Az Öldöklő szerelem egyszerűségében, butaságában és profitorientáltságában a ’80-as évek high concept filmjeinek örököse. Hogy a film mégsem képes szórakoztatni nézőközönségét, az leginkább a rendezőnő hibája.
A ’80-as évek túlkapásairól híres sztárproducerének, Don Simpsonnak a lelke visszatért a túlvilágról, hogy befejezze azt, amit bő 25 évvel ezelőtt elkezdett. Ez a rengeteget tapasztalt, sokak által kárhoztatott lélek egy női producer, Denise Di Novi testébe költözött, aki hallva új időknek új dalait, nem csupán producerként képzeli el jövőjét, mint hajdanán Simpson, hanem rendezőként is.
Nem véletlen, hogy Simpson lelke éppen most született újjá: az amerikai filmgyártás, Hollywood mechanizmusai és a stúdiók helyzete erőteljes rokonságot mutat a korral, amikor Simpson üstököse felragyogott és mindenkinek irányt mutatott. A ’80-as években a filmekre fordított gyártási és marketing költségek elszabadultak, ezt azonban nem követte a jegyárak emelkedése és az eladások növekedése.
A stúdiók elkezdtek egyre több filmet piacra dobni, ami azt eredményezte, hogy a mozitulajdonosok azonnal levették műsorról azt az alkotást, ami nem termelt tetemes profitot az első hétvégén. Érthető, hiszen nem engedhették meg, hogy nézőt veszítsenek, premierfilmekből pedig kedvükre válogathattak. A stúdiókon és a producereken tehát óriási nyomás volt: vagy kasszát robbantottak első hétvégén egy filmmel vagy elhullottak.
Ez a folyamat egy szigorúan profitorientált biztonsági játékba taszította a stúdiókat, ami napjainkra érte el tetőpontját. A márka-, és univerzumépítés lett az a kincsesbánya, ami garantálja a stúdiók anyagi biztonságát, a megélhetést biztosító profitot és a milliós nézőszámot. Csoda, hogy a reinkarnálódott Don Simpson elemében érzi magát ebben a világban, melynek alapjait ő fektette le?
Denise Di Novi sikeres és elismert producer, aki miután bábáskodott egy tucat Tim Burton film felett (Ollókezű Edward, Batman visszatér, Karácsonyi lidércnyomás, Ed Wood), manapság inkább a romantikus filmek tető alá hozásában jeleskedik (Négyen egy gatyában; Őrült, dilis, szerelem; Éjjel a parton; Ha maradnék). Idén döntött úgy, hogy rendezésre adja a fejét, ami a végeredményt látva nem volt bölcs döntés. Az Öldöklő szerelem egy hatásvadász, cselekményvezérelt, faék egyszerűségű történet (látszólag a legtöbb high concept elem adva van), ami mégis
az év egyik legfélresikerültebb darabja lett.
Az intelligens, gazdag, gyönyörű Barbie babát (Katherine Heigl) kitessékelik otthonából, mire ő kegyetlen bosszút áll a volt férjen (Geoff Stults), a leendő arán (Rosario Dawson) és saját kislányán is. „Végzetes vonzerő a 21. században” – kiáltottak fel a forgatókönyvírók, mikor megszületett az Ötlet. Ami Glenn Close-zal és Michael Douglasszel kasszasiker volt 1987-ben, miért ne működhetne kicsit átfazonírozva a 2000-es években? Mivel manapság rendkívül népszerűek a Szürke ötven árnyalata nyomdokain haladó erotikus(nak titulált) könyvek és filmek, miért is ne tennénk hozzá a thrillerhez egy kis szexet és paráznaságot? Sőt, a romantikus filmek is képesek százmilliókat termelni a mozi pénztáraknál, dobjunk ebből is egy kicsit a műfaji koktélba!
Láthatjuk, hogy a film fogantatásának pillanatától kezdve a szigorú profitmaximalizálás elve érvényesült, ez sok mindent megmagyaráz: a nulla dimenziós sablon karaktereket, az ezerszer látott fordulatokat és a pocsék színészi játékot (ami gyönyörű női és férfi testekben hangsúlyozásában ki is merül). Azt azonban nem, hogy miért nem érzünk sem izgalmat, sem félelmet, sem kielégülést a 100 perces játékidő alatt, ami pedig alapvető elvárás egy high concept film esetében. A hibát én abban látom, hogy a producer valamelyik forgatáson egy rendezői szék mellett elsétálva kényelmesnek gondolta azt, és ki akarta próbálni, milyen lehet innen levezényelni egy filmet.
Bármennyire szidjuk is Simpsont és a ’80-as években kialakuló, majd mára megszilárduló hollywoodi „sablon látványfilm” készítést, az elvitathatatlan, hogy szórakoztatni piszkosul tudtak. Remek érzékkel találták meg a kiszipolyozásra váró ötleteket, melyekből szemkápráztató, pattanásig feszült látványosságokat gyártottak. Egészen addig működött ez a koncepció, amíg nem próbáltak meg beleszólni a kreatív folyamatokba, például a rendezésbe. Az Öldöklő szerelem azért unalmas, vontatott és bármiféle érzelem kiváltására képtelen film, mert Di Novi nem ért a rendezéshez. Irwin Winkler, minden idők egyik legnagyobb producere (Rocky, Nagymenők, Dühöngő bika) rendezőként giccses romantikus filmeket (Első látásra) vagy működésképtelen akciófilmeket (A hálózat csapdájában) készített.
Don Simpson mindig tudta, hogy producerként mi a feladata:
„A filmkészítésnek egyetlen célja van: pénzt keresni.
Nem kötelességünk történelmet írni. Nem kötelességünk művészetet létrehozni. Nem kötelességünk, hogy kiálljunk valamiért. Egyetlen kötelességünk van: pénzt keresni.” Di Novi nem törődött elődje intelmeivel, ezért évtizedes produceri berögződései alapján megpróbált filmet forgatni, ami nem sikerült neki. Ne kárhoztassuk ezért, hanem értékeljük bátorságát, hiszen paradox módon ez több újító szándékra vall, mint bármi, amit Hollywood az elmúlt 8 évben csinált.