Idegen megszállók, vietnámi istenek, antarktiszi szörnyek: az egykori csodagyerek Neill Blomkamp sci-fi rövidfilmeket forgat. Nézd meg őket!
Lám, mire képes a szerzői függetlenség: a stúdiófilmjeivel kegyetlent zuhanó Neill Blomkamp most saját kreatív csapatával, saját stúdiójával merész sci-fi ötletbe fogott.
Blomkamp önálló vállalkozása, az Oats Studio a következő koncepcióra épül: meglátni, mely ötletek érettek akár nagyfilmes kidolgozásra is. „When the audience understands that this isn’t the complete, final story, and they choose to get behind us financially, we can then figure out if this is an episodic thing, or if it’s one big feature film” – nyilatkozta Blomkamp. A rendező nem akarja Hollywoodot hajszolni az ötleteivel, sokkal kíváncsibb arra, vajon életképes lenne-e egy közösségi finanszírozású film.
A dél-afrikai Neill Blomkamp első filmje az ovációval fogadott, széles körben az utóbbi évtized egyik legjobb sci-fijének tartott District 9 volt (2009). Utána következő műveivel azonban nem váltotta be a hozzá fűzött nagy reményeket. Elysium című filmje közepes (bár látványos) majdnem-cyberpunk lett (2013), kevesebb intelligenciával, primitívebb világképpel. Harmadik próbálkozása, a Chappie (2015) a legbutább film a mesterséges intelligenciáról, amit valaha forgattak.
A Chappie óta Blomkamp csak az elvetélt Alien-ötlettel hallatott magáról (úgy volt, hogy ő rendezi az ötödik Alien-filmet, de Ridley Scott Covenantje kiütötte a nyeregből). 2017 június elején azonban kiderült, mivel foglalkozott azóta: saját, független stúdiót alapított (ez az Oats Studio), amely egy évadra való kísérletező, kreatív sci-fi rövidfilm sorozattal debütál – méghozzá szabadon hozzáférhetően, a Youtube-on és a Steamen.
Az Oats Studió most egy évadnyi kísérletező jellegű sci-fi rövidfilmet forgatott le. Az évadból ezidáig három (egymástól teljesen független) rész jelent meg, valamint néhány minivideó. Az első rész, a Rakka egy inváziós sci-fi Sigourney Weaverrel és egészen különlegesen randa űrgyíkokkal a főszerepben. A második, a Firebase vietnámi háborús-misztikus sci-fi; a harmadik (Zygote) antarktiszi szörnyes túlélőhorror. Mindhárom érdekes, de egyelőre nem látni, hogy Blomkamp felrobbantaná velük a filmes science fictiont.
1. Rakka
Az inváziós sci-finek létezik egy roppant izgalmas alműfaja: a már megszállt Földön harcoló gerilláké. Ilyen például az Éghasadás (Falling Skies) című sorozat. A Rakka húsz perc alatt éri el azt a hangulati hatást, amit az Éghasadás több tucat óra során: ez bizony egy bitang erős rövidfilm.
Sigourney Weaver különösen jó. Azt a kemény parancsnoki figurát hozza, aki talán Ripley lett volna egy alienektől megszállt Földön. Mellette akad a rövidfilmben őrült tűzszerész, önfeláldozó katona, egy rakás a randa űrgyíkokból és pár döbbenetesen hatékony látványkép.
Ugyanis a Rakka fő erőssége (Weaver mellett) a hibátlan látványvilág. Egy metamorfózison áteső, egyre idegenebb bolygó mészárszékké változott városait, a megszállók semmi emberire nem hasonlító erődjeit, az invázió apró, hétköznapi részleteit egyaránt találékony (és kegyetlen) vizualitással ábrázolja; a kis képernyőkön tökéletesnek tűnik az effektmunka is.
De hangulatán és gyártási minőségén túl üres a film. Tartalmilag nulla. A filmes-sorozatos sci-fi eleve hátrányban van az irodalommal szemben (általában a sci-fi mozifilmek úttörő ötletei is lerágott csontnak számítanának irodalmilag), de ez a rövidfilm különösen szenved az ürességtől: a karakterek, a szituációk, az események régen és sokszor látott típusok fantáziátlan reinkarnációi.
„De miért is kellene folyton újat mutatni?” Valóban nem kötelező. Viszont nem is ártana egy olyan kicsi stúdió számára, amelyik kreativitásával szeretné magát elhelyezni a filmipar térképén – és egy olyan rendező számára, aki technikailag eddig is remekelt, viszont trendszerűen egyre gyöngébb sztorikat szállít.
Egy leendő nagyfilm teaser ötletének még épp megfelel, így a Rakka önálló alkotásként azonban egy kis csalódottságot hagy maga után.
2. Firebase
A Firebase nem éri el a Rakka színvonalát. Az alapötlet szerint a vietnámi háború alatt a Rambóra emlékeztető amerikai katonának egy folyóistennel is meg kell küzdenie; képbe kerül a CIA és a Vietkong is.
A folyóisten egész estés horror főszereplője is lehetne. Ez a kisfilm „18+” korlátozást érdemelne már csak az ő jelenléte miatt is. Viszont a rettenetes látványon túl a Firebase nem hoz más horrorelemet: nem ijeszt, nem kelt félelmet, nincsenek igazán feszült jelenetei sem. Ismét, mintha egy hangulatot próbálna megragadni a rövidfilm, mintha a vietnámi haditudósítások és filmek valami esszenciáját szeretné lepárolni (mint a Rakka a megszállós-gerillás sci-fiét) – de a szándék nem ér célt. A világ legjobb hatvanasévek-effektjei, elmosódásai, képhibái sem elegendőek egy unalmas sztori mellett.
Ami pedig a látvány-horrort illeti: végül is nem múlja fölül a valódi háború látványát. A vérző seb és a megégett arc ugyanolyan, akár egy ellenséges katona okozza, akár egy fizikán kívüli folyóisten.
Lehet, hogy a sci-fi/fantasy szál épp a háború valódi borzalmainak metaforája ebben a filmben. De ahhoz kissé sovány az ötlet, hogy érvényessé váljék. Persze egy egész estés filmben már korlátlanok a lehetőségek; ha a Firebase-t kidolgoznák, még valami izgalmas háborús párhuzam is születhetne belőle.
3. Zygote
A dolog (The Thing), csak épp rondább: a Zygote antarktiszi bányaállomáson, fémfolyosókon menekülős szörnyes horror. Hangulat, kivitelezés, feszültség: csillagos ötös; ennek a rövidfilmben legkevesebb az ambíció és így ez a legerősebb is.
A 98 fős személyzet utolsó két túlélője, egy biztonsági tiszt és egy androidlány a legszebb Alieneket megidéző indusztriális környezetben menekül valami olyan lény elől, amelyik mellett „a dolog” is elbújhat – emberi részekből összefércelt, százkezű-százlábú monstrum üldözi őket.
Persze nyomokban itt is van háttérsztori – egy teljes film ígérete –, és meglepetések is akadnak. De a lényeg a menekülés, az utolsó-pillanatban megoldások, a klausztrofób atmoszféra és állandó rettegés. Blomkamp kiváló horrorokat rendezne.
Ha már itt tartunk: ezzel az atmoszférával, ezzel az undorító, de fantáziadús képzeletvilággal, a biohorror iránti ilyen fogékonysággal Blomkamp tán képes lett volna egy értékelhető Alienre is. Mindenesetre ez a 22 perc így is jobb, mint Ridley Scott rémes Covenantje.
4. Mini filmek
A húszperces rövidfilmek mellett egy-két perces szkeccseket is gyárt az Oats. A Cooking With Bill sorozat a mai napig három kisfilmből áll: ezek egy konyhai tévéshop abszurd pillanatait mutatják be (mérsékelt humorérzékkel, inkább a meghökkentésre játszva).
A God: Serengeti egy közönyös istent mutat be. A nagyszakállú egy terepasztalon játszik emberi teremtményeivel, és még ahhoz is lusta, hogy maga bocsásson esőt rájuk – a film a primitív hitek tragédiáját mutatja be; tartalmilag ez a legerősebb a stúdió kisfilmjei közül.
***
Az eddig látottak alapján a stúdió első évada a Black Mirror című antológiasorozatra hasonlít. Csakhogy míg a Black Mirror történetei és karakterei a zsenialitásig kidolgozottak, az Oats stúdió egyelőre nemigen törődik az írással, sokkal inkább a hangulatra és a látványra játszik.
Ami azért probléma, mert ezekkel nehéz kiemelkedőt alkotni. A Filmtekercs eddigi sci-fi rövidfilm válogatásaiban több darab is akad, ami simán legyőzi az Oats stúdiót mind hangulat, mind (ritkán) látvány terén, és e gyűjtéseink ráadásul viszonylag régiek; nagy részüket önálló fanatikusok vagy icipici stúdiók gyártották.
Nagyfilmek magvaként, első ötleteikként jobban értékelhetőek az Oats rövidfilmjei. Az első kritikák (főleg a Rakkánál) általában pozitívak. És egészen sok merchandise-árut (3D modelleket, művészeti munkát) vásároltak meg a nézők, mondta Blomkamp a Rakka után. Lehet, hogy pénzügyileg beválik a vállalkozás – és
talán egy jó sci-fi film is megszületik az út végén.
De addig is, önmagukban ezek a rövidfilmek csak futó érdekességnek válnak be. „Different by every way” – állítja magáról a stúdió ebben a kétperces doksiban. Az eddigiek alapján finom túlzásnak tűnik, hogy valóban különbözne bármiben is az eddig látottaktól.
Mi azért tovább követjük a kétségtelenül izgalmas első évadot – az Oats többet kell mutasson, ha be akar törni egy olyan műfajba, amit az ötletek végtelen gazdagsága jellemez.
