Kritika

Senki sem számított rá. Mindenki seggét szétrúgja – Senki

Ki gondolta volna, hogy a Breaking Bad – Totál szívás (és a szenzációs Better Call Saul) pojáca zugügyvédje csak egy álca, és Bob Odenkirkben valójában Bruce Willis és John Wick eltitkolt tanítványa bújik meg? Valószínűleg nem sokan. És ki gondolt arra, hogy az ő főszereplésével készült akciófilm 2021 titkos filmsikere és meglepetése lesz? Senki.

Mindenki szereti a kiégett Bruce Willist. Mármint nem a mostanában kozmikus (film)bűntényekben, a saját ázsióját rohamos léptékben romboló színészt, hanem a Die Hard – Az élet mindig drága főhősét. A permanens, másnapos borostával, végtelen cinizmussal és „szarok a világra, de rád főleg” attitűddel harcba vonuló utolsó cserkészt. Nos, Bob Odenkirk már a Senki első jelenetében olyan mértani precizitással jeleníti meg ezt a karaktert, ahogyan arra Willis is csak a fénykorában volt képes. A Senkit már csak csak ezért is érdemes megnézni, de azért is, mert az

elmúlt évek legjobb régi vágású amerikai akciófilmje.

Hutch Mansell (Bob Odenkirk) egy senki. A tipikus kertvárosi apukák legtipikusabbja. A középkorú könyvelő, aki egykedvűen tengeti halálosan monoton hétköznapjait. A munkája lélekölő, a felesége teljesen elhidegült tőle, a fiával képtelen kapcsolatot kialakítani, az apósa (egyben főnöke) és sógora szemében pedig még csak nem is igazi férfi. Ráadásul a szeméttel is folyamatosan lekési a kukásautót. Mondhatni, hogy az élete totális csőd.

Nobody Review - IGN

Pedig saját maga vágyott az amerikai kertváros páratlan idilljére. Hiszen nem volt ő mindig egy átlagos senki. Korábban ő volt A Senki. A CIA legprofibb bérgyilkosa. A csávó, akit a legtöbb gengszter, maffiózó és Amerika egyéb ellensége egyetlen egyszer látott, utána meg már semmit. Aztán visszavonult. Ám van egy pont, amikor az unalmat, és a kispolgári megaláztatást már nem tudja elviselni. Amikor egyik este amatőr tolvajok betörnek a házába, eljön ez a pont. Elszakad a cérna, mikor pedig nosztalgikusan kiereszti a gőzt, véletlenül ujjat húz az orosz maffia egyik prominens tagjával. Utóbbi legnagyobb szerencsétlenségére…

A Hardcore Henry-t is jegyző Ilya Naishuller új rendezése „az ilyenek, főleg mozis forgalmazásra, már nem készülnek manapság” tipikus példája. (Mondjuk ezt remélhetőleg hamarosan a nagyvásznon is láthatjuk, csak ennek a vírusnak rúgja már szét valaki a seggét.)

Egyszerűségében nagyszerű,

kompakt, hatásos és viszonylag földhözragadt akciófilm. Nem feldolgozás, trilógia nyitány vagy egy filmuniverzum első eleme. Mindössze arra vállalkozik, hogy elmesélje a maga szerény (jól lehet, kissé sablonos) történetét. A Senkit tehát nem igazán lehet azzal vádolni, hogy az alkotóinak különösen nagy ambíciói lettek volna. Már csak azért sem, mert az író, Derek Kolstad a sztori bizonyos elemeiben már-már ön-plagizálja a John Wick forgatókönyvét. Adott egy marcona/magányos ex-bérgyilkos, aki bosszúból/családja védelme érdekében kénytelen egymaga szembeszállni az orosz maffiával, hogy egy vérmocskos másfél órát követően tulajdonképpen felszámolja azt.

Kolstad forgatókönyvének tematikai hasonlóságai miatt, és mert a producerek között ott van a Keanu Reeves visszatérését társ-rendező David Leitch is, a Senkit leginkább afféle John Wick leágazásként emelgetik (legalábbis rendre ahhoz hasonlítják). Ez pedig – a fentiek tükrében – több mint érthető. Mégis van egy hatalmas különbség: a két film teljesen más hangulattal operál. Míg a John Wick egy tökéletesre csiszolt, stilizált fegyverbalett, addig a Senki egy annál sokkal dühösebb, karcosabb ámokfutás. Amelynek hőse is sokkal sebezhetőbb. És itt lép be a film szíve, korunk valószínűtlen Willis utódja, a főszereplő Bob Odenkirk. A Breaking Bad teátrális ügyvédjeként ismertté vált Odenkirk valószínűleg az egyik utolsó színész lenne Hollywoodban, akivel bárki is egyszemélyes hadsereges akciófilmben gondolkodna.

Naishuller viszont nagyszerűen épít főhősének a műfajban szokatlannak tűnő karakterére.

Nem csak arról van szó, hogy Odenkirk maga is rendesen formába hozta magát a szerepre, hanem hogy a karakter nem is kap olyan félisteni színezetet, mint Wick. A koncepció kifejezetten alapoz az ellentmondásos megjelenésére.  Mansell profi harcos, de nem sérthetetlen. Megverik, lelövik, ablakon dobják ki. Ezek pedig rendesen meg is viselik.

