Kritika

Olvasnak-e kádban a vadnyugati hősök kannibálvadászat előtt? – Csontok és skalpok

csontokesskalpokS. Craig Zahler Kurt Russell nevével fémjelzett kannibál-westernje végre megérkezett a magyar mozikba. A Csontok és skalpok a szélsőséges műfajiság okán a 2016-os év talán legfontosabb bemutatója.

Találkoztam már meggyőző példával, de őszintén szólva a Csontok és skalpok fogadtatta el velem azt a tényt, hogy értő rendezői kezekben Hollywood legnemesebb, jellegzetesen amerikai műfaja, a western gyönyörűen párosítható az olyan számkivetett, vagy akár mocskosnak is bélyegzett zsánerekkel, mint a blaxploitation (Django elszabadul), a vámpírfilm (Alkonytájt) vagy éppen a kannibálfilm (Farkaséhség). Vélhetően a műfajötvözetből származó értéket fedezte fel a hazai forgalmazó is, amikor bevállalta, hogy S. Craig Zahler kannibál-westernjét a művészmozik vásznaira juttatja. Ezúton is köszönet a bátorságért, mert a Csontok és skalpok a 2016-os év talán legfontosabb és mindenképpen értékes bemutatója.

A westernfilmek klasszikus sémájának számít a fokozatosan terjedő civilizáció és az értékeket is hordozó, de meghaladott vadon ellentéte. Lényeges azonban megjegyezni, hogy a főként 80-as évekbeli olasz rendezők (pl. Ruggero Deodato) által kimunkált kannibálfilm zsánere is ugyanerre a konfliktusra épül: a nagyvárosi civilizáció áll szemben a primitívként megítélt őserdei törzsekkel. S. Craig Zahler ezt a párhuzamot fedezte fel, amikor megírta a Csontok és skalpok forgatókönyvét.

csontokesskalpok1

A történet szerint négy bátor férfi ered egy ismeretlen indián törzs nyomába, akik elrabolták a beszédes nevű kisváros, Bright Hope néhány lakóját, köztük egyikük feleségét. Az üldözők között találunk városi seriffet (Kurt Russell), rasszista pisztolyhőst (Matthew Fox), jámbor lelkű öreget (Richard Jenkins) és sérült lábú hősszerelmest (Patrick Wilson) is, ám egyikük sem sejtette, hogy pokoli veszéllyel néznek szembe.

Bár az alaphelyzet kétségkívül sablonos, a műfaji kettősség miatt a cselekményvezetés igencsak változatos utat jár be. A Csontok és skalpok bevállalós nyitóképén egy alvó ember torkának elmetszését láthatjuk, hogy aztán a 132 perces játékidő közel kétharmadát egy beszélgetésekkel teli vadnyugati vándorút tegye ki, míg el nem jutunk a kannibálokkal való vériszamos összecsapáshoz. A rendező figyelemreméltó tudatossággal építkezik, ugyanakkor alkotói koncepcióján meglepő kettősséget érzek: explicit erőszakjeleneteivel mintha provokálni akarná nézőit, mégis belengi szinte a teljes filmegészet valamiféle eredendő idealizmus.

csontokesskalpok2

Ezért sem véletlen a hosszadalmas felvezetés. Zahler gondosan felépíti karaktereit, vadnyugati ikonok helyett hétköznapi hősöket farag belőlük. A vezetői pozícióban tündöklő seriff például előszeretettel teríti le a városba érkező rosszfiúkat egy-egy láblövéssel, a pusztai terephez viszont nincs elég rutinja, ráadásul a csapatban nem is ő leggyorsabb lövész. A seriffhelyettes morális iránytűnek kiváló, az utóbbi évek legaranyosabb figurája a vásznon, de valójában csak egy helyesen cselekedni akaró öregember. Az indiángyűlölő pisztolyhős – aki mintha John Ford klasszikusából, Az üldözőkből lépett volna elő – szánandó úriemberré nemesül. A hős lovagról pedig hamar kiderül, hogy kitartása szerelmén túl egyszerű munkáslétéből fakad. A szerethetővé váló karakterek életre kelését pedig olyan humortól sem mentes dialógusok biztosítják, amelyeket még Quentin Tarantino is megirigyelhetne. Beszélgetnek ők mindenről, erkölcsi kérdésektől a kádban fürdés és a könyvolvasás összeegyeztethetőségéig, étkezés előtt imádkoznak, a káromkodást követően pedig egyből bűnbocsánatért esedeznek. Minden egyes mondatnak azonban egy a nyitja: a rokonszenves hősök olyan egyszerű és civilizált embereknek kell, hogy tűnjenek, akik rezdülésszinten magukon hordozzák a városi kultúrát.

