Kritika

Okos is – Tron, avagy a számítógép lázadása

tron 1982

A 2010-es év végének IMAX-őrülete, a Tron: Örökség legjobban talán Pásztor Balázs kollégám címadó szavaival jellemezhető, miszerint a film Nem okos, de szép. Ugyanez azonban nem igaz az „eredeti Tronra”, vagyis Steven Lisberger 1982-es klasszikusára, mely amellett, hogy maximálisan kihasználta a kor technikai vívmányai nyújtotta lehetőségeket, nagyon is jól adagolt, ha tetszik, okos történet maradt.

Mai szemmel nézve persze megmosolyogtatóak azok a digitális effektusok, melyeket a Tron, avagy a számítógép lázadása használ. Ne felejtsük el azonban, hogy szűk harminc évvel ezelőtt még nemhogy nem duálprocesszoros mobiltelefonokkal szaladgáltak a készítők, de a digitális filmvágás is jobbára csak távoli ötletnek tűnt. Így tekintve a filmre nyugodtan kijelenthetjük, hogy – bár látványvilága meglehetősen elavultnak tűnhet – óriási lépést jelentett a manapság dívó 3D-s parasztvakítások irányába.

A mindössze 33 éves Jeff Bridgest főszerepeltető alkotás kultuszfilmmé válásához persze nem volt elég a technikai téren véghezvitt nagy dobás. Kellett hozzá egy olyan történet is, amely egyrészt elvarázsolja a többségében számítógép-laikus közönséget, másrészt – a korát megelőzve – olyan problémákra irányítja a figyelmet, amelyeket manapság már minimum a küszöbön álló jövő kérdéseinek tartunk.

tron 1982

Az önállóan gondolkodó, fejlődő, és az embernél nagyobb tudás birtokában hatalomra törni készülő számítógépes program története ugyanis épp annyira válik napjainkban egyre megvalósíthatóbb rémálommá, mint amennyire jó kiindulópontot jelentett egy ’80-as évek eleji sci-fi alaptörténetéhez. A készítők azonban nem estek abba a csábító hibába, hogy egy lassú folyású, dünnyögve elmoralizálgató mozit gyártsanak a kérdés köré.

Épp ellenkezőleg, hiszen filmjüket sokkal inkább jellemzi a lendületes tempó és az akciódús cselekményszál, mint a nagyotmondó egyhelyben-toporgás. Az emberi élettérben és a szoftvervilágban játszódó események hőseit egyaránt a gonosz ellen folytatott elszánt küzdelem hajtóereje mozgatja, mely csak akkor zárulhat sikerrel, ha az emberek megőrzik magukba, a programok pedig a felhasználókba vetett hitüket.

A két világ közötti fő kapcsolódási pontokat és folytonosságot azzal a remek ötlettel oldották meg a film alkotói, hogy egyazon színésszel játszatták el a programozó, és az általa írt program karakterét. Így, bár más-más névvel, de ugyanazon érző lényekért szoríthatunk a film teljes hosszán át. És hogy küldetésük, vagyis az emberiséget uralma alá hajtani készülő számítógép megakadályozása sikerrel jár-e, az egyáltalán nem kérdéses. Legalábbis, ami a filmet illeti…

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés