Kritika

Olcsó hamisítvány – Dől a moné

GambitHa a pocsék filmcím láttán még nem rettentünk volna el teljesen, akkor olvassunk tovább,  mi egyéb okok miatt nem érdemes másfél órát rászánni életünkből a Dől a monéra, annak ellenére, hogy Colin Firth és Alan Rickman próbálnak komédiázni benne.

Persze ha már címeknél tartunk érdemes megemlíteni, hogy az 1966-os eredeti magyar címe a nem sokkal jobb sakkműszó, A gyalogáldozat lett, de mentségükre legyen mondva, hogy ez az eredeti cím (Gambit) tükörfordítása. Az alapmű szintén nem a filmek filmje, de mégis sokkal eredetibb mint a 2013-as verzió, mivel voltak benne ügyesen kihasznált csavarok, szerelmi szál és legalább egy kicsit izgalmas műemlék rablós rész is helyett kapott benne, addig az újkori verzió története és eszközei csak nyomokban egyeznek az eredetivel. Ezzel nem is lenne baj, de még az onnan lopott dramaturgiai csavar megismétlése is kudarcba fullad, mivel nem szentel neki annyi időt, és így nem is működik, súlytalan marad. Az eredetihez képest így olyan olcsó utánzat lesz a film, mint a történet középpontjában álló Monet hamisítvány.

A történet szerint Harry Dean (Colin Firth) megelégeli sznob főnöke, Lionel Shahbandar (Alan Rickman) gyalázatos viselkedését, ezért cselt eszel ki. Tudván, hogy Lionel Monet szénaboglyáinak megszállottja, ráveszi a PJ Puznowskiként futó Cameron Diazt, hogy tegyen úgy, mintha az ő birtokában lenne a híres festmény – miközben csak egy megtévesztő hamisítvány áll rendelkezésükre, amivel megpróbálják átverni és megkopasztani Lionelt. Cameron Diaz nem izgalmas, de jól teljesít a butácska cowgirl szerepében, a férfi szereplőkről meg gyanúsan sokszor kerül le a gatya. Colin Firth fél óráig bohóckodik így a párkányon, de ez mind semmi hölgyeim, ha türelmesek vagyunk Alan Rickman még hátsót is villant – emellett pedig szokás szerint levakarhatatlan az arcáról az undor, de ez már szexepil.
Colin-Firth-y-Cameron-Diaz-en-Gambit-800x530Habár a Coen-testvérek követték el a forgatókönyvet, valószínűleg ők sem ezzel fognak dicsekedni önéletrajzukban. A lebutított párbeszédek – amelyek azt gyanítom nagyban írhatóak a szinkron számlájára is – „miket dumálsz hapsikám?” stílusú beszólásokkal és egy-két olyan, tanulságként szolgáló közhellyel dolgoznak, mint a „ne akarj olyannak tűnni, aki nem te vagy”.

Habár a film a magas művészet remekművei körül forog, a kifinomult humorról mondjunk le. Annál többször kapunk egy mindig mókás fingást, böfögést vagy majdnem-hányást, sőt, főszereplőnket háromszor jól orrba is vágják és egyszer még a nadrágja is kiszakad – vicces, nem? Ezek után már tényleg csak attól rettegünk, hogy mindjárt felbukkan Adam Sandler, hogy beszálljon ebbe a fergeteges mókázásba – de szerencsére idáig nem süllyed a film.

Az unalomig ismert nemzeti sztereotípiák halmozásáig viszont igen. Itt minden angol úriember, a japán üzletemberek – még ha csak álcából is, de – karaokezó idióták, az amerikai nő cowgirl és le sem hajlandó venni az ezzel járó nemzeti viseletet, a német pedig külföldi, ezért erős akcentussal beszél. Colin Firth rajongók ne hagyják ki, de akik nem csapkodják térdüket a nevetéstől, ha orrba vágás vagy fingás köszön vissza a vászonról, azok inkább nézzék meg a ’66-os verziót – őket Colin Firth helyett egy fiatalkori Michael Caine várja.

Avatar

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya