Fókuszban Kritika

Utánunk a vízözön – Ocean’s Seven: Az északi pokol

A hét tenger ura nem Szindbád és nem az Ezeregyéjszaka meséiből származik. Nem Brad Pitt hangján szólal meg, és nem hasonlít Latinovitsra. Mányoki Attilának hívják, egy teljesen hétköznapi ember egyáltalán nem hétköznapi akaraterővel, aki megjárta Az északi poklot

Az Ocean’s Seven a nyíltvízi hosszú-távúszás, s vele a fizikai állóképesség csimborasszója: ússz többtíz kilométert pár másodpercnél hosszabb szünet nélkül, ráadásul hétszer. Dióhéjban erről szól, és a jelenséggel még nem ismerős emberek is csupán ennyit észlelnek belőle: a hangzatos adatokat és a könnyednek tűnő lubickolást a festői tengerek, óceánok habjaiban. Valójában sok esetben az olykor igen magasra törő hullámok a legjelentéktelenebb problémák. Medúzarajok, hipotermia és szervi károsodás – mind-mind keserű ajándék a nagy kékségtől. Mégis sokan vállalják e nem csekély kockázatokat, többnyire bele is buknak. Mint Mányoki Attila is. Először. Hogy aztán idén augusztusban tizennyolcadik emberként teljesítse a sorozatot, ráadásul világrekordot jelentő időeredménnyel.

Az északi pokol az ő kálváriáját mutatja be, na meg persze azt a potom 34,5 kilométernyi karnyújtást, ami elválasztja őt céljától. 

A legjobb sztorikat az élet írja – tartja a fáma. Mányoki 2016-ban próbálkozott meg először az Észak-Írországot és Skóciát összekötő északi-szoros átúszásával, majd 2018-ban a csatorna csendes gyilkosai, az oroszlánsörény-medúzák és az alig tíz fokos vízben töltött fél nap megálljt parancsoltak. Orvosai, illetve immunrendszere szó szerint a halál torkából mentették meg a sportolót, aki mintegy vérszemet kapva újra edzésbe állt, hogy megmutassa, mi a magyar módi. A duális szerkesztési technika tehát nem pusztán rendezőelv volt, hanem az élet és a halál játszmájának szerencsés, már-már csodálatos alakulása.

Az északi pokol első fele hagyományos dokumentumfilmként működik. Megismerjük a főhős célját és az eddig megtett útját. Interjúrészletek egészítik ki a cselekmény körülményeit, egykori és jelenlegi edzője mellett szakértők beszélnek Attiláról, de főként a rá leselkedő veszélyről. Eztán jön az emberi sors, vele a film fordulópontja: az életveszély. 

A leíró stílusba elbeszélő jelleg mosódik, a rendező pedig él a történet drámaiságával és az ezt támogató játékfilmes formanyelvi eszközökkel.

A sportoló életét megmentő főorvos egyenesen a szemünkbe nézve beszél a baleset részleteiről és következményeiről, mi pedig homályos tekintettel figyeljük, mintha mi tengődnénk halálközeli állapotban, mialatt flashforwardként sejlik fel előttünk az elérendő álom, a skót part. Az efféle állásfoglalás veszélyes terep, hiszen a műnem alapvető jegyének, az objektivitásnak mond ellent. Passzív befogadóból aktív szereplővé lépünk elő.

A dramatizálás legalább annyira fontos kelléke a dokumentumfilmeknek, mint az archív anyagok használata, és mivel maximálisan értelmezhető az alkotói szándék, nem is jelent problémát. Inkább egy bukkanót, amely felett gyorsan továbbállunk, de azért megéreztük és emlékezünk rá a továbbiakban.

Tapinthatóan más mederben folynak már az események. Míg az első etap a pontos expozícióra fókuszál, s emiatt olykor veszít a lendületéből, addig a második felvonás újult erővel indítja útjára Attilát. 

Az alkotók, csakúgy mint szereplőjük, már ismert terepen mozognak, így egy felszabadultabb, játékosabb szegmensét láttatják az eddig leginkább komor világnak. 

Az elsőfilmes Szentes Richárd szem előtt tartotta az általában igaznak bizonyuló tényt: azért nagyszerű, mert egyszerű. Nincsenek a cél szempontjából felesleges mellékszálak, családi dráma vagy misztifikált fejlődéstörténet, szakbarbárság vagy életrajz – csak annyi, amennyi kell az átfogó értelmezéshez.

A figyelemirányításban nagy hangsúlyt és kiemelt szerepet kapnak az audiovizuális ingerek, amelyek harmonikus szintézise adja Az északi pokol igazi dinamikáját. Dittrich Ervin operatőr örökmozgó képei és Kincses Árpád vágó finomhangolt ritmusérzéke együttes erővel biztosítja a film lüktetését, aminek hála nyeregben maradunk az érzelmi hullámvasúton. Amelyen nem az a lényeg, hogy mi vár minket az út végén – azt tudjuk jól –, hanem maguk a hullámok. 

Az efféle, kevésbé direkt dramatizálás áll jól igazán, nemcsak Az északi pokolnak, de a dokumentumfilmezésnek is úgy en bloc.

Nincs kényelmetlenebb annál, ha egy informativitásra rendeltetett filmből kicsordul a szentimentalizmus. S noha Az északi pokol olykor súrolja a szubjektivitás határát, de mindig visszatáncol onnan. Szórakoztatóan dokumentál egy önmagában is érdekes-érdemes történetet, s még az ESPN extrém sportkörülményeket bemutató dokusorozatában, a 30 for 30-ban is helyt tudna állni. Az pedig majd februárban kiderül, hogy a Nemzetközi Sportújságírók Szövetségének versenyében meddig jut el. 

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..