csontokesskalpok3

Így léphet életbe az a próbatétel-dramaturgia, amely nemcsak szembesíti a hétköznapi embert a zsigeri erőszakkal, hanem provokálja is. Zahler ugyanis arra kíváncsi, miképpen reagál a vadnyugati kisember az állatias borzalmakra, szélsőséges helyzetben vajon lehull-e róla a civilizáltság álarca? S míg a western általában egyfajta olvasztótégelyként összemossa a határokat Kelet és Nyugat között, mindkét oldalra helyezve értéket és akadályt egyaránt, addig a Csontok és skalpok hegyvidékével és barlangjaival merev falat húz a két világ közé, s egyszerűen rázúdítja hőseinkre a kannibál veszedelmet. Egyik pillanatról a másikra szabadul el a pokol, onnantól viszont minden bekapott nyílvessző fáj, s hamar eljutunk az olasz exploitationöket idéző, szabdalós pillanatokig. A horror undora tölti el a vásznat és a szereplőket, s a nagy kérdés, hogy emberségüket megtartva csak a sikeres mentőakció érdekében gyilkolnak-e, vagy esetleg elönti őket a düh, a bosszúvágy, a vérszomj?

https://www.youtube.com/watch?v=MWqZ4wpzcoM

S bár nem mindenkinek jut osztályrészül a nemes halál, Zahler alapvetően idealista válaszokat ad kérdéseire. A Csontok és skalpok a férfibecsület históriája lesz, de nem harsány és diadalittas, inkább földhöz ragadt – hiányoznak is a pátoszt, nosztalgiát teremtő nagytotálok a pusztáról. Elvégre a szívós kitartás és a soha el nem vesztett remény gyűri le a gonoszt, s naiv módon a párkapcsolat, a szerelem lesz a legfőbb, mindent felülmúló érték. Itt jegyezném meg, hogy az elrabolt feleség (Lili Simmons) karaktere sem azonos a „megmentésre váró hercegnő” egyszerű archetípusával, a kisváros orvosaként, férje egyenrangú partnereként ugyancsak pazar mondatokat adnak a szájába. Mindent egybevetve pedig nem kis dolog a Csontok és skalpok pozitív élet- és értékszemlélete, pláne ha a 21. századi átlagember fejével gondolkodunk, akinek hétköznapjait egyre inkább eluralja a terrorveszély okozta félelem, a bármikor előtörhető erőszak és borzalom.

csontokesskalpok4

Némi hiányérzet azonban felmerült bennem a kannibál-westernnel kapcsolatban. A Csontok és skalpokban többször felbukkan a jogtalan indiánmészárlás témája, mégsem érzem, hogy Zahler a sarkára állna, és számvetést végezne az amerikai társadalom egyik legkomolyabb bűnével kapcsolatban. Lenne rá a rendezőnek lehetősége, mégis inkább csak elhinti a népirtás megítélését, házi feladatként bízza a nézőre az elmélkedést. Kár érte, mert e téren így nem tud oly szorosan csatlakozni az ugyancsak a western rögös útján járó és a rabszolgaság bűnével elszámoló tarantinói példához. De talán egy elsőfilmes rendezőtől nem is lehet ezt a komplexitást számon kérni. Legyen elég inkább annyi, hogy S. Craig Zahler kannibál-westernt rendezett, de nem jöttment filmrajongóként, hanem jó tollú forgatókönyvíróként és gondolkodó, a színészvezetéshez nagyon értő direktorként. Soha rosszabb pályakezdést!

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.