Moziban

Nyáltenger a giccserdőben – Az a hülye szív

A német filmcsillag, Elyas M’Barek új vígjátéka, az Az a hülye szív egyszerre próbál megríkatni és megnevettetni, de a kliséken botladozó cselekmény aligha lehet képes a kettő közül bármelyikre. 

Habár a német vígjáték szópár feloldhatatlan oximoronnak tűnik, időről-időre azért befutnak komédiák erről a nyelvterületről. Az elmúlt években a kiváló, Oscar-jelölt Toni Erdmann személyében szerzői, az immár trilógiává duzzadt, rendkívül ízlésesen elkeresztelt Fák jú, Tanár úr! képében pedig közönségfilmekkel is nevettettek minket a germánok. Utóbbival a műfajon kívül a főszereplő személye is közös együttható az Az a hülye szívvel: mindkét film, illetve film és filmszéria Elyas M’Barek német komikus színész játékán osztozik. M’Barek, aki A hullám című emlékezetes pszichológiai drámával mutatkozott be a világnak, abszolút magában hordozza egy nemzetközi filmsztár potenciálját, amit legfrissebb alakításával is aláhúz.

A színész ezúttal egy igaz történeten alapuló, keserédes buddy movie-ban újrázik a sármos, de esendő, cinikus, ámde jólelkű aranyifjú karakterével, ami nagyjából fedi a Fák jú, Tanár úr!-filmekben hozott figurát. A harmincas éveit taposó gazdag srácnak, Lennynek (M’Barek) kardiológus édesapja egyik betegére, a 15 éves, gyógyíthatatlan szívbeteg Davidra (Philip Noah Schwarz) kell vigyáznia. Az atyai intelmek nyomására a léha súlytalanságban ejtőző Lenny kezdetben ugyan a száját húzva, de elvállalja a fiú pesztrálását, amivel talán mindketten értékes leckét kapnak az élettől.

Az Oscar-jelölt Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel című film után meredek lejtőre állította karrierjét Marc Rothemund rendező, a sormintát pedig sajnos nem a legfrissebb komédiájával fogja megtörni. Az Az a hülye szív egy sokszor elismételt fércmű, ami nagyjából az Életrevalók dramaturgiai ívét igyekszik egy kicsit fiatalosabb és ha lehet, még bugyutább köntösbe öltöztetni. Pedig a film már a koncepciójával mindent megtesz azért, hogy a hozzáférhetetlenségig hátráljon a kritikák elől, hiszen egy szívbeteg kisfiúról szóló bohókás komédiával, ami ráadásul igaz történeten alapul, az alkotók joggal kérhetnek amnesztiát a jóízlés alól.

Már csak egy delfin hiányzott ahhoz, hogy kiakadjon a cukiságmérő,

de jópofa emlősállatok nélkül is nehezen tolerálható az a szint, amit az Az a hülye szív a nyálkás negédesség skáláján megüt. A két központi karakter érzelmi fedezet nélkül előadott valószerűtlen barátsága nem szolgál egy olyan eredeti poénnal vagy emlékezetes pillanattal sem, amit ne csináltak volna meg más filmek jobban.

Az esetlenül bukdácsoló sztorit mégis nehéz militáns gyűlölettel a szívünkben végigülni, hiszen a film, érzelmileg manipulatív módon, szerethető karakterek felépítése helyett pusztán a nézői empátiára hagyatkozva remél valamiféle érzelmi integrációt. A hanyagul felskiccelt forgatókönyv azonban végig az elődök által kivájt mederben csordogál a lassú végkifejletig, melyben a kínosan ismerős zsánertoposzoknál csak a film túláradó, érzelgős hangneme kellemetlenebb.

Nem olyan rég Bradley Cooper a Csillag születikkel bebizonyította, hogy egy sztorit lehet negyedszer is újszerűen elmesélni, és sokszor a legelcsépeltebb történetek képesek a legőszintébben szólni hozzánk. Ezzel szemben az Az a hülye szív egy ezredik kliséösszefoglaló, amit mindössze a film giccses stílusa óv meg attól, hogy tudatosságot feltételezzünk a sablonok mögött.

Papp Atilla

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..