucky ivadékánál egy vígjátékhoz illő ritmust nem sikerült eltalálnia, ezúttal a horrorisztikus atmoszférateremtésbe tört bele a bicskája. Hiába sok szempontból előrelépés tehát az előzőhöz képest az új rész, a sorozat régi báját már nem tudja visszahozni. A sok befejezés közül pedig igazából csak az utolsó emelkedik ki – az viszont akkora kikacsintás a széria régi rajongóinak, hogy öröm nézni. Mindenképpen várjátok végig a stáblistát!
A lemez
Chucky legújabb kalandjához nem járnak extrák.