Kritika

Balaton? Natürlich! – Nyugati nyaralás

Hogyan nyaralt egy átlagos család a ’80-as évek Magyarországán? Hát, biztos nem úgy, mint a Nyugati nyaralás hősei, a film mégis jellemző látlelete a kádári fridzsider-szocializmusnak és a hol puhább, hol keményebb diktatúrának.


Hirdetés

A ’80-as éveknek sajátos varázsa van, amire a zene és a filmipar is felfigyelt. A heavy metal, a szintipop és az akciófilmek fénykora mellett a korszakot átszőtte a hidegháborús paranoia, a kapitalista és szocialista blokk minden fronton való egymásnak feszülése. A reagani konzervativizmus állt szemben a kommunista országokkal, az amerikai csillagháborús projekt a varsói szerződés haderejével.

Miközben a nagypolitika milliók életével játszadozott, a kisemberek igyekeztek problémamentesen élni mindennapjaikat.

Így tesz a Maurer família is. Gyuri (Mészáros Máté) autószerelőként keresi meg a 3.60-as kenyérre valót. Lelkiismeretes és profi munkát végez, még a pártfunkcik járműveit is ő szervízeli. Kicsiny családjával már a francia Riviérára tervezik álomnyaralásukat, ám a négytagú família számára csak három útlevél érkezik meg. Gyuri számára hamar világossá válik, hogy felettesei nem szívesen engednének nyugatra egy ilyen kiváló dolgozót. Ám amikor egy nyugatnémet férfi a menő BMW-je mellett véletlenül az útlevelét is nála felejti, Gyurinak elképesztő ötlete támad. Nyugatnémet autóval és útlevéllel utaznak le a Balatonra, és úgy tűnik, a hamis személyazonosság és a hevenyészett német nyelvtudás elég is ahhoz, hogy minden kaput megnyisson a Maurer család előtt. Ám a hidegháború szele őket is utoléri, és hamar a rendszer célkeresztjébe kerülnek.

Lévai Balázs és Tiszeker Dániel filmjére akár azt is mondhatnánk, hogy A besúgó sikerét igyekszik meglovagolni, mely szintén a ’80-as évek Magyaroszágába engedett betekintést. A rendszerellenes ellenzéki mozgolódás helyett a Nyugati nyaralás az átlagpolgár gondjait és álmait mutatja be vígjátéki formában. A kisembert ugyanis nem feltétlenül az érdekelte, hogy meddig marad még hatalomban Kádár János és rendszere, hanem hogy megihassa a kis Kőbányai sörét, és évente egyszer nagymenőnek érezze magát a plázson nyaralás közben.

Az igazi nagymenőség azonban a nyugati turistákat illette meg, akiknek a vagyoni helyzetük miatt a vendéglátósok is mindenhol igyekeztek a kedvükre tenni.

Az ebből adódó humorfaktort, az átlag magyar nyelvtudását – vagy annak hiányát – a film alaposan kiaknázza, miközben nem válik (túlságosan) erőltetetté vagy közönségessé. A mozi emellett nem fél attól sem, hogy bizonyos pillanatokban morbid legyen, de megmarad a jó ízlés határain belül. A családtagok a tipikus magyar famíliát igyekeznek megjeleníteni, és az alkotókra bevallottan hatott a Mézga család is. A Nyugati nyaralás viszont inkább az idősebb generáció számára nyújthat mulatságos pillanatokat, de legalábbis azoknak, akiknek határozott képe van a ’80-as évek késő Kádár-rendszeréről. A film elkerüli a szájbarágós magyarázatokat, viszont így történelmi háttértudás szükséges a történet és a humor megértéséhez. Korrajzként is egészen jól megállja a helyét, sőt talán még néha pontosabb képet ad a ’80-as évekről, mint A besúgó. Ugyanakkor végig vígjáték marad, amit még a hidegháborús paranoia ábrázolása sem tud megtörni.

A történet persze nem mentes az üresjáratoktól, logikai bukfencektől, blődségektől és következetlenségektől. A magyar vígjátékok sajátja (különösen az Üvegtigris óta), hogy egyik legfőbb poénforrásuk a kisstílűség, a kelet-európai magyar valóság. Vagyis a magyar „kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de miénk”. Luxusrepülő-túra helyett csak permetezőgépre futja, spanyol bikaviadal helyett pedig tehéncsordára.

A Nyugati nyaralás azonban a zenehasználat terén veti el leginkább a sulykot.

A korszak külföldi és belföldi slágerei szép számmal csendülnek fel a 99 Luftballons-tól egészen a Szóljon hangosan az énekig, ami után az alkotóknak valószínűleg tetemes jogdíjat kellett fizetniük az illetékes kiadóknak. Azonban a Csinibabával ellentétben, ahol a régi ikonikus nóták felcsendülése a cselekmény kibontakozását és a karakterek megismerését segítette, a Nyugati nyaralás gyakran videoklippé változik. Ez persze betudható a rendezőpáros eddigi munkáinak (köztük a Wellhellót bemutató #Sohavégetnemérősnek), ám a Nyugati nyaralás a zenélés mellett elfelejt mesélni.

A színészek munkájára viszont egyáltalán nem lehet panaszunk. Az ismert reklámfilmszereplő, Mészáros Máté és Pokorny Lia között tökéletes a kémia és hihetően jelenítik meg a mindig egymást maró, de azért egymás mellett kitartó korosodó házaspárt. Gyermekeik közül Szőke Abigél már rutinosnak mondható a Kádár-rendszerről szóló darabok terén, de karaktere sokkal kevésbé extravagáns, mint A besúgó esetében volt. Fiuk Tóth Mátyás, akin látszik, hogy még nem rendelkezik túl nagy tapasztalattal, de talán éppen emiatt állja meg helyét a sakkzseni kisfiú képében. Szervét Tibor igazi karikatúraszerű pártfunkcionáriust alakít, és bár játéka néha túl maníros, a groteszk közegben és történetben ez bőven megbocsátható. Üde színfoltot jelenthetnek a kisebb szerepekben feltűnő hírességek, például Péterfy Bori vagy éppen A besúgó Száva Zsoltjaként ismertté vált Patkós Márton, aki Soltész Rezsőt formálja meg.

A Nyugati nyaralás bár nem fogalmaz meg olyan erős politikai állásfoglalást és kinyilatkoztatást, mint A besúgó, mégsem megy el szó nélkül egy fontos kérdés mellett.

Kell-e, és ha igen, hogyan kell lázadnia a kisembernek a hatalommal szemben, ha az autokrata eszközökhöz nyúl. A film végső állásfoglalása szerint ez valamilyen formán, de mindenkinek kötelessége. Ha mással nem, legalább azzal, hogy át meri lépni a rendszer által felállított kereteket. Például akkor, ha vakációra megy.

Az idősebbeknek tehát bátran ajánlható egy kis múltidézésre a Nyugati nyaralás, a fiatalabbakat viszont nem ez a film fogja megnyerni a hazai vígjátékok ügyének. Annál is inkább, mert szerencsére akadnak ettől messze színvonalasabb alkotások még az Ötvös Csöpi korszakból is. Az egyszernézős, bárgyú komédiák mezőnyében viszont a Nyugati nyaralásnak nincs miért szégyenkeznie. De azért jó lenne, ha magasabb lenne a mérce!

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. 2016-ban a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán szerzett mesterdiplomát. Később, 2020-ban az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányán szerzett BA oklevelet. Főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a science-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!