Ahogyan a mezítláb üvegszilánkokon futó John McClane is emberibb hősnek érződött Schwarzenegger és Stallone kolosszusainak árnyékában, úgy érződnek most Odenkirk esetlenebb leszámolásai is egészen frissnek.Hiszen John Wick egyoldalú (és a harmadik részre egészen monotonná) váló halálosztásait követően most megkapjuk az illúziót  – és az ezzel járó valósabb feszültséget –, hogy a főhősnek is baja eshet. Bár a végére McClane-ből kissé Rambóvá avanzsál, végig benne van a pakliban, hogy végül a földön marad.

Nobody (2021) Movie Review | Screen Rant

Természetesen az, hogy a végeredmény hihető legyen azon is múlt, hogy Odenkirk remek színész. Egyaránt hiteles megfáradt kisembernek, és akkor is, amikor vad dühvel csépeli a huligánokat. Tényleg, mintha a fiatal Bruce Willis szelleme szállta volna meg. Megvan az a karizmája, és magabiztos kisugárzása, hogy az átlagos megjelenése ellenére is elhisszük: messze ő a legkeményebb csávó a városban. Ám „könyvelői külleme” miatt jóval azonosulhatóbb is, mint egy szokványos akcióhős.

Így a várakozásokkal ellentétben a Senki nem is feltétlenül műfajparódiáként, hanem

nyers, valódi akciófilmként is remekül működik.

Persze ez a realizmus is csak relatív, legfeljebb a John Wick filmek függvényében értelmezhető. Odenkirk mellett a másik ütőkártya maga Naishuller, aki remek akciórendező. Az összecsapásai tisztán követhetőek. Akciót (ütés) és következményt (becsapódás) általában ugyanabból az állásból, vágás nélkül mutatja. Apróság ez, de ez adja minden igazán hatásos akciófilm lényegét, hogy a néző minél tisztában lássa egy ütés/késelés/lövés erejét, és így minél pontosabban átérezze annak fájdalmát. Ha filmnézés közben felszisszensz, akkor a film valamit nagyon jól csinál. A fordulópontnál lévő – akció tekintetében egyértelmű csúcspont – buszos verekedésnél pedig jó sokszor lesz lehetőségünk felszisszenni.

Kolstad forgatókönyve ugyan mentes bármiféle váratlan fordulattól, vagy meglepetéstől, de szépen strukturálva mesél. Naishuller rendezése pedig kellően fókuszált ahhoz, hogy ne is maradjon hiányérzetünk. A motivációk egyszerűek, de a tiszták. Minden akciójelenetben egyértelmű, hogy ki és miért küzd. Nincsenek csupán a játékidő kihúzása miatt berakott, elkerülhető konfliktusok. A karakterek kellő mértékű megalapozása után csonttörő, szikár verekedések és dinamikus autósüldözések közepette száguldunk a puskaporos fináléig. A hangulatos fényképezést (Pawel Pogorzelsiki – Örökség, Fehér éjszakák) pedig remekül válogatott – nem elcsépelt – dalok kísérik.

A Senki csúnya kifejezéssel élve egy „tisztességes iparos munka”.

Egy klasszikus műfaji B-film: nem spilázza túl a dolgokat. Nem tud, és nem is akar semmi komolyat mondani. Ám, amit csinál azt a lehető legprofibb kivitelezésben teszi (ennél jelenleg tényleg csak a távol-keleten értenek jobban a műfajhoz).  Talán egyedül a hangulatban disszonáns kissé. Nem mindig egyértelmű, hogy mennyire akarja magát komolyan venni. Bár már az első akcióban is vannak nagyszerű vizuális gegek, ott még abszolút valós keretek között zajlik az összecsapás.

A buszos verekedésben a helyi vagányokból álló banda minden tagja komoly akadály, a végjátékban hősünk viszont már a Terminátort megszégyenítő hatékonysággal írtja a válogatott gengsztereket. Persze ekkor („reszkessetek, oroszok”) csapdákkal  és egy sörétes puskákat lóbáló, végre nem habókos tudós alakító Christopher Lloyddal egyenlíti ki az esélyeket. Komolyan vehető, hogy a nyolcvanpluszos Brown doki végez egy regiment gengszterrel? Nem túlzottan. Szórakoztató? Baromira.

Naishuller filmjének erőszakorgiája nem szolgál mást csak az unott kisember totális vágybeteljesítését.

Nem csoda: Odenkirk elmondása szerint az a tehetetlenségből adódó frusztráció szülte a film ötletét, amit azután érzett, hogy betörtek a házába. Nem kell, és egyáltalán nem is érdemes ennél jobban túlgondolni. A Senki kicsit olyan, mint a VHS-korszak azon trash-filmjei, amelyet középkorú informatikusok forgattak, hogy akciósztárok lehessenek. A különbség? Hogy ez stílusos, őszintén szórakoztató, jól elkészített, és Odenkirk tényleg képes volt hihető hőssé válni.

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés